“A Baross program Irányító Testülete 2020.02.26-i ülésén döntést hozott a Baross-19-KMG pályázati konstrukcióra benyújtott pályázatok forrásáról és egyes pályázatok támogatásáról” – olvasható a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. honlapján a tájékoztatás.
A felvidéki mezőgazdasági termelők és feldolgozók, illetve az egyéb mikro-, kis- és középvállalkozások eszközbeszerzésére kiírt pályázati felhívás 2019. november 15-én jelent meg. Elsőként azon mezőgazdasági vállalkozók pályázatai kerültek elbírálás alá, akik a korábbi kiírásban (Baross-17) nem vagy sikertelnenül vettek részt.
“Az Irányító Testület a forrást valamennyi támogatásra jogosult pályázónak, összesen maximum 3,131 milliárd forint értékben biztosítja. (…) A korábban támogatást nyert 358 pályázó részére is biztosítja maximum 1,237 milliárd forint értékben. Ezen pályázatokról döntés az elkövetkező hetekben lesz várható”
– fogalmaz a közlemény.
A döntés eredményéről minden pályázó az általa a regisztráció során megadott e-mail címen elektronikus értesítést kap.
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok