Ipolyság. Sokat foglalkoztunk már az adócsökkentés témájával, most azonban újra aktuális – májusban kézbesítik a 25%-kal alacsonyabb összegről szóló adócsekkeket. A helyi adócsökkentés élharcosát, Szőllősy Pétert kérdeztük, nem csak az ügy kapcsán, de jövőbeli terveiről is.

Szűk fél év távlatából hogyan látja, mi indokolta a majd két évig húzódó adócsökkentési küzdelmüket?

A válasz egyértelmű – 2019 végén olyan mértékű adóemelés zajlott le Ipolyságon, ami kiemelt minket a környék természetes adókörnyezetéből. Megnehezítette a vállalkozások működését, az esetlegesen ideirányuló befektetésekhez vezető utat eltorlaszolta, polgártársainknak pedig értelmetlen többletkiadást eredményezett.

Ez konkrétan azt jelentette, hogy egy átlagos család ugyanannyi adót fizetett be Ipolyságon, mint például Léván – ennek fejében viszont csak a szolgáltatások és lehetőségek töredékét élvezhette. Nyugdíjas polgártársaink számára a 75%-os adóemelés komoly tehertétel. Nem ezt érdemelték megannyi tisztességesen ledolgozott évvel a hátuk mögött.

Évtizedekkel korábban kulcsszerepet vállaltak városunk fejlődésében, sokkal inkább köszönettel tartozunk nekik – ezért máig elfogadhatatlannak tartok minden őket is terhelő adóemelést.

A vállalkozások és az általuk teremtett munkahelyek is mind veszélybe kerültek. Nem maradt táptalaj a fejlődésre, új befektetők idevonzására pláne nem. Ennek hosszútávon beláthatatlan következményei lettek volna.

Mit hoz az adócsökkentés a lakosok számára, illetve hogyan érinti majd a vállalkozásokat?

A kevesebb néha több. Ha élhető környezetet teremtünk úgy, hogy a hozzá szükséges tőkét nem a város polgárainak zsebéből kényszerítjük ki elfogadhatatlan mertékben, hanem pályázunk, határon átnyúló együttműködések segítségével teremtünk forrást – ekképp tesszük városunkat szebbé, vonzóbbá, – akkor ezzel bizalmat nyerünk. Elérjük, hogy fiataljaink itt maradjanak, jól érezzék itthon magukat és idős szüleik mellett lehessenek. A nagyszülők nem csak a közösségi médián keresztül láthatják majd unokáikat – ez az igazi értek, ezt hozhatja el egy jól átgondolt és felépített adópolitika.

A vállalkozásoknak is fontos a versenyképes adókörnyezet. Ipolyságon számos vállalkozó él, becsülettel fizették be a rájuk kivetett reális adót évtizedeken keresztül. Szeretnének fejlődni, városunk polgárait minél nagyobb számban alkalmazni, és ennek érdekében segítséget várnak városunktól, nem pedig hátráltató intézkedéseket.

A megfontolt, széles körben elfogadott adókoncepció ezt eredményezi: fejlődőképes vállalkozói környezetet a már meglevő és az ide érkező befektetők számára.

Nem mindenki örül a csökkentésnek, különböző támadások, rosszalló kijelentések követték a sikert. Mi a véleménye ezekről?

Igen, érzékeltem, illetve érzékelem, azonban ezeket nem nehéz leszerelni. Persze, ha valaki azt látja helyesnek, hogy mélyen az emberek zsebébe nyúl, a vállalkozások tőkéjét megtizedeli, majd ezen a pénzen aszfaltoz le bizonyos utcákat, tiszteletben tartom a nézetét, viszont mélységesen ellenzem. A városfejlesztésre szánt összeget máshonnan kell előteremteni. Az adókból befolyt bevételt pedig a sport, kultúra és a szociális szolgáltatások megfelelő szintű támogatása révén kell visszajuttatni a polgárokhoz. Az adócsökkentés után is éves szinten majd’ 11 millió euró áll a város rendelkezésére.

Tessék úgy gazdálkodni, hogy ne kelljen a városnak még a kisnyugdíjasok pénze is!

A kritikusok mellett volt több támogatója is az ügynek. Kik álltak ön mellett?

Elsősorban tudatosítani kell, hogy az, amit elértünk, példátlan eredmény. Előttünk talán még soha senki nem vívta ki a helyi adók csökkentését Szlovákiában egy településén sem. Hosszú és rögös út vezetett el idáig. A polgármester szürreális adóemelését követően többen is próbálkoztak jobb belátásra bírni a városvezetést, de mindhiába. Végül az Ipolysági Vállalkozói Társulás vette kézbe az ügyet, tárgyalt a városvezetéssel, illetve a képviselőkkel. A célegyenesben segítségünkre volt az időközben létrejött polgári kezdeményezés is, amely során több száz polgárunk is hangot adott a véleményének.

Így az ügy mellett mindvégig kiálló polgártársainkkal, néhány képviselővel és vállalkozóval közösen sikerült.

Természetesen, mint minden csoportosulás élén, itt is állni kellett valakinek, aki felvállalja a harcot és az esetleges kudarcot. Ismerem a régi közmondást, miszerint a sikernek sok az atyja, a kudarc viszont árva gyerek; mégis vállaltam, mert sokak támogatását és erejét éreztem magam mögött. Együtt sikerült, és ennek a sikernek mind részesei vagyunk.

Helyi szinten is egyre több a kérdőjel az őszi önkormányzati választásokkal kapcsolatban. Lassan megkerülhetetlenné válik a kérdés, legyen most ez az utolsó: megméretteti magát a polgármester-választáson?

Akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba. Így vagy úgy, de én küzdeni fogok ezért a városért, ahogy eddig is tettem.

A 2021-es év végén elért adócsökkentési siker megmutatta, hogy ha az oldalunkon van az igazság, és van elég kitartásunk, magabiztosságunk akármilyen pozícióból fel lehet venni a kesztyűt, de a polgármesteri székből még hatékonyabban lehet a város valós érdekeit képviselni.

Ami a 2022-es önkormányzati választást illeti, egy ideje már készülök rá, és úgy érzem itt az idő. Sokkal fontosabb viszont az a döntés, ami közösségünk előtt áll. 2022-ben nem csupán arról döntünk, hogy ki lesz a polgármester, és ki ül majd a képviselő-testületben, hanem arról is, hogy visszatérünk-e 2022 után is a kirívóan magas adók, a beruházástaszító adókörnyezet és a minimális látszateredmények útjára, vagy továbbmegyünk az alacsony adók, beruházásösztönző-munkahelyteremtő adókörnyezet és a valós, életszínvonal növekedésében mérhető eredmények ösvényén. Utóbbi a keményebb terep, mert még nincs kitaposva, de ahogy az első lépés sikerült közös erővel, ugyanúgy legyőzhető minden akadály.

Ezt emelném ki: együtt, tovább, lépésről lépésre. Mert együtt vagyunk Ipolyság.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.09.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Fotó: Rákóczi Szövetség Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő…

2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

2024.04.11.

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét. A beruházásra az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 programból nyert támogatást…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb