Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel az Ipolyság Kollégium során megszerette a területet, úgy döntött, hogy az Ipoly mente művelődésének vizsgálatát választja szakdolgozati témájául. Ehhez kérdőíves kutatást is végez, amihez minél több kitöltőre lenne szükség.

Elsőéves egyetemistaként lehetőségem nyílt a Lakiteleki Népfőiskola által szervezett Ipolyság Kollégiumban kutatni…”

Miért ezt a témát választottad?
Szakdolgozatomban az Ipoly-mente magyar művelődését vizsgálom. Mindig izgalmas téma volt számomra a határon túli magyar kisebbség helyzete. Mivel édesanyám székely származású, alapvetően volt némi rálátásom a határon túli magyarság helyzetére. Kézenfekvő lett volna, hogy a diplomamunkámban valamelyik erdélyi terület állapotát taglaljam, de úgy láttam, hogy a felvidéki magyarságra kevesebb figyelem irányul, így esett a választásom az Ipoly mentére.

Mi köt az Ipoly mentéhez?
Elsőéves egyetemistaként lehetőségem nyílt a Lakiteleki Népfőiskola által szervezett Ipolyság Kollégiumban kutatni, ahol

csapattársaimmal Szete, Százd, és Ipolyvisk értékeit tártuk fel. Az itt eltöltött két hét alatt beleszerettem a környékbe.

Megfogott a terület sokszínűsége, a palóc nyelvjárás dallama, a Börzsöny látványa. Meghatott, hogy az egyes értékőrzők számára mennyire fontos a magyarságuk.

Győry Zsófi közösségszervezés szakos egyetemi hallgató

Mit kell tudni a kutatásról?
Szakdolgozatomban a terület művelődési lehetőségeit vizsgálom, illetve fő kutatási kérdésem, hogy a magyar kultúra miképp hat a magyar identitásra. Ezért két féle módon vizsgálódok: először interjúkat készítettem helyi szakemberekkel, Csemadok tagokkal, akiknek rálátásuk van a lehetőségekre. A másik felében pedig egy kérdőíves kutatást végzek, ami szigorúan anonim. Kérdéseim a lakosság kultúrafogyasztási szokásaira irányulnak: többek között a média használatra, a művelődés nyelvére.

Miben tud majd segíteni a kutatás eredménye?
Dolgozatommal azért vagyok különleges helyzetben, mert az Ipoly-mente kulturális szempontból egy alig vizsgált régió.

Így nem titkolt célom a szakirodalmi rés feltöltése. Bízom abban, hogy egy új ösvényt tudok nyitni, ami majd úttá szélesül.

Ezen felül remélem, hogy eredményeim a helyi közművelődési szakemberek segítségére lesznek.

Kedves Olvasóink, amennyiben szeretnék támogatni Zsófi munkáját és közvetett módon a helyi közművelődési szakembereket, ide kattintva tudják kitölteni a kérdőívet, amely legfeljebb 15 percet vehet igénybe és teljesen anonim.

nyitókép, fotó: Győry Zsófi

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.05.12.

„Amíg a halál el nem választ …” – kiállítás és tavaszváró a nagysallói tájházban

A Magyarországi Tájházak Szövetsége által közzétett Tájházak Napja programsorozathoz csatlakozva került megszervezésre a tavaszváró Nagysalló tájházában április 26-án.…

2025.05.12.

11,5 millió euró régiófejlesztési beruházás a zselízi térségbe

A Kooperációs Tanács (Kooperačná rada) legutolsó ülésén ismét fontos döntések születtek a Garam menti régió fejlesztése szempontjából –…

2025.05.15.

A vízszennyezés szennyvíztisztítási beruházásokkal történő csökkentése az Ipoly vízgyűjtőjén

Ipolynyék zöldebb jövője – Interreg Magyarország–Szlovákia Programnak köszönhetően  Ipolynyék az Interreg Magyarország–Szlovákia Együttműködési Program keretében sikeresen pályázott a helyi…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb