Csendes, halk szavú futballistának ismertük, ám kemény, de a sportszerűség szellemét mindig betartó középpályás január 26-án 57 éves lesz.

A IV. ligába feljutó zselízi csapat (Szabó Zoltán az álló sorban jobbról a harmadik)

Szabó Zoltánt gazdag pályafutása során mindössze egy alkalommal állította ki a játékvezető. Akkor sem durva belemenésért, hanem kezezésért.

„Ipolyságon születtem, Felsőszemeréden nevelkedtem, ahol a kölyökcsapatban kezdtem, majd tizenöt évesen az ipolysági diákalakulatban folytattam. Első valamire való sportélményeimet edzőmnek, Tanai Bélának köszönhettem. Azzal a Miroslav Žirkóval szerepeltem együtt a kerületi korosztályos bajnokságban, aki később a Váci Izzó NB I-es csapatát erősítette, később pedig a területi bajnokságban fújta a sípot. Falum csapatának akkori irányítója, Komjáthy Zoltán azonban hazahívott, és fél éven keresztül a járási bajnokság II. osztályában rúgtam a bőrt, a felnőttek között. A feljutásért küzdve a garamszentgyörgyiek elleni meccsen kétszer is betaláltam az ellenfél kapujába, így két pontot szerezve eggyel magasabb osztályban folytathattuk a küzdelmet”

– emlékszik vissza a kezdetekre Szabó Zoltán.

A DAC elleni barátságos mérkőzés (álló sor balról a negyedik).

Katonaéveit a nyugat-csehországi Pilzenben töltötte, ahol ugyan nem jutott játéklehetőséghez, ám esténként a pálya szélén rótta a köröket Nem akart kizökkenni a megszokott kerékvágásból, és sikerült megőriznie állóképességét, fizikai erőnlétét. Két év után visszatért korábbi sikerei színhelyére, Felsőszemerédre. A Selmec-partiak egy alkalommal Sáróban léptek pályára, és az ottani edző, Ján Matiaško felfigyelt az akkor huszonkét esztendős labdarúgóra. Később már a zselízi sportvezetők feladatának számított nyélbe ütni Zoltán átigazolását a Garam-menti városkába.

„Ipolyságra és Garamtolmácsra is hívtak, számomra azonban Zselíz szimpatikusabb volt. Végül is tizenegy évet húztam itt le”.

Érkezése után rögvest kulcsjátékossá lépett elő, megtisztelő érzést jelentett neki, hogy Záhorskýval, Slaninával és Jobkóval körülvéve kapcsolódhatott be a kerületi bajnokság pontvadászatába. Örökmozgó, jó kondícióval rendelkező, igazi hajtós középpályás hírében állt. Most is állítja, nem volt egy őstehetség, kizárólag saját erőből érte el minden diadalát. Előszeretettel eleveníti fel a bősiek elleni első bajnokiját zselízi színekben, amikor gólt is rúgott, átfut viszont a hideg a hátán, amikor a felsőszernyei 9:0-ás megalázó vereség jut az eszébe.

A bősiek elleni első mérkőzése Zselízen (jobbról a második).

Harminchárom évesen Oroszkára került, ahol játékosként hét idényen át meghatározó szerepet töltött be az ottani kollektívában Sokol, Štuller és Pásztor társaságában. Úgy tervezte, hogy Kuralon tesz pontot aktív pályafutása végére, ám nem így történt, hiszen az Ipolyság tőszomszédságában lévő Gyerken vállalt még szerepet játékos edzőként, így ennek okán csak negyvenkét évesen akasztotta végérvényesen szögre a csukát.

„Nehezen viseltem el a változást, nagyon hiányzott a foci, a hétközi és hétvégi készülődés a mérkőzésekre, valamint a pálya varázsa. Az új munkahelyemmel ugyanis egyszerűen nem tudtam összeegyeztetni az edzéseket és a meccseket.”

Öregfiúk tornája Ercsen Mészöly Kálmán (középen) társaságában, Szabó a felső sorban középen.

Két évtizeden át a városi közterület-fenntartó vállalatnál dolgozott, jelenleg kamionsofőr. Ha teheti, vasárnaponként az iskola műfüves pályáján focizik, pénteken pedig az öregfiúkkal edz. Szabadidejét legszívesebben családja körében tölti, illetve kertészkedik. A hétvégeken a zselízi csapatok találkozójára is kilátogat, és biztatja a fiúkat.


Fotók: Szabó Zoltán archívuma

Címkék: , , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb