Az önkormányzatok a választási időszak feléhez érkeztek, ezért itt az értékelés ideje, illetve az új feladatok meghatározása. Néhány Garam- és Ipoly menti polgármestert kértünk meg, fejtse ki véleményét. Német Zsoltot, Szete polgármesterét kérdeztük.

A választási időszak feléhez érkeztünk. A tervezett feladatok közül mit sikerült kipipálni, és mi az, ami nem jött össze?

Az első megbízatásomat töltő polgármesterként a halaszthatatlan feladatok megoldásával kezdtem el a munkát. Az elmúlt évben sikerült a községi hivatal épületének hátsó részén (a régi iskoláról van szó) felújítani a tetőt és sor került a kazán és a kémény átalakítására is. A kultúrházon lecseréltük a csatornát és újjá varázsoltuk a kopjafát.

Megemlékezések helyszíne, a szetei kopjafa.

Az utóbbit jómagam végeztem el. Kicseréltük a községi hivatal riasztó rendszerét és a mellékutcákban is kisebb felújításokat végeztünk el. Ami a pályázatokat illeti, kidolgoztuk egy 1200 négyzetméteres építkezési hulladék-lerakó telep terveit és folyamatban van a régi községháza felújítási menetrendjének a kimunkálása is. A kulturális élet terén sem tétlenkedtünk, 2019-ben hagyományteremtő szándékkal megvalósítottuk az első falusi disznóvágást. Nagy érdeklődést váltott ki a gasztronap, a farsangi batyubál és a sportnap is. A László-napi koncerttel összekötött gyermeknap is tökéletesre sikeredett.

“Az elmúlt évben sikerült a községi hivatal épületének hátsó részén (a régi iskoláról van szó) felújítani a tetőt és sor került a kazán és a kémény átalakítására is.”

A gazdasági és a pénzügyi válság, valamint a koronavírus-járvány miként hatott a községre?

Értelem szerűen minket sem kímélt meg sem a gazdasági válság, sem pedig a koronavírus járvány, de nem szabad elcsüggedni, úgy vélem, hogy már nehezebb időket is átvészelt az emberiség és a településünk is. Csak a teremtő tudja, hogy mikor milyen terhet helyez a vállunkra, a mi dolgunk pedig azok cipelése és megoldása. Számos megszorítást voltunk kénytelenek bevezetni, rendezvényeink is szerényebbek voltak a régebbieknél, de aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.

A kultúrház új csatornát kapott.

Milyen módon oldja meg az önkormányzat a bevételi eszközök fogyatkozását?

Sajnos azon községek közé tartozunk, ahol a lakosság lélekszáma alacsony, így a költségvetésünk is szűkös, de stabil. A jelentősebb beruházásokat pályázati lehetőségekkel szeretnénk véghez vinni.

A hátralévő kétéves megbízatás alatt melyek az önkormányzat prioritásai?

Mindenféleképpen fontosnak tartom a falunk és egyben a környék fejlődését, ugyanis régiónk a leszakadó térségek közé sorolható. Szándékomban áll folytatni a járdák felújítását és ezzel kapcsolatban rendezni a tulajdon viszonyokat minden olyan területen, amit a község használ. A turisták részére egy vendégház kialakítása is a terveim között szerepel.

Természetesen oda kell figyelni a jelenlegi nehéz helyzetre, mivel nem tudni milyen következményekkel leszünk majd kénytelenek szembenézni. A legfontosabb most az, hogy mindenki jó egészségben viselje el a mostani időszakot.

Címkék: , , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.11.02.

Halottak napján az ipolysági kórházalapítóra, a 110 éve elhunyt dr. Kovács Sebestény Endrére emlékezünk

Halottak napján az ipolysági kórházalapítóra, dr. Kovács Sebestény Endrére emlékezünk, aki 110 éve, 1915-ben hunyt el. Az első…

2025.11.02.

Szívátültetésre vár egy zselízi fiatal, aki a nyilvánosság segítségét kéri

Vannak történetek, amelyek arra késztetik az embert, hogy egy pillanatra elcsendesedjen. Nem azért, mert a halálról szólnak – hanem…

2025.11.05.

Az utolsó Zselízen élt grófnőnek állítottak emléktáblát

Fotók: Sacher PT és Bíró Bernadett Zselízen nagy hagyománya van az Esterházy-kultusznak. A nemesi család itteni ága évszázadokig…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb