Az apák napját világszerte más-más időpontban ünneplik, hazánkban június harmadik vasárnapján tartjuk. Ekkor az édesapáknak köszönjük meg mindazt, amit értünk tesznek. Ez az ünnep talán nem annyira elterjedt, mint az anyák napja, pedig ugyanannyira fontos szerep jut az apukáknak is egy család életében, mint az anyukáknak.

A gyermek nevelése nem csupán egy, hanem két ember feladata. Az örömöket és a nehézségeket egyaránt vállalnia kell mindkét félnek.

A legfontosabb, hogy a szülők összhangban legyenek, ugyanazt várják el gyermeküktől, és ugyanazon szabályok szerint neveljék őket.

Hiszen, ha nem ezt teszik, a gyermekben nem alakul ki egy letisztult kép, s nem tudja majd, mi a helyes, s mi nem. Lényeges, hogy ha az egyik fél tilt valamitől, a másik se legyen engedékeny. Beszéljék meg egymás közt, mit tartanak megfelelőnek, mit várnak el a kicsitől. Egyeztetni kell a határokat. Amennyiben különböző álláspontot képviselnek, a gyermek hamar észreveszi azt, s nem tart sokáig, hogy rájöjjön, hogyan használhatja ki mindezt. 

Ugyanúgy, ahogyan az anyukák fejében, az apukákéban is megfordul, hogy vajon jól végzik-e a feladatukat, vajon jó szülők-e. Rájuk is igaz az az állítás, miszerint nincs tökéletes példa, a legfontosabb a szívből jövő szeretet és az odafigyelés. Fontos, hogy ők is minőségi időt töltsenek el csemetéjükkel, hiszen ezzel tudják leginkább éreztetni velük, mennyire fontosak számukra.

Bár az apai szeretet kissé másként mutatkozik meg, mint egy anyáé, mégis ugyanolyan kiemelt szerepet játszik a kiegyensúlyozottságban.

A fiúk esetében ők lehetnek a példaképek, akire felnéznek, akire hasonlítani szeretnének, akitől megtanulják, hogyan kell férfiként, családfőként, apaként viselkedni, s mindez meghatározza későbbi életüket. Hiszen a családból sok mindent magunkkal viszünk különálló életünkbe is. A lányok pedig sok esetben az ő mintáját keresik a későbbiekben, amikor párt választanak maguknak. 

Hogyan alakíthatunk ki jó apa-gyermek kapcsolatot? Fontos, hogy meglegyen kettejük közt a bizalom. Férfiként sem kell félni a testi érintkezéstől, apai ölelésre, jó éjszakát puszira ugyanakkora szüksége van a gyerkőcnek, mint anyáéra. Továbbá kommunikációval is jeleznie kell érdeklődését tettei, élményei iránt. Az apai biztatás az egyik legnagyobb mérvadó egy kihívás előtt álló gyermek számára, így meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy éreztessék, mellette állnak, s bíznak abban, hogy képes megoldani az előtte álló feladatot. Az ígéret megtartása mind a világban, mind a nevelésben fontos szerepet játszik. Egy apa szavának súlya kell, hogy legyen, amibe belekapaszkodhat a gyermek. Biztonságérzetet kell teremtenie, hogy az apróságnak ne kelljen félnie semmitől, érezze, hogy baj esetén mellette áll, s vigyáz nemcsak rá, de anyukájára is. Nagyon fontos, hogy legyenek közös hobbijaik, elfoglaltságaik, a család férfi tagja is kapcsolódjon be a mindennapi tevékenységekbe, az egyszerű fürdetéstől, vagy etetéstől kezdve a játszásig, a szabadidős programokig mindenbe. Legyen aktív tagja a családnak!

Címkék: , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb