Az AGEL társaság által üzemeltetett lévai kórházban megvalósultak az első változások, melyekre az új sürgősségi osztály kiépítése miatt van szükség. A múlt évben a gyermekrehabilitációs osztályt mintegy 364 kis beteg látogatta meg, ez év január 7-étől azonban a fizikoterápiás és rehabilitációs  osztály gyermekekkel foglalkozó részlege új helyre költözött.

A gyermekeikkel kezelésre érkező szülők ezentúl az egészségügyi intézet /poliklinika/ 1. emeletén találják a szakrendelést.  

“Az osztályt hat hét alatt sikerült átköltöztetnünk. A működésünk zavartalanul folyik, csak épp más helyszínen, az 1. emeleten található rendelőben”

– magyarázta a kórház igazgatója, Ján Belanský.

 A kórház új sürgősségi osztályának kiépítését az Európai Regionális Fejlesztési Alap Integrált Regionális  Operatív Programjából finanszírozzák, a munkálatok befejezését 2021 májusára tervezik.   A projekt teljes költségvetése 7,1 millió euró, ennek 10%-át a kórház állja.  A munkálatok kivitelezője a versenypályázatot megnyerő VHS-PS – ADIFEX – FIDES – NEMOCNICA LEVICE társaság.

A munkálatok során kiépítik a sürgősségi osztályt, átépítik az elsősegély bejáratát, valamint a liftaknát, továbbá sor kerül az épület teljes szigetelésére is.  A kórház új berendezéseket is  vásárol majd, a legkorszerűbb röntgen, ultrahang és CT  várja majd a betegeket.

Felújításra kerül majd a sebészeti, belgyógyászati és neurológiai szakrendelő is.

“A sürgősségi osztály létrehozásával a lévai kórház komplex, színvonalas egészségügyi ellátást tud majd nyújtani.  Ez megmutatkozik majd az egészségügyi mutatók javulásában, a kórházban töltött idő lerövidülésében és az akut kórházi ágyak számában is. Számunkra az a legfontosabb, hogy a változásokat a betegek észleljék, hogy időben megkapják a szükséges, harmadik évezredhez méltó orvosi ellátást, s nem utolsó sorban elérjük, hogy a paciensek bízzanak kórházunk orvosaiban és személyzetében”

– tette hozzá a kórházigazgató.

A lévai kórház  Szlovákia legnagyobb járásának betegellátását biztosítja, vonzáskörzetébe mintegy 160.000 lakos tartozik. Ez Nyitra megye egyik legnagyobb kórháza. Jelenleg 19 specializált szakrendelővel, egy 1. típusú sürgősségi osztállyal,  gyermek- és nőgyógyászati ügyelettel rendelkezik.  Az egészségügyi intézménynek mintegy 600 alkalmazottja van.


REflex24
fotó: Agel

Címkék: , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.05.07.

A Felvidéki 7-es versenysorozat részeként szervezték meg a 3. Toportyán íjászversenyt Zselízen

(Fotó: Petrocics Kitti) Örömíjászverseny és országos versenysorozat – ez a kettősség jellemezte a zselízi íjászklub által szervezett versenyt,…

2024.05.01.

Lampionos felvonulás az esztergomi Kis-Dunán (képgaléria)

Esztergom. 2024.04.30-án tartották meg a hagyományos lampionos felvonulást a Kis-Dunán. Naplemente után több ezer ember gyűlt össze a…

2024.05.07.

Szemétszedéssel ünnepelték a Föld napját Zselízen

Fotó: Csemadok-Zselíz Ahogy sok helyütt szokás, Zselízen is április idusán szemétszedő akciókkal és különböző természetbeli tevékenységgel ünnepelték meg…

2024.05.07.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő három perces videóban…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb