A lévai kórház  neurológiai osztálya új, szakmailag elismert főorvost kapott.  A kórházat  működtető Agel társaság tájékoztatása szerint a tavalyi évtől a bőséges, külföldön szerzett tapasztalattal rendelkező Zuzana Dean áll  az osztály élén.

(fotó: agel.sk)

Információink szerint MUDr. Dean  Glasgow-ból tért haza gyógyítani.  A doktornő munkájának köszönhetően az ottani neurológiai osztály néhány hónap alatt elnyerte a paciensek széles körének bizalmát, akik már hosszú idő óta igényelték egy speciális  szakrendelő létrehozását.

“A pozsonyi Comenius Egyetem Orvostudományi Karán tanultam. Egy rövid ideig egy pozsonyi  klinika belgyógyászati osztályán dolgoztam, majd Nagy-Britanniába utaztam, ahol belgyógyászat és neurológia szakirányból tettem le az atesztációs vizsgát. Ezt követően három évig egy neurológiai klinikán dolgoztam  Glasgow-ban”

– árulta el a főorvos asszony.

Miután külföldről hazatért, hét évig a nyitrai kórház neurológiai osztályán, az epilepszia gyógyítására specializálódott rendelőben gyógyította a betegeket. A lévai kórház neurológiai osztálya  eddig főként a sürgős esetek ellátásával foglalkozott. Jelenleg a krónikus neurológiai betegségekben szenvedő pacienseket is ellátják az intézményben. Hogy melyek a leggyakoribb neurológiai megbetegedések, melyeket a kórházban kezelnek? 

“Az akut, kórházi ellátást igénylő diagnózisok közé tartozik az akut agyérkatasztrófa , a hirtelen szédülés, az epilepsziás roham és a paciens számára néha elviselhetetlennek tűnő gerincfájdalmak”

– osztotta meg néhány hónapos tapasztalatait a doktornő.

(hirdetés x)

Elmondása szerint ezek mindegyikét el lehetne kerülni. 

“Az akut agyérkatasztrófa elkerülhető a megfelelő életmóddal, melyben nagyon fontos szerepet tölt be a helyes étkezés, a rendszeres és elegendő alvás, a pihenés, az egyén számára megfelelő mozgásforma, a magas vérnyomás folyamatos ellenőrzése, illetve a dohányzás és az alkohol elhagyása”

– magyarázta MUDr. Dean.

A gerincfájdalmak is megelőzhetők a helyes életmóddal, kerülni kell a megerőltetést, a nem megfelelő munkavégzést, a hosszas ülést a televízó vagy a számítógép előtt, ill.  az autóban.  “Fontos a rendszeres torna, a szlovákok zöme sajnos nem végez semmilyen mozgásformát” – figyelmeztetett a tapasztalt  szakember.

Egy viszonylag “modern”, a stressz következtében kialakuló neurológiai betegség a tetánia.

A betegséget leginkább az idegkimerültség és az idegek túlzott érzékenységének következtében kialakuló tünetegyüttesként határozhatnánk meg. Számos orvos nem tartja betegségnek, inkább a paciens hosszú ideje fenálló idegkimerültségének jeleként fogja fel, amely szomatikus tüneteket okoz. Ezért az egészséges életmód nemcsak a tetánia, hanem valamennyi neurológiai betegség elkerülésének alapja”

– fejezte be a főorvos asszony.


REflex24

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

2024.03.29.

Nagypéntek – Jézus Krisztus kereszthalálának napja

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise.…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb