A nagysurányi 5 éves kisfiú, Miško igazi férfiként viselkedett a napokban, ugyanis megunt és nem használt játékszereit a lévai AGEL kórház kis betegeinek ajándékozta. Az anyukájával kiválogatták azokat a játékokat, amelyekre már nincs szüksége, s nagyszerű meglepetésben részesítették a kórházban ápoltakat.

(fotó: nemocnicalevice.sk)

,,A kisfiamnak rengeteg játéka van otthon, nem győz valamennyivel játszani, némelyik csak szanaszét hevert, a család kerülgette őket“

– írta körül a helyzetet az anyuka, Marianna Hubočanová. Ezért úgy döntöttek, hogy a sok szép játék egy részét Miško a kórháznak ajándékozza. 

,,Eszembe jutott, hogy a beteg gyerekek biztosan örülnének ilyen meglepetésnek. Kiskoromban sok időt töltöttem kórházban, emlékszem arra, hogy játékszerből sosem volt elég“

– magyarázta Miško  édesanyja.

(fotó: nemocnicalevice.sk)

Nagy gonddal válogatták az elajándékozandó tárgyakat, a kisfiú mindegyikről eldöntötte, hogy odaadja-e a beteg kisgyerekeknek.

„Boldogok voltunk, hogy a kis pácienseknek örömet szerezhetünk. Általában a nem használt dolgainkat elajándékozzuk, ez bennünket is jó érzéssel tölt el, hiszen tudják…“

– tette hozzá Hubočanová asszony.

Az ajándékok tehát a lévai Agel kórház gyermekosztályára vándoroltak, ahol 0 és 19 év közötti betegeket ápolnak.  Évente kb. 1500 pácienst kezelnek az osztályon.   

,,Kis betegeink nagy örömmel fogadták a játékokat, nagyon hálásak vagyunk a családnak, Miško önzetlensége pedig valóban csodálatra méltó.  A játék a legjobb módja annak, hogy a betegek figyelmét eltereljük a kellemetlen dolgokról, és otthonosabban érezzék magukat kórházunkban“

– nyilatkozta a gyermek- és újszülött osztály főnővére, Mgr. Katarína Strošková.


forrás: nemocnicalevice.sk

Címkék: , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb