A trianoni békediktátum 1920. június 4-ei aláírására emlékezve a budapesti székhelyű Martin György Néptáncszövetség az alábbi felhívást tette közzé:

„2020. június 4-én, a magyar nemzet szétszakításának századik évfordulóján nem emlékezhetünk közösségben, nem élhetjük át együtt a nemzeti összetartozás határokon átívelő élményét. Egymástól távol maradva is hívjuk fel a figyelmet összetartozásunkra és közösségünk hagyományaiból sarjadó életerejére, a Kárpát-medencét behálózó kisfilm-sorozattal!

Öltsük fel viseletünket, keressük fel szűkebb pátriánk emblematikus, épített vagy természeti örökségét reprezentáló helyszíneit, s készítsünk 1-2 percnyi videófelvételeket – szólóban, párban, „karanténstábbal…” – felvillantva saját vidékünk, vagy más néprajzi táj tánchagyományát! Fejezzük ki ezzel azt a folytonosságot, amelynek ezeregyszáz éves létünket és jövőnket köszönhetjük a Kárpát-medencében!”

A felhíváshoz csatlakozott a farnadi Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes is – igaz, a járványügyi helyzetre való tekintettel csökkentett létszámban. A megfelelő talpalávalót Alt István és tanítványai biztosították.

#összetartozás100folkKörbetáncoljuk a Kárpát-medencét!Összetartozunk.1920/2020.Vág-Garam közi táncokElőadják a Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes táncosai: Bohák Emese, Bohák Erzsébet, Chládek Tamás, Mészáros Barnabás, Chládek Dániel.Zenészek: Baláž Zoé, Gyulai József, Chládek Dániel, Bohák Botond, Alt István.Ének: Tóth Tilda.Helyszín: Farnadi KultúrházKészítette: Lauko Sándor Barna2020.05.20.

Uverejnil používateľ Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes – Farnad Streda 20. mája 2020


Az előadásról készült felvételt, más néptáncegyüttesek bemutatójával egybefűzve június 4-én teszi közzé a Martin György Néptáncszövetség.

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb