Két kutyát kobzott el a lévai állatfelügyelet az ipolysági Homok városrészből – tájékoztatott Facebook-bejegyzésében Zachar Pál polgármester.

fotó: Zachar Pál FB-oldala

A homoki városrészben az elmúlt években többször is gondot okozott, hogy egy helyi kutyatartó állatai rendszeresen kiszöktek, és az utcán kóborolva félelmet keltettek a lakosok körében. Az ügyben korábban több alkalommal is kiszabtak bírságot a tulajdonosra, a helyzet azonban sokáig nem rendeződött.

A polgármester közlése szerint a mostani intézkedés során a lévai állatfelügyelet két kutyát szállított el a városrészből. Hozzátette, hogy az eljárás teljes egészében törvényes keretek között zajlott.

A részletekről egyelőre nem adhatott további tájékoztatást, mivel az ügyben bírósági és közigazgatási eljárás is folyamatban van.

Zachar Pál bejegyzésében arra is kitért, hogy bizonyos személyek felelőtlen magatartása – például rendőrségi információk nyilvánosságra hozatala vagy telefonbeszélgetések rögzítésének közzététele – nehezítette a helyzet rendezését.

A városvezető egyúttal arra kérte a lakosokat, hogy továbbra is jelentsék, ha gazdátlan kutyát látnak közterületen. Mint írta, a város továbbra is zéró toleranciát alkalmaz a felelőtlen kutyatartással szemben.

A polgármester köszönetet mondott a városi rendőrség munkatársainak, valamint a városháza dolgozóinak az ügy kezelésében tanúsított együttműködésért.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2026.04.04.

Nemzettudat és hagyományőrzés a csatai Baross Gábor Alapiskolában

A Lévai járás negyedik legnagyobb magyar tanítási nyelvű intézménye, a Baross Gábor Alapiskola huszadik tanévét tölti ezen a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb