A Juhász Gyula Alapiskola és az Eszterlánc Óvoda közelében utcát neveztek el Grendel Lajosról. A hírt megerősítette Tolnai Csaba alpolgármester titkársága is.

Grendel Lajos fiával, Gáborral 2016-ban.

Grendel Lajos (1948-2018) első elbeszélése A teniszlabda címmel 1970-ben jelent meg az Irodalmi Szemlében, első könyve, a Hűtlenek című novelláskötet pedig kilenc évvel később, az író harmincegy éves korában a pozsonyi Madách Kiadónál.

Léván született, a Garam menti mezővárosnak akkor tizennégy ezer lakosa volt. Az ottani utcákon több szót lehetett hallani magyarul, mint szlovákul. A reszlovakizált magyaroknak azonban a fele már szlovák iskolába íratta gyermekeit. Nem úgy Grendel szülei. Jogász édesapja a rendszerben osztály idegennek számított és Lajos négyéves korában a családot a belvárosi lakásukból kitelepítették. A városszéli részen élő apai nagymama fogadta be őket. Bár a szülői könyvtár a háborúban elpusztult, Grendel hetente járt be a központban lévő könyvtárba. Hosszú távon sokat jelentett számára az irodalmi műveltség.

Mintegy három tucat könyve látott napvilágot, művei jelentős része francia, szlovák, lengyel és olasz fordításban is megjelent. Munkásságáért kiérdemelte a József Attila és a Kossuth díjat, halálának évében pedig az Áder János köztársaság elnöke által adományozott a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át.

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb