A közép-európai sorsközösségben élő népek között értelmetlen bármiféle ellenségeskedés, “mindannyiunk túlélésének záloga a barátság és a szövetségkötés” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Mária Valéria híd átadásának huszadik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, hétfőn Esztergomban.

fotó: felvidek.ma

A kormányfő beszédében kiemelte: “két olyan ország határán, amely külön-külön és együtt is súlyos leckét vett az elmúlt évszázad megszállóinak agressziójából, könnyű belátni, mi szlovákok és magyarok nem ellenségek, hanem sorstársak vagyunk”.

Az okos szomszédok nem háborúznak és nem ellenségeskednek egymással – közölte.

Hangsúlyozta: két egymás kultúráját tisztelő nemzet együttműködése mindig gyümölcsöző. “Lehet egyszerre büszke európainak és szlováknak, büszke európainak és magyarnak lenni”, lehet mindenkit elérő gazdasági növekedést produkálni, lehet mindenkinek munkahelyeket teremteni, és “közben nem kell megtagadni életmódunkat, önmagunkat, múltunkat és értékeinket” – fogalmazott. Hozzátette: nincs sikeres Magyarország sikeres Szlovákia nélkül, és fordítva.

Orbán Viktor kifejtette: most nem hidat avatnak, hanem egy húsz évvel ezelőtti hídavatásra emlékeznek, de többről van itt szó, mint egyszerű évfordulóról. Egy hídavató beszédben el lehet mondani, hogy a híd összeköti az embereket, az országokat, és a vízből magasodó pillérek a közös jövőbe vetett hit sziklaszilárdságát is jelképezik. Ő is mondott hasonló igazságokat 20 évvel ezelőtt – idézte fel.

Úgy vélte, ma már ennél többet és más hangon kell mondani, ma már új szelek fújnak, ma már másképpen látjuk a világot. Akkor egy évtizede volt, hogy “ledobtuk a szovjet nyakörvet”, friss tagjai voltunk a NATO-nak, ott álltunk három évnyire az európai integráció kapujától – sorolta. Hozzátette: azt reméltük, hogy az uniós csatlakozással minden gondunk megoldódik.

Azt mondta, joggal volt bizakodó Közép-Európa minden népe, “azt hittük, hogy az igazán küzdelmes évek már mögöttünk vannak, azt hittük, hogy a nehezén már túl vagyunk”.

Kiemelte: mára az akkori hangulat elszállt, elpárolgott, rá kellett jönnünk, hogy nem lehet külső szereplők jóindulatára bízni a saját jövőnket. “Nekünk magunknak kell minden egyes nap megharcolnunk a saját sikereinkért” – jelentette ki.

Eduard Heger szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Mária Valéria híd átadásának 20. évfordulóján. (fotó: ma7.sk/Czibula Csaba)

Megjegyezte: aligha van két olyan nép, amely annyira hasonlóan látná a világot, mint a szlovák és a magyar. Az egyetlen dolog, amely ténylegesen elválaszt bennünket, a nyelv.

A miniszterelnök szerint húsz éve “még Brüsszel is a mi oldalunkon állt”, és támogatott minket, ezt a hidat is segített visszaépíteni. Ma azonban egyre gyakrabban nem egyenrangú partnernek, hanem másodrendű tagállamnak tekintik a közép-európaiakat – vélte.

Kifejtette: ránk akarják kényszeríteni azokat, akikkel nem akarunk együtt élni, olyasmit akarnak ránk kényszeríteni, ami a gazdasági lehetőségeinket szűkítené, továbbá “ránk akarnak kényszeríteni olyan életmódot is, amely szemben áll mindazzal, amit mi értékesnek és megőrzendőnek gondolunk”. Ezzel a fenyegetéssel nehéz megküzdeni – mutatott rá.

Közölte: Közép-Európán többször is átgyalogoltak idegen nagyhatalmak, az idegenek mindig lerombolták a hidakat, és mindig nekünk kellett újjáépíteni azokat.

Orbán Viktor hangoztatta: a térség népei és államai csak akkor lehetnek sikeresek, ha együttműködnek. A sikeres Közép-Európa csak nekünk fontos, másnak nem, így aki az együttműködés ellen érvel, az saját maga ellen beszél – magyarázta.

Elmondta: a híd felépítése óta eltelt két évtized megtanított bennünket arra, hogy “Magyarországnak és Szlovákiának kéz a kézben érdemes haladnia”. Ez már meghozta az első eredményeket, a visegrádi négyek (V4) a mögöttünk hagyott évtizedben képesek voltak folyamatosan gyarapodni – vélekedett.

Orbán Viktor szerint a V4 hatékony és stabil összefogást épített fel, a civilizációs válságokra pedig közös válaszokat adott. Így volt ez a pénzügyi, a migrációs és a koronavírus válság idején is – emlékeztetett.

A miniszterelnök kijelentette: 20 évvel a híd újjáépítése után létezik egy közép-európai együttműködés, amely erősebb, mint valaha. “Mi jó tanítványai akarunk lenni a történelemnek; nemcsak újjá kell építeni a hidakat, hanem azt is észben kell tartanunk, kik rombolták le őket” – fogalmazott, hozzátéve: ha nem ezt tesszük, újra és újra megtörténik.

Kiemelte: a Mária Valéria híd szimbólum maradt, azt üzeni, “Európa jövője mi vagyunk, és ne hagyjuk, hogy a bennünket összekötő hidakat valaha is újra lerombolják”. A sorsunk továbbra is közös, feladataink csak szaporodtak, felelősségünk pedig nőtt – mondta Orbán Viktor.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb