A Kisprojekt Alap lehetőségei régiónk felzárkóztatását szolgálják. Ennek alapvető célja a határon átnyúló társadalmi kohézió erősítése helyi szintű együttműködések támogatásával, valamint olyan hosszútávú együttműködések kialakításával és fejlesztésével, ahol a szereplők a helyi/regionális projekteken keresztül szerzett támogatásokat a határ mind a két oldalán fel tudják használni. 

A Kisprojekt Alap egyébként az Interreg Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program két prioritási tengelyének keretén belül kerül megvalósításra, amelynek célkitűzéseihez hozzá kell járulnia a határterület vonzerejének fokozásához a természet és kultúra területén, illetve a közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása érdekében.

http://rdvegtc-spf.eu/

Ezek a pályázatok minimum összege 20.000 €, maximum pedig 50.000 € lehet. E két prioritási tengelyre összesen közel 5 millió euró áll rendelkezésre. A megvalósítási célterületekbe azok a területek tartoznak bele, melyek a határ két oldalán szomszédosak egymással. Nyitra megye Nagyszombat és Pozsony megyével a nyugati programterülethez tartozik, melyek Pest-, Komárom-Esztergom- és Győr-Moson-Sopron megyékkel szomszédosak.   

„Nagyon fontosak ezek a projektek, mivel nem csak megyei és állami, de ezek által Európai Uniós forrásokat is a régiófejélesztés szolgálatába tudunk állítani. Ennek kiírása 2019. április elején lett meghirdetve 3 benyújtási határidővel: június 30. és szeptember 30., a harmadik pedig még mindig nyitott 2020. február 28-ig. Az első forduló értékelése már meg is történt. A Kisprojekt Alap Monitoring Bizottsága ebben az első körben 27 projektet bírált el pozitívan 1.257.594,53 euró értékben. Egy-egy projekten belül legkevesebb egy szlovákiai és egy magyarországi partner vesz részt, tehát az eddigi nyertesek között legalább 54 kedvezményezett van. A pályázók között önkormányzatok, iskolák, egyházi szervezetek és polgári társulások is találhatók, tehát lefed valamennyi intézményi kört. A 27 nyertes pályázatból 15 Nyitra megyei. Többek közt: Bajta, Érsekkéty, Ipolyság, Komárom, Martos, Muzsla, Nagyölved, Naszvad, Palást, Tardoskedd, Szímő, Szőgyén, Zsére”

– mondta el Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke, a monitoring bizottság tagja.


Csonka Ákos

Címkék: , , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb