Ipolyság. 2021. 06. 11-én a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola kápolnájában került sor a 2020-as és 2021-es évfolyam díjazottjainak ünnepélyes kihirdetésére, az ösztöndíjak átadására. 2020-ban a Szondy György Gimnázium díjazottja Deák Kristóf lett, míg a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolában Csáky Mátét érte a megtiszteltetés – a járványhelyzetből kifolyólag tavaly nem volt lehetőség az átadás megszervezésére. A 2021-es díjazottak: Hives Csongor (SzGyG) és Ozsvald Szilvia (FFKIKI). Az elismerést az ösztöndíj alapítói, Csáky Pál, Molnár Imre és Vanda Károly adták át.

„Az ösztöndíjat a magyar államalapítás millenniumának tiszteletére az Ipolysági Magyar Gimnázium egykori diákjai, Csáky Pál, Molnár Imre és Vanda Károly alapították 25. évi érettségi találkozójuk alkalmából.   Az alapítók jóvoltából minden évben 2 diák – egy a mi iskolánkból és egy az ipolysági Szondy György Gimnáziumból – a vándorplakett mellett még egy magyarországi kiránduláson vehet részt” – olvasható az ösztöndíjjal kapcsolatban a katolikus iskola weboldalán.

A Millenniumi Ösztöndíjat – azok a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező, példás magaviseletű diákok nyerhetik el, akik valamilyen módon a közösségükért is tesznek – idén már huszadik alkalommal adták át, ez azt jelenti, hogy a két iskola díjazottjainak száma mára már 40 fő.

Pálffy Dezső, a Katolikus Iskola igazgatója köszöntőbeszédében hangsúlyozta, a kerek évforduló tiszteletére egy komolyabb hangvételű ünnepséggel készültek, melyre az összes korábbi díjazott meghívást kapott volna, ám a jelenlegi helyzetben kizárólag a közeli hozzátartozók és tanárok lehettek jelen. Az egy évvel korábbi állapotokhoz viszonyítva persze az is nagy szó, hogy egyáltalán lehetőség nyílt a díjak átadására. A nagyszabású ünnepség megszervezése továbbra is tervben van, amint a körülmények is engedik, sor kerülhet rá. A vándorplakettet, melyet minden ösztöndíjas egy évig birtokol, ez alkalommal fél évig tarthatják maguknál a 2020-as ösztöndíjasok és fél évig a 2021-ben díjazottak.

Arról, hogy mivel jár Millenniumi Ösztöndíjasnak lenni, Patai Fanni számolt be röviden, a köszöntőbeszédet követően, aki 2019-ben érdemelte ki az elismerést. Később ő adta át a díjakat is.

Patai Fanni

A beszámoló után a diákok méltatása következett. Petrezsél Zsuzsanna igazgatónőtől (SzGyG) megtudhattuk, hogy Deák Kristóf komoly eredményeket ért el a természettudományok – elsősorban a matematika és a kémia – terén és a sportban nyújtott teljesítményével is öregbítette az iskola hírnevét a gimnáziumi évek alatt. Kristóf számára a továbbtanulás nem kérdés, orvosi pályára lépne a jövőben, melynek első kritériumát, a felvételi vizsgát már sikeresen teljesítette.

Deák Kristóf

Csáky Máté érdemeit Murin Éva igazgatóhelyettesnő (FFKIKI) foglalta össze. A fiatalember elsősorban a humán tantárgyak, a kultúra és a néptánc területén ért el jelentős sikereket. 2020-ban a Stádium-díj művészeti kategóriájának győztese lett, hegedűjátéka, melyet a díjátadón is bemutatott, sokak számára ismerős lehet. Máté szívügye a palóc hagyományok őrzése.

Csáky Máté

Hives Csongor egyaránt kiváló teljesítményt nyújt a természettudományok és a humántantárgyak terén, többek közt a történelem- és matematikaversenyeken elért eredményeivel sikerült kiérdemelnie a díjat. Emellett sportszerűen biciklizik, a közösségét is szolgálja, a második világháborúval kapcsolatban végez helytörténeti kutatásokat, azt tervezi, hogy a jövőben jogi pályára lép.

Hives Csongor

Végül, de nem utolsó sorban Ozsvald Szilvia laudációját hallhatták a jelenlévők, aki ugyancsak egyaránt érdeklődik a természettudományok és a humántantárgyak iránt. A kémiaversenyek visszatérő résztvevője, évről évre jobb eredményeket sikerült elérnie – ez azért is nagy szó, mert a Kémiai Diákolimpia szlovák nyelven zajlik, ami külön kihívás egy magyar anyanyelvű diák számára. Szilvia számára is fontos a hagyományőrzés, citerajátékát a díjátadón is hatalmas tapssal jutalmazták.

Ozsvald Szilvia

A díjak ünnepélyes átadása után az alapítók szóltak röviden a közönséghez. Csáky Pál felhívta a figyelmet a mögöttünk álló időszak tanulságaira, az ösztöndíj jövőjével kapcsolatban pedig kijelentette, hogy jövőre is „visszajönnek” – tehát a legkimagaslóbb teljesítményt nyújtó diákok díjazása folytatódik.

Molnár Imre elmondta, a méltatások hallatán valóban büszke mind a négy ösztöndíjasra, nevetve hozzátette, hogy ilyen mezőnyben gimnazistaként esélye sem lett volna a díj közelébe jutni. Ezt követően reflektált Pálffy Dezső köszöntőbeszédében elhangzottakra, egészen konkrétan arra a részre, ahol az iskolaigazgató hangsúlyozta, mindkét magyar iskola felelősséggel tartozik a környék magyarságának megmaradásáért. Molnár Imre szerint üdvözlendő, sőt Felvidék-szerte elengedhetetlen a hasonlóan felelősségteljes hozzáállás az iskolák, a tanárok és a diákok részéről – e téren pedig az egyik legjobb példát Esterházy János mutatta, „közös felelősségvállalással lehet újra felvirágoztatni ezt a kis hazát”.

Az ünnepély hivatalos része Vanda Károly gondolataival zárult. A plébános kiemelte: egy dolog vagy fogalom stabilitása hasonlatos a négylábú asztaléhoz – minden lábnak meg kell lennie, betonerős pillérként funkcionálva. Közösségünk megmaradását is négy pillér biztosíthatja: a templom, mely által megerősödik a hitünk; az iskola, ahol megszerezzük a tudást; a munka, mely során megkeressük a kenyeret és a hagyomány, melynek ápolásáról, továbbadásáról gondoskodnunk kell. Vanda Károly hangsúlyozta, a méltatások alapján úgy látja, a négy díjazott munkássága a felsorolt pilléreket egyaránt erősíti, így a Millenniumi Ösztöndíj 2020-ban és 2021-ben is a megfelelő kezekbe került.

fotók: REflex24/Morva Mátyás

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.09.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Fotó: Rákóczi Szövetség Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő…

2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

2024.04.11.

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét. A beruházásra az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 programból nyert támogatást…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb