Jó tanuló, jó sportoló címmel felhívást hirdetnek a külhoni magyar régiókban tanuló diákok számára – közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság pénteken az MTI-vel.

(forrás: kormany.hu)

A felhívás célja, hogy megtalálják azokat a külhoni diákokat, akik a tanulás mellett valamely sportágban is kiemelkedő teljesítményt értek el, ezáltal a magyar közösség érdemeit gyarapítják és értékeit képviselik – írták.

A felhívásra kiváló tanulmányi átlaggal rendelkező, a szomszédos országokban magyar közoktatásban tanuló, illetve nappali tagozatos felsőoktatásban résztvevő hallgatók jelentkezhetnek, akik régiós vagy megyei szinten a sportban is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak – közölte az államtitkárság.

Mint írták, a legjobbak – külhoni régiónként egy-egy diák – “Az év jó tanulója, jó sportolója” címben és fejenként 300 ezer forint pénzjutalomban részesülnek.

Hangsúlyozták: a pályázat célja, hogy – összhangban a “2020 az erős magyar közösségek éve” tematikus év célkitűzéseivel, Trianon 100. évfordulóján – olyan külhoni közösségeket, köztük fiatalokat mutassanak be, akik elhivatottságukkal és eredményeikkel példaként szolgálhatnak az összmagyarság számára.

A felhívásra Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján, Muravidéken és Horvátországban tanuló diákok pályázhatnak augusztus 31-éig. Pályázatot benyújtani a nemzetpolitika@me.gov.hu címen lehet, a jelentkezéshez csatolni kell a tanulmányi átlagot tartalmazó bizonyítványt és a sportteljesítményt igazoló dokumentumokat – áll a közleményben.


(mti)

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb