Hirdetés

Az önkormányzatok a választási időszak feléhez érkeztek, ezért itt az értékelés ideje, illetve az új feladatok meghatározása. Néhány Garam- és Ipoly menti polgármestert kértünk meg, értékelje az elvégzett munkát, s fejtse ki, mit hozhat a jövő. Mindegyiküknek ugyanazt a négy kérdést tettük fel, válaszaikat folyamatosan közöljük. Farkas Attilát, Érsekkéty polgármesterét kérdeztük.

Farkas Attila polgármester (fotó: Szaller Gábor)

A választási időszak feléhez érkeztünk. A tervezett feladatok közül mit sikerült kipipálni és mi nem jött össze?

Szalad az idő. Immár két éve új testülettel igyekszünk fejleszteni a közel hatszáz lakosú kisközségünket. Igaz, hogy „félidő” van, ám a szünet a járvány miatt valamivel hosszabb, mint gondoltuk. Figyelemfelkeltő, hogy rugalmas és példás az együttműködés a képviselőkkel és a tömegszervezetek elnökeivel, tagjaival. A megosztottság helyett megoldást keresünk a célok elérése érdekében. Ki kell hangsúlyoznom, hogy számos kisebb építkezést és szépítkezést önerőből sikerült véghezvinni.

Tavaly egy mérhetetlenül rossz állapotban lévő járdát a LEADER pályázatból állítottunk helyre. Korszerűsítettük a 2018 elején bezárt sportpresszót, amely újfent a fiatalok kedvelt szórakozó helyévé vált. A könyvtárat is új színhelyre költöztettük és a könyvtáros bérét a munkaügyi hivatal támogatásával biztosítjuk.

A legkiemelkedőbb beruházásnak a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség égisze alatt megépített 36×18 méteres multifunkciós pálya számít, ahol nemcsak focizni, de kosárlabdázni, röplabdázni és teniszezni is lehet. A létesítmény mellett játszóteret is létrehoztunk, mászófalat, csúszdát és hintát elhelyezve.

Multifunkciós sportpálya Kétyen

Ezenkívül Európa Uniós hozzájárulással közterületeinken ingyenessé vált az internetes hozzáférés. A szemétgyűjtő udvar tetőszerkezetének renoválása is a közelmúltban fejeződött be. Tavaly megvettünk egy épületet, amely a községi hivatalnak ad majd otthont. Hozzákezdtünk az objektum belső terének az átalakításához, reméljük jövőre már itt fogadhatjuk a lakosokat. A határon átnyúló pályázaton, amely a néphagyományok őrzésére és ápolására irányul, is sikeresek voltunk Diósd városával közösen, azonban a járvány miatt idén nem tudtuk véghezvinni.

A gazdasági és a pénzügyi válság, valamint a koronavírus-járvány miként hatott a községre?

Sajnos némileg vissza kellett fognunk magunkat. Az idei évre beütemezett elképzeléseinket módosítottuk, ugyanakkor lemondani egyikről sem volt szükséges. A tervbe vett rendezvények közül csupán a falunapokat tudtuk megvalósítani.

Milyen módon oldja meg az önkormányzat a bevételi eszközök fogyatkozását?

Az anyagi veszteséget átcsoportosítással sikerült kiküszöbölni. A tömegszervezeteknek szánt támogatásokat kénytelenek voltunk karcsúsítani, mivel ők sem tudták megtartani rendezvényeik zömét.

“A tervbe vett rendezvények közül csupán a falunapokat tudtuk megvalósítani.”

Az elhúzódó fejlesztéseink felgyorsítása céljából visszafizetendő kölcsönt kértünk a pénzügyminisztériumtól.

A hátralévő kétéves megbízatás alatt mik a prioritások?

A „második félidőben” még több beruházás várat magára. Egy gondozási szolgáltatást szándékozunk kialakítani, ily módon az idősekkel napi szinten leszünk képesek foglalkozni. Bűnmegelőzési szempontból az egész falura kiterjedő kamerarendszert építünk ki. Célunk, hogy az emberek szeressenek itt élni. Szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis óvodánk, iskolánk épül és szépül, tömegszervezeteink (sport, kultúra, kiskertészek, vadászok, rokkantak szövetsége) sikeresen működnek és továbbra is támogatni fogjuk őket. Közösen akarjuk fejleszteni településünket.

Címkék: , , , , , , ,

Hozzászólok
Olvasta már?
2020.11.17.

Körkérdés: Hogyan értékeled a magyar labdarúgó-válogatott továbbjutását?

Múlt csütörtökön nem mindennapi izgalmak és örömök hullottak a futballrajongók ölébe a magyar válogatott jóvoltából. Valószínű, hogy évekkel…

2020.11.18.

Polgármesterek félidőben: eredmények, járvány, válság, jövő – Zsemlér

Az önkormányzatok a választási időszak feléhez érkeztek, ezért itt az értékelés ideje, illetve az új feladatok meghatározása. Néhány…

2020.11.21.

Ankét: Távoktatás tanári szemmel

Mivel az iskolák bezártak és a diákok nem tudnak személyesen részt venni az oktatásban, előtérbe kerültek a digitális…

2020.11.17.

Centralizált tudásbázist mutat be gróf Esterházy Jánosról a csehországi Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért

Esterházy János neve az utóbbi évtizedekben ivódott bele a köztudatba. Fontos, hogy mindig beszéljünk róla és minden rendelkezésünkre…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb