Magyarország a Hungary Helps – Magyarország segít programon keresztül 40 millió forinttal támogatja az Örmény Vöröskereszt humanitárius munkáját – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.

„Az elmúlt napokban folyamatosan egyeztetett az Örmény Apostoli Egyház képviselőivel a térségben kialakult helyzetről. Az egyeztetések nyomán és egyházi kérésre a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Hungary Helps Programon keresztül 40 millió forintot adományoz az Örmény Vöröskeresztnek humanitárius programjai támogatására. A támogatásból a szervezet azoknak az örmény nemzetiségű embereknek nyújt segítséget, akik az ott három évtizede dúló konfliktus miatt települnek át Karabah térségéből Örményországba”

– mondta az államtitkár.

Emlékeztetett: az utóbbi hetek fegyveres eszkalációja, majd egy Stepanakertben bekövetkezett halálos ipari katasztrófa következtében eddig több tízezer örmény nemzetiségű ember hagyta el otthonát és települt Örményországba, ahol ellátásuk komoly kihívásokkal jár. A magyar segítségnyújtás célja, hogy a konfliktus és az üzemanyagraktár-robbanás civil kárvallottjainak megsegítésével hozzájáruljon a térség stabilitásához.

Magyarország, a magyar kormány álláspontja a karabahi konfliktus tekintetében is világos és egyértelmű: a béke az egyetlen fenntartható megoldás a térségben

– jelentette ki államtitkár.

A Hungary Helps Program az elmúlt években több örmény közösséget is támogatott. Örményországban egyházi humanitárius programokat támogatottak, a Közel-Keleten pedig a szíriai és iraki háború, valamint a libanoni gazdasági válság által sújtott örmény keresztény közösségeknek nyújtottak segítséget. Ezek a támogatások hozzájárultak Magyarország és Örményország diplomáciai kapcsolatainak 2022-es újraindításához – mondta Azbej Tristan.

(MTI)

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2023.11.28.

December 1-től kezdik kifizetni a 300 eurós nyugdíjkiegészítést

A Szociális Biztosító december 1-jével megkezdi a rendkívüli, 300 eurós nyugdíjkiegészítés folyósítását, és december 20-ig minden jogosult megkapja…

2023.11.29.

A Fő téri nagyparkoló a városi műjégpálya felállítása miatt az esti órákban lezárásra kerül

Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy 2023. november 29-én és 2024. január 7-én a Fő téri parkoló a városi…

2023.11.29.

SacheRock Underground fesztiválsorozat Zselízen

Míg a zselízi Sacher-ház történelmi épülete egyre épül-szépül és nyeri vissza eredeti, monarchista arculatát, addig a kulturális és…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb