A mai napon 16:00-kor jelent meg a Kingfishers új dala, a Dobozba raknám. Ennek kapcsán kérdeztük az Ipoly menti zenekar frontemberét, Reinold Benko Krisztiánt és gitárosát, Nagy Bálintot.

Kingfishers

Minden dal születésének van történte. Most Dobozba raknáméra vagyunk kíváncsiak.

Ennek a dalnak a születése a legérdekesebb számunkra. Sokszor van olyan, hogy álmodunk arról, hogy koncertezünk és zenélünk. Ez a dal is egy ilyen álomból indult. Emlékszem hajnalban a nyakamban dobogó szívvel ugrottam ki az ágyból a zongorához, hogy felidézzem a dallamot és a szöveget amit álmodtam. Így született meg a Dobozba raknám című dal szövege és dallamvilága. (Reini)

Ismét sikerült egyszerű, de nagyszerű ötlettel előállni a klip kapcsán. Adta magát, vagy esetleg több forgatókönyv közül kertül ki
győztesként?

Adta magát a klip, belevontuk a legközelebbi barátainkat a forgatásba, akik a zenekar mellet állnak a megalakulásunk óta. Csáky Matyi ötlete volt az egysnittes vágatlan klip, a forgatókönyvet is hamar összerakta, egyből átjött a zenekarnál az ötlet és le is forgattuk. (Bálint)

A dal címe az, hogy Dobozba raknám a teljes klip pedig egy szobában játszódik. Van összefüggés?

Jó megfigyelés. Nem véletlenül párosítottuk épp ezt a koncepciót pont ezzel a dallal. Olyan hatással volt ránk ez a forgatás, amit sosem fogunk tudni elfeledni. Együtt lenni a párjainkkal, barátainkkal és szerepelni velük egy klipben egy olyan felejthetetlen élmény, amit azért rakunk a dobozba, hogy előkeresve bármikor átélhessük újra és újra. (Reini)

Az igazán jó dalok mindenkinek tudnak jelenteni valamit, sokszor egészen mást. A Kingfishers tagjai számára mit jelent ez az új szerzemény és videóklip?

Számomra egy óriási mérföldkő ez a dal. Az első szövegeim egyike, különleges helyet foglal el a szívemben
(Reini)

Nagyon élveztem a dal összerakását, Reini első saját dalai közül sikerült csemegéznem, a gitárokat a saját szájízemre formálhattam a producerelés során, nagyon élveztem, fájin dal lett! (Bálint)

Hogy áll a lemez? Mikor kaparinthatják meg a rajongók?

A nyári megjelenés volt tervben, jelenleg is a stúdióból adjuk az interjút (a dal premierének napján is a lemez utolsó simításain dolgozunk), bízunk a nyári megjelenésben. Ezenfelül még egy klip van a tarsolyunkban szinten az érkező lemezről, tehát kifejezetten pörögnek az események reméljük, hogy minden a forgatókönyv szerint alakul! (Reini)

A 2024-es fesztivál/falunap/rendezvényszezon berobbanásának pillanatában vagyunk. Hol találkozhatunk idén a Kingfishersszel élőben?

Május 23-án a Petőfi rádióból adunk elő koncertet 13:00-tol, aztán az első nyári koncert dátum a 2024.6.29., azaz a Chapterfest Ipolyságon. Aztán fellépünk július elején Ipolyvisken, később pedig Gombaszögön. Pontos dátumokkal hamarosan jelentkezünk a zenekar közösségi média oldalain. (Bálint)

A fellépéseken és az esetleges lemezmegjelenésen túl mi mindent tartogattok még idén a rajongóitok számára?

Jelenleg az album a legfontosabb számunkra, de azért bízunk benne, hogy lesznek emlékezetesebb pillanatok a zenekar életében idén: örömteli koncertek sok kedves arccal. Mi azon leszünk, hogy 2024-ben minél több ember belekóstolhasson a Kingfishers életérzésbe! (Bálint)

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.05.12.

„Amíg a halál el nem választ …” – kiállítás és tavaszváró a nagysallói tájházban

A Magyarországi Tájházak Szövetsége által közzétett Tájházak Napja programsorozathoz csatlakozva került megszervezésre a tavaszváró Nagysalló tájházában április 26-án.…

2025.05.12.

11,5 millió euró régiófejlesztési beruházás a zselízi térségbe

A Kooperációs Tanács (Kooperačná rada) legutolsó ülésén ismét fontos döntések születtek a Garam menti régió fejlesztése szempontjából –…

2025.05.15.

A vízszennyezés szennyvíztisztítási beruházásokkal történő csökkentése az Ipoly vízgyűjtőjén

Ipolynyék zöldebb jövője – Interreg Magyarország–Szlovákia Programnak köszönhetően  Ipolynyék az Interreg Magyarország–Szlovákia Együttműködési Program keretében sikeresen pályázott a helyi…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb