Szeptember 14-e az ipolysági cserkészek számára jelentős napnak számított, ugyanis Papp Román, elsőkötetes szerző látogatott el a városba. Az Ipolysági Városi Könyvtárban tartott könyvbemutatón nagy számban vettek részt a 27. számú Szent Imre Cserkészcsapat tagjai is. A közönség soraiban felfedezhetőek voltak azok a cserkészek is, akik 30 évvel ezelőtt az első őrsben is tevékenykedtek, majd a 29 évvel ezelőtti csapatalapításkor is támogatták a mozgalmat.

De miért is számított ilyen fontos eseménynek az a bemutató? A válasz kézenfekvő: Papp Román megírta az első magyar kalandregényt a cserkészetről. Jelenleg más, ehhez hasonló feldolgozás, ráadásul magyar nyelvű, nincs a könyvesboltok polcain.  A regény, amely “A viharlámpa Fénye” címet viseli, egy fiatal cserkészfiú élményein keresztül mutatja be a cserkészeten belüli vezetőképzés sok izgalmát, valamint a mozgalom struktúráját.

Az Ipolysági Városi Könyvtárban tartott könyvbemutatón nagy számban vettek részt a 27. számú Szent Imre Cserkészcsapat tagjai is.

A szerző, aki maga is több évtizedes cserkészmúlttal rendelkezik, nagyon figyelt arra, hogy a könyvben minden olyan fogalmat megmagyarázzon, amivel általában csak a cserkészek találkoznak. Így bárki is olvassa a regényt, könnyen érthető, pergő, kalandokban bővelkedő alkotást forgat majd a kezében.

Az író a 10-12 éves korosztályt célozta meg, de a 90 éves örök fiatal ugyanolyan élvezettel merülhet el a történetben, mint egy nyolcéves kisgyermek. Mondhatni, hogy a mű közelebb hozza egymáshoz a korosztályokat.

A szerző a könyvbemutatón feleségével jelent meg, együtt elevenítették fel a regény születésének körülményeit, a karakterek fejlődésének folyamatát, valamint említést tettek kisfiuk segítségéről is.  Ezt a könyvet valójában hármasban írták, ahogy ezt az első oldalak egyikén fel is tüntetik. 

A könyvbemutatót a témához kapcsolódóan az ipolysági cserkészcsapat korabeli, tehát 29-30 évvel ezelőtti alakulásának bemutatása követte Klukon Tibor alapító csapatparancsnok által. Mind a könyvbemutató, mind az azt követő beszámoló alatt magvas beszélgetések alakultak ki az írókkal és az előadókkal, amely kötetlen programként a rendezvény után is folytatódott.  

Papp Román és Klukon Tibor

Kis cserkésznek, nagy cserkésznek, valamint minden olvasni szerető érdeklődőnek szívből ajánlom A viharlámpa fénye című kalandregényt, melyet tavaly augusztusi megjelenése óta több mint 900 példányban értékesítettek.


Fotók és szöveg:
Klukon Gergely

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.05.05.

Lehull az eltakaró vakolat a magyar angyalos címerről Nagyszombatban

(Fotó: Falath Zsuzsanna) Nagyon erős szimbolikájú fotót tett közzé Falath Zsuzsanna nagyszombati muzeológus, polgári aktivista, akit korábban a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb