Hirdetés

2020 nyarán két alkalommal szervezett egy hetes lovastábort a környék fiatalságának Nemcsok István helyi vállalkozó a Bethlen Gábor Alap segítségével. A lovastáborhoz elengedhetetlen két hátas, a hozzájuk tartozó felszerelés, illetve egy lovaskocsi lett finanszírozva a Magyarországról érkezett támogatásból. A táborozás alkalmanként tizenkét-tizennégy résztvevővel, négy segítővel és egy okleveles instruktor jelenlétével zajlott. A résztvevő gyerekek életkora hattól-tizenötévig terjedt.

A lebonyolítás napközis jellegű volt, reggelente érkeztek a gyerekek, késő délután pedig jöttek értük a szülők. A lovagláson és a hátasokkal való ismerkedésen túl különböző kézműves foglalkozásokkal, népi játékokkal fejlődhettek játszva a kicsik és nagyobbak egyaránt.

„A tábor célja az volt, hogy a teljesen kezdők összeismerkedjenek nem csak a lovaglással, de az állatok gondozásának menetével is. Voltak olyan gyerekek, akik nem feltétlenül akartak ügetni, vagy vágtázni, ők maradtak a léptetésnél. A bátrabbak napról napra tudták fejleszteni tudásukat, a hétvégére az idősebbek már önállóan is lovagolhattak”

– mesélte Nemcsok Olívia, a tábor fő instruktora.


Fotók: facebook.com/Nemcsok István Pincészete

Címkék: , ,

Hozzászólok
Olvasta már?
2020.11.17.

Körkérdés: Hogyan értékeled a magyar labdarúgó-válogatott továbbjutását?

Múlt csütörtökön nem mindennapi izgalmak és örömök hullottak a futballrajongók ölébe a magyar válogatott jóvoltából. Valószínű, hogy évekkel…

2020.11.18.

Polgármesterek félidőben: eredmények, járvány, válság, jövő – Zsemlér

Az önkormányzatok a választási időszak feléhez érkeztek, ezért itt az értékelés ideje, illetve az új feladatok meghatározása. Néhány…

2020.11.21.

Ankét: Távoktatás tanári szemmel

Mivel az iskolák bezártak és a diákok nem tudnak személyesen részt venni az oktatásban, előtérbe kerültek a digitális…

2020.11.17.

Centralizált tudásbázist mutat be gróf Esterházy Jánosról a csehországi Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért

Esterházy János neve az utóbbi évtizedekben ivódott bele a köztudatba. Fontos, hogy mindig beszéljünk róla és minden rendelkezésünkre…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb