ANKÉT: Mihez kezdtek azok a felvidékiek, akik hónapokra Magyarországon ragadtak? - Reflex24

A járványhelyzet okozta határzár nemcsak az ingázók helyzetét nehezítette meg. Felvidéki származású egyetemi hallgatóknak, környékünkről származó budapesti munkavállalóknak kellett egyik napról a másikra eldönteni, hogy visszajönnek vagy maradnak. Utána több, mint két hónapra lezárult előttük a határ. Három olyan személy meséli el tapasztalatait, aki úgy döntött, hogy Budapesten marad, vállalva, hogy hosszú hónapokig nem láthatják majd az otthoniakat…

TÓTH DOMINIKA
egyetemi hallgató, Ipolyság

Az elmúlt időszak mindannyiunk számára új hozzáállást és stratégiákat igényelt. A helyzetváltozásra mindenki próbált viszonylag gyorsan reagálni. Az egyetemünk szinte egyik napról a másikra átállt az online oktatásra. Mivel Budapest elég közel van, így régebben kéthetente hazajártam. A határok lezárásakor a Budapesten maradást választottam. Emiatt körülbelül két hónapja nem voltam otthon.

A családdal való személyes kapcsolattartást alternatív megoldások váltották ki, mind a mindennapokban, mind az ünnepek alatt. Rendszeresen telefonáltunk, videóhívásban kommunikáltunk. Ez segített, de azért vágyódtam már haza.

A 48 órás határátlépésnek köszönhetően az elmúlt hétvégén hazalátogathattam. Ez igazán jó érzés volt és feltöltött a hátralévő időszak átvészeléséhez. Emellett a munkalehetőségek, főleg a diákmunkák csökkenése okozott nehézséget, melyek egy időre teljesen leálltak. Az online felületre korlátozódáshoz sikerült jól alkalmazkodni, de már bizakodóan várjuk, hogy enyhüljön a helyzet.

MOLNÁR LEVENTE
fotográfus, Ipolyfödémes

A koronavírus Magyarországon való megjelenése elkerülhetetlen volt.  Mivel 2014 óta Budapesten élek, így rám is nagy hatással volt ez az időszak. Február közepén még otthon egy szlovák esküvőt fotóztam, ahonnét másnap visszautaztam Pestre. Akkor még nem gondoltam, hogy júniusig nem fogok tudni hazamenni.

Fotográfusként az én munkámra is kihatott ez az időszak. Az előre lefoglalt fotózási időpontok jobb esetben eltolódtak, rosszabb esetben teljesen törlődtek. Az idei húsvétra tervezett nagyszabású budapesti kiállításom megnyitója is törlődött. Március közepe felé találtam magam szemben azzal a döntéssel, hogy vagy hazamegyek, vagy Pesten maradok. Az utóbbit kellett választanom, mivel az albérletet fizetni kell, így értelemszerűen dolgoznom kellett. Mindemellett a felvételi időszak is a nyakamon volt, mivel több egyetem mesterképzésére is készülök. Egy zuglói étteremben futárként nem bújhattam el a vírus, és a vele járó fokozatosan súlyosbodó körülmények elől sem.  Az egyre több bezárkózó ember végett az ételrendelések száma a duplájára nőtt, viszont az étteremre mégis negatív hatást gyakorolt a sok korlátozás. Így én testközelből éltem át ezeket a hosszú heteket.

Művészként, ilyen világméretű, szinte minden területet befolyásoló történésnek a fotográfiai feldolgozása kötelező jellegű! Több projekten dolgozom, ami valamilyen szinten a covid-19-ről, vagy annak hatásairól szól. Ezek mellett természetesen a vállalkozásom fellendítésén, és a többi, nagyobb hangvételű fotósprojektemen is munkálkodom.

PÉTER DOMINIKA
projektmenedzser, Palást

Nálunk három hónaposra sikeredett az elzártság, utoljára a parlamenti választásokkor voltunk otthon a párommal, mielőtt Közép-Kelet Európában is kitört a járvány. Az elején nagyon aggódtam a családom miatt: a szüleim korukat tekintve már a veszélyeztetett kategóriába tartoznak, mellesleg a kezdeti előírásokat is nehezen tartották be. Aztán idővel rájöttek, hogy vidéken az önkéntes karantén nem sokban tér el a megszokott falusi élettől.

Nem úgy, mint Pesten! A negyedik emeleti, 50 négyzetméteres panellakásban mindig volt miért imádkozni: ne üssön be a nyári kánikula idejekorán, ne ebben a három hónapban akarjon minden szomszéd az ütvefúró bajnokává válni, maradjon valami élelmiszer a boltok polcain, mire odakeveredünk…

Visszanézve ezek roppant kicsinyes problémák, de a bezártság sokadik napján nekem bizony sírásra állt tőlük a szám. Mindezek ellenére szerencsére mindig több okunk volt hálásnak lenni, mint siránkozni. Azóta már magunk mögött tudunk egy családi látogatást, ami bőven megszépítette a karantén emlékét, és ha újabb három hónap kéne ahhoz, hogy biztonságban tudjuk a szeretteinket, gondolkodás nélkül magunkra zárnánk az ajtót ismét.

Címkék: , , , , , ,

Hozzászólok
Olvasta már?
2020.07.04.

A levendula csodájára járhatunk Lekéren

A levendula az egyik legváltozatosabban használt gyógy-, fűszer- és dísznövény, melyet számtalan módon felhasználhatunk, de amit csupán nézni vagy…

2020.07.06.

Bemutatjuk az Unlimited Souls együttest

Csábon a zenélésnek mindig is nagy hagyományai voltak, s ez alól a jelenkor sem kivétel. Nem is kell…

2020.07.05.

Hogyan értékelik az oktatási államtitkárral folytatott megbeszélést?

A hét elején már adtunk hírt az ipolysági munkaértekezletről, akkor Filip Mónika oktatásügyi államtitkárt és az esemény szervezőit…

2020.07.03.

R7: szomorú hírek “autópályaügyben”

A napokban tette közzé az INEKO (Portál o diaľniciach a železniciach) a honlapján az egyes, még megépítendő autópálya-szakaszok kivitelezésének tervezett…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb
Programajánló
No event found!