Hová és merre hétvégén? - Reflex24

Voltunk már sok helyen: Ipolynyéktől Apafalván át az Ipolyig mindenhol megfordultunk, de látnivalóból még bőven akad e vidéken. A héten igyekszünk ismét visszakalauzolni olvasóinkat a természetbe. E heti úticélunk a Középpalojta község területén elterülő – hivatalos magyar megnevezés híján csupán – Španí laznak nevezett természetes kilátóhely. De hogyan is lehet oda eljutni? Lássuk!

A közelben van egyébként a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) egyik radarállomása is.

Túrakellékeket bekészíteni neméppen fontos, hiszen ide is javarészt autóval lehet eljutni, a fennmaradó távon pedig egyszerűen nem indokolt – többek közt – a túracipő használata.

Ha Ipolyság felől szeretnénk megközelíteni a helyet, nem kell mást tenni, mint eljutni a csábi nagykereszteződéshez, ahol a 75-ös főútról balra kell lehajtani a 2605-ös mellékútra, észak irányában.

Ez az út tulajdonképpen nyolc kilométeren át meredek hegymenetben visz fel minket a csábi bükkösön (Čebovská bukovina) keresztül a következő útelágazásig. Ennél a kereszteződésnél egyábként segítségünkre van az ott elhelyezett, a helyi kempingezést propagáló fatábla is, szóval biztosan nem keverhetjük össze egy másik útleágazással.

Ennél a kempingezési lehetőséget hirdető táblánál kell ráhajtani a másik útra.

Aggodalomra semmi ok, igen, egy eléggé rossz állapotú közúton kell folytassuk, de az sem az autó alvázára, sem az autógumikra nem jelent veszélyt, pusztán körültekintőbben kell vezessünk. Utunkat folytatva áthaladunk a palojtai tanyavilágon (Plachtinské lazy), majd nagyjából az út harmadik kilométerénél egy sorompó állít meg minket.

Ne szegje kedvünket az út rossz állapota.

Az autóval a kaszált réteken könnyedén le lehet parkolni, majd a sorompót immár gyalogosan megkerülve egy kilométeren belül elérünk egy jókora jeladót, amelynek tőszomszédságában áll egy kisebb szikla a reá erősített kettőskereszttel, melynek belekarcolt felirata így szól: „Žiť ťa naplno.” (tekintve, hogy mind a három Palojtának nevezett falu szlovák nemzetiségű lakossággal rendelkezik, ez nem meglepő).

A sorompót gyalog megkerülve egy kilométeren belül elérjük a jeladótornyot.

Ha ráállunk e sziklára, akkor az elénk táruló horizonton kirajzolódik előttünk a három község: a Palojta-patak völgye. Ugyanakkor az utóbbi időben a helyet némiképp hanyagolják, ugyanis a fák egyre csak növekvő lombkoronái eltakarják a látnivalókat. De bízzunk benne, hogy idővel „megemberelik” magukat a helybéliek.

Gyönyörű látvány tárul elénk a kilátóból.

Ha csalódtunk a kilátásban, akkor választhatjuk a már említett jeladót: onnét észak felé tekintve tiszta időben láthatók az Alacsony- és a Magas-Tátra hegycsúcsai. Egy délutánt bőven rászánhatunk erre a helyre is!


A képek a szerző felvételei.

Címkék: , , ,

Hozzászólok
Olvasta már?
2020.08.03.

Zselíz: “Célunk az első három között végezni, de…”

Zselíz. Egy éves kihagyás után a 2019/2020-as idényben újra a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában mérettették meg tudásukat…

2020.08.05.

Mögiszter a Bableves folytatásával jelentkezett – Villáminterjú

Oszoli “Mögiszter” Tamást már volt alkalmunk bemutatni egy nagyinterjú keretében. A “palóc rapper” koncertmentesen tölti a nyarat, ám…

2020.08.07.

Ipolyság legerősebb embere a harmadik helyen zárt Balatonszemesen

2020. augusztus 1-én került megrendezésre az Euro One Strong Man Championship 2020 második fordulója a "magyar tenger" déli…

2020.08.08.

Mutasd a tetkód, megmondom ki vagy!

Napjainkban már teljesen természetes lett, hogy az számos ember testét tetoválás díszíti. Annak ellenére, hogy ez egy életre…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb
Programajánló
No event found!