A SZK Közegészségügyi Hivatalának (SZK KH) tájékoztatása szerint a 2020-as év 13. naptári hetében, vagyis 2020. március 23. és 29. között, Szlovákia területén összesen 18.209  akut légzőszervi megbetegedést (ALM) jelentettek, ez 100.000 személyre 769,2 megbetegedést jelent.

(bratislavskykraj.sk)

 A SZK Közegészségügyi Hivatalának jelentése szerint a megbetegedések legmagasabb számát a Nyitrai kerületből, a legalacsonyabbat  pedig az Eperjesi kerületből jelezték.

A Lévai járásban két Covid-19 típusú megbetegedést diagnosztizáltak.

“A Lévai járás  első pozitív  Covid-19 tesztjét 2020. március 20-án jelentették. Egy külföldi kapcsolatokkal rendelkező lekéri fiatalemberről van szó. A második esetet 2020. március 27-énállapították meg. Az utazási anamnézissal rendelkező fiatalember jelenleg a bősi karanténközpontban tartózkodik”

– közölte a Lévai Regionális Közegészségügyi Hivatal Járványügyi Osztályának vezetője,  Adriana Czigányiová.

A megbetegedések száma az előző héttel összehasonlítva mintegy 33,7 százalékkal csökkent. 

“Az ALM megbetegedések legmagasabb számát a 0-5 év közti gyerekek köréből jelentették, ez 100.000  személyre mintegy  1911,3  megbetegedés. A betegség lefolyása  298 személy esetében komplikációkkal járt, ami az ALM 1,6 %-át teszi ki. A leggyakoribb komplikációk közé tartozik az orrmelléküreg gyulladás  (142), a tüdőgyulladás  (60) és a fülgyulladás (96).  Megbetegedésekről számolt be a  gyermekorvosok 46 %-a és a körzeti orvosok  42 %-a. A megbetegedések legmagasabb számát  Nagyszombat megyéből, a legkevesebbet Pozsony megyéből jelentették”

– tájékoztatott a Közegészségügyi Hivatal.

A 2020-as év 13. naptári hetében  853  influenza és influenza-szerű (ISZM) megbetegedést jelentettek (100. 000 személyre 36,0 megbetegedés), ami az ALM 4,2 %-át teszi ki.

“A megbetegedések száma az előző héthez képest mintegy 48,1,0 %-kal csökkent. A legtöbb megbetegedést a Nagyszombati kerületből, a legkevesebbet a Kassai kerületből jelentették. Az ISZM is a 0-5 év közötti korcsoportot érintette a legmagasabb számban  (100.000  személyre 86,1 megbetegedés)”

– egészítette ki a hivatal.

A közegészségügyi hivatal virológiai laboratóriumaiban ez év 13. naptári hetében összesen 13 garat-és torokváladék mintát, valamint 35 szérumpárt vizsgáltak. A vizsgált minták közül 3-ban mutatták ki a specifikáció nélküli  A típusú influenzavírust, egy minta pedig pozitív ademovírust mutatott ki.  A hivatal virológiai laboratóriumaiban az influenzaszezon kezdetétől összesen  1898 biológiai  mintát vizsgáltak meg (1384 garat-és torokváladék mintát és 514 szérumpárt).

“A 13. naptári héten három SARI súlyos légzőszervi megbetegedést jelentettek egy 59 éves, a Trencsényi kerületből származó férfi, egy 34 éves, a Trencsényi kerületből származó nő és egy 33 éves, a Zsolnai kerületből származó nő esetében.  A 2019/2020-as influenzaszezon kezdetétől  30 SARI megbetegedést jelentettek, ebből hat  beteg elhunyt”

– tájékoztatott a SZK KH.

A Járványügyi Információs Rendszer (EPIS) tájékoztatása szerint a Lévai járásban 2020. március 7. és április 2. között összesen 39 fertőző betegséget tartottak nyilván. “Ebben az időszakban a Lévai járásból hét kampilobakteriózist és négy szalmonellózist jelentettek” – közölte az EPIS.


REflex24

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.09.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Fotó: Rákóczi Szövetség Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő…

2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

2024.04.11.

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét. A beruházásra az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 programból nyert támogatást…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb