A koronavírus-járványra való tekintettel már hosszú hetekkel ezelőtt bezárták az iskolákat és óvodákat. Elkezdődött az eddig számunkra teljesen idegen online oktatás. Ki könnyebben, ki nehezebben rázódott bele ebbe a tanulási és tanítási formába, de valahogy azért mindenki megküzdött vele. Számtalan esemény, iskolai kirándulás maradt el a járvány miatt, köztük az érettségi is.

(pixabay.com)

Első körben csak kitolták annak időpontját, majd, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy beláthatatlan ideig tart majd „fogságban” bennünket a vírus, az oktatásügyi miniszterünk gondolt egy nagyot, s eltörölte a hagyományos értelemben vett érettségi vizsgákat. Tette ezt annak ellenére, hogy április közepén az országos tiszti főorvos nem látta akadályát a szóbeli érettségik lebonyolításának, természetesen szigorú higiéniai előírások betartása mellett. Mivel azonban az oktatásügyi miniszter ezt minden bizonnyal nem látta jó döntésnek, egy másik utat választott. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy az idén végzős diákok szóbeli és írásbeli megmérettetés nélkül jutottak érettségi bizonyítványhoz. 

A menet a következő volt: a középiskolások az elmúlt négy évben megszerzett jegyeik átlaga alapján kapták meg a végső értékelést az érettségi bizonyítványban. Május 12-ig megkapták a javasolt jegyet. Amennyiben valaki nem volt elégedett a kapott érdemjeggyel, május 15-ig jelezhette azt. Ők lehetőséget kaptak arra, hogy klasszikus szóbeli vizsgát tegyenek a jobb jegy érdekében. 

Ez az intézkedés 41 ezer végzős diákot érintett. 41 ezer fiatal ölébe hullott egy érettségi bizonyítvány. Hiszen valljuk be, a hagyományos érettségi vizsgák sikeres elvégzése azért jóval nehezebb, mint átlagot vonni négy évnyi érdemjegyből. Aki még emlékszik az érettségit megelőző hetekre, az biztosan egyetért velem abban, hogy igazságtalan ez az eljárás. 

Tisztán emlékszem, milyen sok munkát és időt igényelt a vizsgára való felkészülés. Bár ugyanazt kellett visszaadni, amit négy éven át tanultunk, mégis teljesen más, amikor az összes információnak egyszerre kell jó helyen lennie a memóriánkban. Az izgalom, a feszültség pedig csak még inkább megnehezítette a dolgunkat. A teljesítési vágy idegességet szült, ami sokszor összezavarta a gondolatainkat. Nagy önuralomra volt szükségünk ahhoz, hogy higgadtak tudjunk maradni. Leülni úgy a vizsgáztató bizottság elé, hogy nem remeg kezünk-lábunk, magában kemény feladat volt. Persze, biztosan voltak olyanok is, akik fejfájás nélkül, lazán vették a dolgot, de mégis, a legtöbben azért megérzik ennek a súlyát. Hiszen itt már nem csupán egy egyszerű feleletről van szó, ami még, ha nem is úgy sikerül, ahogyan azt elterveztük, a következő tanórán javítható egy jobb jegyre. 

Az érettségi bizonyítvány tán az első dolog a diákok életében, aminek súlya és értéke van. Lehet, hogy csak egy papírlapról beszélünk, mégis ez az első olyan dolog, amiért már igazán keményen megküzd egy fiatal, s amire büszke lehet.

Ezzel alapozzák meg a jövőjüket. Ami erre a papírlapra kerül, igaz hellyel-közzel, de mégiscsak jellemzi az addigi teljesítményünket, és a felsőoktatási intézmények az ott szereplő jegyek alapján ítélik meg a jelentkezőket. Persze, sok helyen szükséges a felvételi vizsga, ugyanakkor azért az érettségit sem hagyják figyelmen kívül. 

Az életben rengeteg az igazságtalanság, amik mellett ez a „problémakör” eltörpül. Mégis valahogy megérintett ez a kérdéskör. Félreértés ne essék, igazán nem sajnálom senkitől azt a papírdarabot, de a szívem mélyén mégis ott tipródik egy aprócska manó, aki kikéri magának: „Micsoda igazságtalanság ez?” 

Címkék: , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

2024.04.11.

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét. A beruházásra az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 programból nyert támogatást…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb