Azt hiszem mindannyian egyetértünk abban, hogy a 2020-as év eddig igencsak meglepően s egyben rendkívül kellemetlenül alakult. A járvány hatására bezártak az oktatási intézmények, illetve a munkahelyek egy része – a gyermekek távoktatásban részesültek, aki pedig tehette otthonról dolgozott. A szórakozóhelyek, edzőtermek nem fogadták a vendégeket, a koncertek és egyéb kulturális rendezvények elmaradtak. A világméretű gazdasági hanyatlás, illetve az attól való félelem, valamint a bezártság és az elszigeteltség mindannyiunk életére rányomta a bélyegét, még, ha sokan nem is akarunk erről tudomást venni. Kinek több, kinek kevesebb időre lesz szüksége az elmúlt hónapok tapasztalatait feldolgozni, majd továbblépni.

Viszont, ahogy már megtanulhattuk, a világon semmi sem tarthat örökké. Ahogy a járványhelyzet egyre inkább mérséklődik, a kormány folyamatosan oldja fel a korábban bevezetett korlátozásokat, s a távolban már felsejlik a remény, hogy hamarosan visszatérhetünk már megszokott, régi életünkhöz – illetve annak egy újragondolt változatához. A nyár beköszöntével az utcák ismét megtelnek élettel, a játszóterek gyermekzsivajjal, a sportpályák pedig a játékosok és szurkolók harsogásával. Utóbbiakat Érsekkétyen immár több helyen is hallhatjuk, mivel június 12-én – a mintegy egy hónapos munkálatok befejeztével – átadásra került a község új multifunkciós sportpályája, illetve játszótere.

Farkas Attila polgármester megnyitja a rendezvényt.

Az elmúlt két hétben a fiatalok alaposan kihasználták az új hely adta lehetőségeket. Mióta a felsőtagozatosok is visszatértek a helyi oktatási intézménybe, rendszeres látogatói lettek az új sportpályának, ahol a focin kívül kosárlabdához, röplabdához és teniszhez is adott minden. A helyi gyermekek, illetve kamaszok iskolaidőn kívül is rengeteg időt töltenek az új játszótéren, ami remek – a délutáni hőségben árnyékos – helyszínt biztosít számukra akár egy jó hangulatú beszélgetéshez is. És ne feledjük a kismamákat sem, akik szintén örömmel járnak ki kisgyermekeikkel, hogy azok a mászófalon fejlesszék fejlődő izomzatukat vagy csak gondtalanul suhanjanak a csúszdán, illetve a hintán.

A kisebbek birtokba vették a játszóteret.

A fentiekből kiderül, hogy a közösségnek szüksége volt már egy ilyen helyre, melynek megvalósítását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium 145 000 Euróval támogatta.

Átadása után alig néhány héttel, június 27-én a multifunkciós sportpálya otthont adhatott első, hagyományteremtő sportrendezvényének. A helyi önkormányzat szervezésében megvalósuló 1. Polgármesteri Focitorna kétyi, illetve kétyi kötődésű tagokból álló focicsapatok kispályás összecsapása volt.

A csapatok.

Az időjárás kedvezett, hétágra sütött a Nap, esőfelhőknek nyomát sem lehetett látni. Délelőtt az önkormányzat alkalmazottai, valamint helyi fiatalok előkészítették a terepet, felállították a sátrakat, elrendezték a padokat és asztalokat. Ekkor már a helyszínen voltak a szakácsok, Tóth Laca bácsi vezetésével marhapörkölttel és babgulyással kedveskedtek a játékosoknak, valamint a szép számban megjelent nézőknek.

Izgalmas meccsek zajlottak az új pályán.

Rövid bemelegítés után, délután két órakor a pályán felsorakozott az öt jelenlévő csapat, majd Farkas Attila, Kéty polgármestere megnyitotta a tornát, melyen ő maga is aktívan részt vett, az Öregfiúk csapatát erősítetve. Rajta kívül két másik önkormányzati tag, Batár Zoltán és Vígh János képviselő úr pedig a Darts csapat zöld színeiben harcolt.

A sorsolás.

A polgármester úr a sorsolás után megkérte a kétyi focicsapat egykoron aktív, ma már inkább „csak” szurkoló tagjait, hogy avassák fel az új sportpályát. Azok korukat meghazudtolva előbb labdavezetést majd kapura rúgásokat mutattak be.

Ezek után kezdetét vette a mérkőzés. A csapatok kétszer tízperces félidőket játszottak – mindenki, mindenkivel szembekerült. Láthattunk nagyon szép, technikás támadásokat, illetve védéseket, végül pedig tizenegyes párbaj következett. A nézőknek nem lehetett okuk panaszra.

Nemsokkal nyolc óra után sor került az eredményhirdetésre, mely a következőképpen alakult:

  1. helyezett: A csapat
  2. helyezett: Ifi csapat
  3. helyezett: B csapat
  4. helyezett: Öregfiúk
  5. helyezett: Darts
Az 1. helyezett A csapat kapitánya, illetve a torna gólkirálya, Cseri Mátyás.

Legjobb kapus: Diószegi Krisztián

A 11-es rúgó verseny legjobbja: Szőcs Roman

A torna gólkirálya: Cseri Mátyás

A legjobb kapus, Diószegi Krisztián.

A rendezvény különdíját, egy üveg pezsgőt a kétyi Darts Club focicsapata vihette haza.

Végezetül a polgármester úr még egyszer megköszönte a játékosoknak a részvételt, a szurkolóknak a bíztatást, a szponzoroknak pedig, hogy hozzájárultak a focitorna sikeres lebonyolításához.

Az összes kupa gazdára talált.

Az esemény támogatói voltak: Kéty község önkormányzata, a helyi sportszervezet, Vida Gyula, akik elsősorban a tárgyi eszközöket biztosították, Molnár János, Tóth László, Bucsko Igor, akik az ételről és italról gondoskodtak, valamint Szaller Gábor, aki a rendezvény hangosítását és fotózását szolgáltatta.

Az 1. Polgármesteri Focitorna kiválóan illusztrálta azt, amit a kétyiek már sokszor megmutattak: mire képes emberek egy csoportja, ha igazi közösségként, egymást támogatva összefog a jó cél érdekében.

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb