Az MKÖ választási listáján induló Összefogás jelöltjei azzal a céllal invitálták egy kötetlen, baráti hangulatú beszélgetésre Ipolyság és környéke polgárait, hogy eszmét cseréljenek a régiónkat érintő problémákról és azok megoldási lehetőségeiről. A beszélgetés nem egy előre meghatározott menetrend szerint zajlott, annak menetét az érdeklődők által feltett kérdések határozták meg. Így jött szóba többek között a migráció, a liberalizmus, a hiányos déli infrastruktúra problémája, a régió- és vidékfejlesztés kérdései, de a résztvevők arra is választ kaphattak, miért az Magyar Közösségi Összefogás a legjobb választás nem csak a magyarok, de a Dél-Szlovákiában élő szlovákok számára is. 

Balról jobbra: ifj. Zachar Pál, Bauer Ildikó, Mózes Szabolcs (fotó: Nászaly Gábor)

A hazai pálya előnyeit kihasználva a jelenlévőket ifj. Zachar Pál képviselőjelölt köszöntötte, kifejtve a Magyar Közösségi Összefogás genezisét, a három magyar párt szorosabb együttműködésének szükségességét.  

„Az ambíciónk ezzel a választási párttal, hogy március 1-je után ezt a munkát tovább folytassuk, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy a választásokat követően is egy erős és egységes magyar képviselete legyen a szlovákiai magyarságnak”

– vette át a szót Mózes Szabolcs, az Összefogás egyik alapítója, majd hozzátette: a magyar érdekek képviselete mellett a választási párt egyik prioritása, hogy a – sajnos magyar szavazatokkal is támogatott – maffiakormányt a közelgő választásokon leváltsák.

Az eseményen a választási program kidolgozásában aktívan részt vevő képviselőjelöltektől is kérdezni lehetett, hiszen az említett jelölteken kívül jelen volt a beszélgetésen Bauer Ildikó, Orosz Örs, Nagy József és Rácz Ildikó is. Az Új Egység Mozgalom képviseletében Samu István és Iván László, a Magyar Közösség Pártja színeiben Bögi Pathó Melinda is lehetőséget kapott a válaszadásra.

A kérdezők nagy része arra volt kíváncsi, hogy az MKÖ milyen megoldási javaslatokat kínál a régió legégetőbb problémáinak orvoslására. Volt, aki az Összefogás álláspontjára volt kíváncsi összeurópai, biztonságpolitikai ügyeket illetően.  A közönségtől jött kérdésre válaszolva a migráció kapcsán Mózes Szabolcs kifejtette, ebben a témában már kialakult egy konszenzus, miszerint az illegális migrációt meg kell állítani, még a határon vagy a határok előtt.

„De sokkal fontosabb tétjei vannak ennek a választásnak, például hogy sikerül-e leváltani ezt a maffiakormányt vagy sem”

– tette hozzá Mózes.

Fotó: Nászaly Gábor

Bögi Pathó Melinda, Zalaba polgármestere szót kérve a migráció kapcsán elmondta, hogy a témakört tekintve sokkal nagyobb probléma az országból kifelé történő migráció, ugyanis éves szinten egy kisvárosnyi ember hagyja el az országot. Főleg a fiatalok mennek el, akiket aztán nehéz visszacsábítani, ennek hatására lassan kiürünek iskoláink, falvaink, városaink.

„Ez sokkal súlyosabb probléma”

– magyarázta a polgármeseter asszony.

Honnan lesz meg a szükséges 150 ezer szavazat?

– érkezett az újabb kérdés a résztvevők soraiból.

Mózes Szabol és Nagy József, Szlovákia egykori környezetvédelmi minisztere (fotó: Nászaly Gábor)

Nagy József szerint biztató, hogy egy kampány előtt készített felmérés szerint az MKÖ-nak 120-140 ezer szavazója lehet. Véleménye szerint egyrészt meg kell győzni a választáson voksolni nem tervező réteget, ahogy a Híd pártból kiábrándult 30-40 ezer választót is.

„A Magyar Közösségi Összefogásban mindenkinek helye van. Egy jó programmal, egy jó kampánnyal megugorható a bejutási küszöb”

– hangsúlyozta a volt környezetvédelmi miniszter.

Fotó: Nászaly Gábor

Egy másik hozzászóló az összefogás gyengepontjaként említette, hogy nem sikerült pótolni azt a gazdasági-pénzügyi hátteret, ami annak idején Bugár Bélával tartott. „A folytonos oligarcházást is abba kell hagyni, ma egy párt nem működhet gazdasági-pénzügyi háttér nélkül” – dobta fel a magas labdát a kérdező.

Samu István, az Új Egység Mozgalom alapítója (fotó: Nászaly Gábor)

A válaszadás lehetőségét kihasználva Samu István, az Új Egység Mozgalom egyik alapítója kifejtette: „Gazdasági partnereket természetesen szerezni kell, ki kell alakítani egy gazdasági csapatot. De nem szabad abba hibába esni, hogy nem egy pártnak lesz egy gazdasági csapata, hanem egy gazdasági csapatnak egy pártja” – húzta alá Samu.

Önök szerint mi fontos ennek a vidéknek, miért fog harcolni az MKÖ? Ha bejut, milyen minisztériumokért fog harcolni adott esetben?

– hangzott el az újabb kérdés.

Fotó: Nászaly Gábor

„Korai még a minisztériumok elosztásáról beszélni, egyelőre február 29-re kell koncentrálni. A program 16 pontja megmutatja, hogy minden részterületre vannak szakembereink, vannak elképzeléseink, céljaink. Hogy milyen területen tudunk segíteni az ország kormányzását, a régió felzárkóztatását illetően, arról majd márciusban tudunk beszéli” – válaszolta a feltett kérdésre Mózes.

A beszélgetés közvetelen, barátias légkörben zajlott (Fotó: Nászaly Gábor)

A beszélgetés mintegy zárásaként ifj. Zachar Pál fogalmazta meg, miért a Magyar Közösségi Összefogás a legjobb választás nem csak a szlovákiai magyarok, de egész Dél-Szlovákia számára is:

„Ennek a régiónak ez a lista az egyetlen esélye, senki más, semmilyen más párt nem fogja képviselni ezt a vidéket, ahogy eddig sem képviselte, amikor nem volt ott magyar lista. Ezt a szlovák választóknak is meg kell érteniük, hiszen láthatják, hogy az iparosítás, a beruházások, az infrastruktúra és minden egyéb terület tekintetében óriási a lemaradásunk Szlovákia nyugati és északi régióival szemben. Ezen szeretnénk változtatni, erre kínálunk megoldásokat programunkban.”


REflex24

Címkék: , , , , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb