Kurcz Kristian felsőtúri lakos kereste fel a REflex24-et, hogy beszámoljon a hallatlan pusztításról. Az elmúlt hetek leforgása alatt 28 tyúkja esett áldozatául a faluban fényes nappal is otthonosan grasszáló ragadozóknak. Néhány hónapja megosztottunk egy képet arról, hogyan viszi a róka szájában az elejtett tyúkot a falu közepén. Az akkori fekete humor mára már rémálommá vált…

Az eset fényes nappal történt és nem első alkalommal, de ekkora pusztítást még soha nem tapasztalt Kristian, akit a ledöbbentett a letarolt baromfiudvar látványa, miután hazaért kislánya zongoraórájáról. Elmondása szerint a szomszédok szemtanúi voltak az esetnek.

„Feltettem magamnak a kérdést, vajon a gyermekek és a felnőttek is veszélyben lesznek lassan, ha már fényes nappal így mer garázdálkodni a faluban a róka? Mindenesetre, azok a tyúkjaim, amelyekkel szembekerült, nem tesznek már tojást az asztalomra…”

Kristian egy hete vásárolt 50 tyúkot. Első látogatása során csak egyet fojtott meg a vörös bundájú ragadozó, ám az okozott anyagi kár gyorsan növekedett, mára 130 euró. A védekezéshez villanypásztor is be lett szerezve, de a beszerelésre már nem maradt idő.

„Annyira megszokta az ember közelségét, hogy nem riad meg semmitől. Este a macskák számára kitett ételt fogyasztja, vagy magát a macskát, ha nincs más…”

Kristian azzal zárja beszámolóját, hogy nem ő az egyetlen kárvallott. Felsőtúr-szerte pusztít a róka és mindenki tanácstalan, mert azon túl, hogy estére bezárják az állatokat, nem igazán lehet másképp védekezni. A rókák pedig újfent napközben is aktívak…

Amennyiben van ötlete, mit lehetne kezdeni ilyen helyzetben, legyen kedves megosztani a többi olvasóval a kommentszekcióban!

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb