Február 14-e világszerte a szerelmesek napja. Ekkor ünnepeljük a Bálint-napot, vagy közismertebb néven a Valentin-napot.

Fotó: pexels.com

Szent Bálint a 14. században vált a jegyesek és a fiatal házasok védőszentjévé. Ennek miértje egy szóbeszéd által elterjedt kis történet volt, mely így hangzik: Szent Bálintot II. Claudius császár idején végezték ki. Az életétől február 14-én, a keresztény hite miatt fosztották őt meg. A kivégzését megelőzően azonban Bálint a hite erejével csodát tett. Visszaadta a börtönőre leányának látását, aki bizony egészen addig vakon élte az életét, majd levelet írt a lánynak, amelyet „A Te Bálintod” aláírással zárt. Leggyakrabban eme kis történettel magyarázzák a Bálint-napi szerelmeslevelek küldését is. A legenda szerint Bálint a keresztény szokásoknak megfelelően megeskette a szerelmeseket, még azokat a katonákat is, akiknek az akkor érvényben lévő császári parancs értelmében nem volt megengedett a házasság. Az esketés után a kertjéből származó friss virággal ajándékozta meg az ifjú házasokat. A feltételezések szerint e cselekedete ihlette a Bálint-napi virágajándékozás hagyományát.

Ez csak egy fennmaradt történet. Hogy valójában honnan is ered a szerelmesek napja, azt csak maga a jó Isten tudja. 🙂 Ettől függetlenül egy aranyos kis ünnepről van szó. A legutóbbi Valentin-napon – azaz tavaly – azt írtam, minden nap lehet egy kicsit Valentin-nap.

Nem kell külön ünnep ahhoz, hogy kimutassuk az egymás iránt táplált érzéseinket. Ezt a véleményemet még ma is osztom, csak épp hozzátársult egy másik gondolat. Eszerint, bár szerelmünket minden egyes nap kimutathatjuk – sőt, ki kell mutatnunk –, azért némi kis különlegességet belecsempészhetünk ebbe a napba.

Hiszen miért is ne ünnepelhetnénk meg a kapcsolatunkat? Miért is ne tehetnénk kicsit mássá ezt a napot? Olyan ez, mint a születésnap. Mondhatjuk azt is, hogy ez a kapcsolatunk születésnapja. 🙂

Ilyesformán pedig, február 14-e ünneplésre ad okot.

Nem kell túlzásba esni. Szívecske áradatra semmi szükség. Kettesben töltött idő, amikor minden figyelmünket a másiknak szenteljük. Meghitt, békés hangulatú beszélgetés. Ez minden, ami kell. Kiegészítésképp jöhet egy palack finom bor, és egy kis finomság az asztalra. A romantikusabb alkatok pedig előkereshetik a gyertyákat is a fiók mélyéről…

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb