A térségünkben hagyományos ünnepek mellett egyre gyakrabban belopódznak olyan külföldi szokások is a mindennapjainkba, amelyeknek a régiónkban nincs messze a múltba visszanyúló hagyománya. Sokan fogékonyak az újra, vannak, akiknek a hagyományok megtartása és tisztelete a fontos. Megtalálni az „arany középutat” a hagyománytisztelet és a modern kor szokásai között a legnehezebb. Nézzük, miként vélekednek erről régiónk gyakorló édesanyái.

Hulková Beáta, Felsőszemeréd

Vallásos neveltetésben részesültem és én is ezt viszem tovább a családomban is férjemmel együtt. Minden évben megemlékezünk Mindenszentek és Halottak napján is az elhunyt hozzátartozóinkról. A gyertyagyújtás, temetőlátogatás hagyományát őrizzük és adjuk tovább a legfiatalabb generációnak. Nem maradhat el az ünnepi szentmisén való részvételünk sem. Sajnos, ez a szigorított rendelkezések miatt, az idén elmarad. Tiszteletben tartjuk a vallásos hagyományos ünnepeinket, számunkra ez így természetes. Elkerülhetetlen, hogy találkozunk a világ más tájairól származó ünnepekkel, szokásokkal is. Főleg a gyerekek körében hódítanak teret az újdonságok. A lányaim iskolájában minden éveben rendeznek töklámpás felvonulást, amin mi is részt veszünk, és előtte nagy lelkesedéssel faragjuk együtt a töklámpásokat. Ez is egy közös élmény, viszont az ijesztő jelmezes bulik már nem nyerték el az érdeklődésünket és tetszésünket, ilyeneken nem szoktunk részt venni.

Buzás Bodonyi Betty, Ipolyság/Lapásgyarmat

Nem szeretem a szélsőséges véleményeket. Az emberek szemében -legyen az bármi- mindig csak jó és rossz létezik. Keresztények vagyunk, ezért a Mindenszentek és a Halottak napja fontos ünnepünk, és kell, hogy a gyerekeinket is ebben a szellemben neveljük. De ugyan mi rossz van abban, ha a játékot és a szórakozást is beengedjük ebben az időszakban is az életükbe? Attól, hogy készítünk egy töklámpást, vagy elengedjük a gyerekünket egy Halloween buliba, még nem leszünk mások. Kiskoromtól szeretek a temetőbe járni. Ilyenkor a legszebb. Az ipolysági a leggyönyörűbb. Azokhoz a sírokhoz is ellátogatok, ahová egykor még a Nagyapámmal jártam. Nem tudom, kik voltak ők, talán már más sem, mert néha csak az én gyertyám pislákol a sírjukon. De azért töklámpást is csináltunk otthon, régen, gyerekkoromban is, pedig akkor az még nem amerikai divat volt. Nagymama pedig nagyon jó szellemtörténeteket mesélt, nem csak ilyenkor. Ne felejtsük el, bár ugyan abban az időszakban zajlik mindkét ünnep, nem kell választanunk és ítélkeznünk sem.

Setény Jakus Annamária, Ipolyvisk

Keresztény katolikusként vallásunkból és neveltetésünkből kifolyólag én Mindenszentek ünnepét tartom, ápolom és adom tovább gyermekeimnek. A hagyományos szentmise után ellátogatunk a temetőinkbe, hogy gyertyagyújtással és imával emlékezzünk meg halottainkról. Bár egész évben gondolunk rájuk és látogatjuk őket a temetőben, de ez a nap csak az övék. Leszögezném, hogy nem vagyok Halloween ellenes, konzervatív látásmódú ember, de olyan sok szép ünnepünk van, miért kell a külföldi ünnepeket lemajmolnunk? Sajnos ez a megállapítás nem csak a Mindenszentek – Halloween párosításra vetíthető rá. Véleményem szerint a hagyományaink őrzése egyik alappillére a kultúránknak, amit fontos tovább adni a fiatalabb nemzedéknek, így nem vész feledésbe. Ha eltűnnek a hagyományaink és már csak átvett szokásaink maradnak, amiket nem őseink hagytak ránk, lassan eltűnik az identitásunk iránti ragaszkodás is. Biztatok mindenkit, hogy lehetőségeinket kiaknázva: ( Ipolyvisken lehetőség van virtuális temetőben gyertyagyújtásra) otthoni ima, online szentmise, ne feledkezzünk meg szeretteinkről.

Címkék: , , , , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb