Nagyölved. Az idei évben tétmérkőzésen még nem rúgtak gólt a nagyölvediek. Legutóbb tavaly novemberben a vágbesztercei 1:1-re végződött találkozón talált be az ellenfél kapujába Roland Peseky.

Fotó: a nagyölvedi csapat facebook-oldala

A hétvégén a szintén még “gólnélküli” vágújhelyieket fogadták Igor Kasana edző védencei a nyugat-szlovákiai III. TIPOS liga 5. fordulójában. A Vág-mentiek 2:0 arányban legyőzték a vendéglátókat. Az eredmény mindenféleképpen meglepetés.

Már a meccs elején jött a hidegzuhany, a hazaiak korán hátrányba kerültek. Az 5. percben Králik Csaba balszerencsés belépője után Zuzana Valentová játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Rapavý értékesített.

Benkó kapus ugyan érezte, hová megy majd a labda, ám nem sikerült neki a bravúr – 0:1.

Fotó: a nagyölvedi csapat facebook-oldala

Húsz perccel később Michal Podlucký csapatkapitány sem tudta megállítani Bučekot, aki kilőtte a hazai kapu jobb alsó sarkát – 0:2.

A vendéglátóknál nemigen akadtak megjátszható labdarúgók, jellemzőek voltak az oldal- és visszapasszok, s úgy tűnt, hogy inkább ők hozták játékba ellenfelüket. A 35. perben felcsillant a hazai szurkolók szeme, többen úgy látták, hogy Ihor Bilyket felvágták a tizenhatoson belül, de a játékvezető sípja néma maradt.

„Ha a szünetig nem adunk gólt, komoly gondjaink lesznek”

– állapította meg kedvszegetten Urbán Ferenc. A nagyölvedi menedzsernek végül is igaza lett.

A második félidőben a vendégek vezetésük tudatában tördelték a játékot és igyekeztek megtartani az eredményt. Az 53. percben Rapavý, majd hét perccel később Šebek tette próbára Benkó Dánielt, szerencsére sikertelenül.

Fotó: a nagyölvedi csapat facebook-oldala

Később a hazai edző szerkezeti változásokat eszközölt és némileg megélénkült a csapat játéka. Németh Zsolt egy szabadrúgásnál a bal kapufát találta telibe, ám a kipattanó labdát a csatárok egy méterről is képtelenek voltak bekotorni Bobot kapus hálójába. A vége felé egy vendéghelyzet zárta a mérkőzést, azonban Živčic próbálkozásánál helyén voltak a védők.

„A kínálkozó helyzeteket értékesíteni kell”

– mondta szomorkodva a meccs végén Igor Kasana nagyölvedi edző.

Fotó: a nagyölvedi csapat facebook-oldala

„Mind a mutatott játékkal, mind pedig az eredménnyel tökéletesen elégedett vagyok”

– vélekedett Libor Fašiang, a vendégek edzője.

A sereghajtó nagyölvediek vasárnap a lednicrónai CRYSTAL csapatát fogadják hazai környezetben.

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.05.01.

Lampionos felvonulás az esztergomi Kis-Dunán (képgaléria)

Esztergom. 2024.04.30-án tartották meg a hagyományos lampionos felvonulást a Kis-Dunán. Naplemente után több ezer ember gyűlt össze a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb