2020. október 10-én került sort az immár hagyománnyá vált Davis pohár elnevezésű tenisztornára Ipolyságon. A baráti mérkőzéseken Párkány, Zselíz és Ipolyság csapata mérte össze tudását mind egyéni, mind páros szinten. Az összesített eredmények alapján 2020-ban a párkányiak vihették haza a vándorkupát.

A győztes csapat (fotó: REflex24/Morva Mátyás)

A csapat kapitánya, Milan Galbavý elmesélte, hogy évekkel ezelőtt Zselíz és Párkány kezdte el megszervezni az ilyesfajta barátságos versenyeket a hasonló elven működő Davis Cup alapján, éppen ezért nevezték Davis pohárnak. Néhány évvel később csatlakozott Ipolyság, egy vendégjátékosi szerződés kapcsán kezdődött az együttműködés, amely mára barátsággá vált.

„Úgy terveztük, hogy minden évben legyen mindhárom helyen egy-egy forduló. Az első évben ez sikerült is, de aztán be kellett látnunk, hogy mindhárom verseny megrendezése nehezen tartható. Abban maradtunk, hogy akkor legyen egy, de az biztosan. Ez ötödik éve működik.”

A nyertes csapat tagjai mind kötődnek valamilyen szinten Párkány városi klubjához: edzettek, versenyeztek, vagy éppen edzők voltak. A városi klub jelen pillanatban is aktívan működik, a fiatalok felkészítésére, illetve a férfi csapat versenyeire fektetik a hangsúlyt.

Milan Galbavý (fotó: REflex24/Morva Mátyás)

A zselízi csapat kapitánya, Michal Plešinský kiemelte, hogy feléjük is népszerű sport a tenisz. Klubjuk férficsapata kerületi szinten versenyez. A Davis poháron is rendszeresen részt vesznek, most azonban sérülések és betegségek miatt csupán ketten tudtak jönni.

„Második helyen végeztünk, elégedett vagyok a csapattal, beleértve az ipolysági vendégjátékosok teljesítményét is. Párosban gyengébbek voltunk, de egyéniben mindenkinek jól ment a játék. Szívesen járunk Ipolyságra, emlékszem, hogy egy időben versenyeztek is a férfi csapataink: játszottunk Gajdácsékkal, Marczallal és egy idősebb úrral is, Hanuskával. Remek kerületi szintű mérkőzések voltak abban az időben.”

Michal Plešinský (fotó: REflex24/Morva Mátyás)

Az ipolysági klub elnöke elárulta: nagyon örül annak, hogy a Davis pohár hagyománya továbbra is inkább szól a barátságról és a játék szeretetéről, mint a versengésről. Büszke a csapatára: Gajdács Ivanra és Andrásra, Marcal Eduardra, Gémesi Mátyásra, Szőllősy-Lőwy Juditra, Hudec Martinra, Fricz Györgyre és Oros Zoltánra. Utóbbi két játékos ráadásul önként vállalta, hogy besegít a zselízieknek.

„Ez csak azon múlik, hogy barátok vagyunk – akkor működhet így is. Természetesen a pontokat is Zselíznek gyűjtötték, úgymond a saját városi csapatuk ellen. A szoros kapcsolat a profi versenyzés terén is sokat jelent: a régió klubjai támogathatják egymást, számíthatnak egymásra. Ha vendégjátékos kell, egyszerű a menet, mert bízunk egymásban.”

Szőllősy Péter (fotó: REflex24/Morva Mátyás)

Végül a vándorkupa történetéről mesélt Szőllősy Péter: tudatosan lett megválasztva a mérete, és azt is kiszámolták, hogy ha a talapzat minden oldalára felhelyeznek egy aranyozott táblácskát, melyen a nyertes csapatok nevei sorakozhatnak majd az évszám után, évtizedek múltán telik csak be. Amíg ily módon lesz szabad hely, mindenképpen szeretnék folytatni a hagyományt…

Címkék: , , , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

2024.04.11.

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét. A beruházásra az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 programból nyert támogatást…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb