2021-gyel elkezdődött az Európai Unió új programozási időszaka, melyben újra „EU-s pénzekből“ valósulhatnak meg különböző pályázati beruházások az Unió országaiban, így Szlovákiában is. Tájainkon is sok beruházás ilyen forrásokból valósult meg az elmúlt időszakban, mégsem lehet mivel büszkélkedni az országnak, főleg nem a mi Alsó-Garam és Ipoly menti régiónknak, ugyanis az elmúlt programozási időszak keretét országosan csak alig 60%-ban merítették ki eddig, bent hagyva közel 8 milliárd eurót. Szerencsére Brüsszel úgy döntött, hogy a fel nem használt összegek felhasználását továbbra is lehetővé teszi, így meghosszabodott az előző időszak, és felhasználhatóvá váltak a források a válság gazdasági hatásainak enyhítésére. Tehát a 2021-2027-re vonatkozó elfogadott 18,6 milliárd € mellé továbbra is rendelkezésre áll majd a közel 8 milliárd €, ami együtt megközelítheti a 27 milliárd eurót. Ehhez hozzáadódik az EU Felújítási Alapjának a forrásai mintegy 7,5 milliárd euró összegben, illetve a járványhelyzet gazdaságra gyakorolt negatív hatásait orvosolni igyekvő kedvező kamatozású hitel, amelyet az EU tagországai közösen igényeltek. Ebből Szlovákia további 9,7 milliárd eurót használhat fel, így összességében az elkövetkező években 43,8 milliárd eurót fordítható az ország fejlődésére.

Kiindulva az előző időszak hiányosságaiból és nem megfelelő merítéséből, az új programozási időszakban a jelenlegi szlovák kormány új stratégiával vág neki e forrásoknak a lehívásához. Jelenleg az új programozási időszak uniós fejlesztési terveinek széleskörű társadalmi egyeztetése zajlik, melynek célja, hogy a szakmai szervezetek és a polgárok egyaránt megismerjék a fejlesztési időszak alapdokumentumait, mint pl. a Partnerségi Megállapodást és az Operatív Programokat. A tervezők fontosnak tartják, hogy párbeszéd alakuljon ki az opcionális fejlesztésekről, minél többen véleményezzék a stratégiai irányvonalakat és megtegyék az azzal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat.  Csak ennek lezárása után véglegesedik teljesen a merítés prioritás iránya.

Fotó: Juhász Eszter

„A beruházásokért és regionális fejlesztésekért felelős minisztériumnak az az elképzelése, hogy alulról jöjjenek az ötletek, javaslatok, ne a korábbi gyakorlat érvényesüljön, amikor a fölülről érkező javaslatokat próbálták applikálni a régiókba, ami sok nehézségbe ütközött. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a régiónak kell megterveznie saját fejlődési pályáját.

Ezért a megyék hivatalainak koordinálása alatt minden járáson kezdetét vette egy több körös szakmai egyeztető fórum, melyeken polgármesterek, vállalkozók, a civil szektor képviselői és régiófejlesztési szakemberek gyűjtötték össze az adott régió fejlesztési ötleteit, elképzeléseit, szükségleteit. Ezeknek első fordulói már lezárultak, és jelenleg a beérkezett javaslatok összegzése és feldolgozása zajlik. Ezek alapján készült el például az a 13 integrált területi beruházási tervezet is, ami több területet igyekszik lefedni

tájékoztatott a stratégiaalkotás folyamatairól Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke.

Ezek a következők:

  1. a víz- és hulladékgazdálkodás integrált infrastruktúrája
  2. A természeti katasztrófák megelőzése és az éghajlatváltozás mérséklése
  3. A barnamezős területek helyreállítása és a környezeti terhek enyhítése
  4. Integrált, ökológiai és hozzáférhető közlekedés
  5. Fenntartható intelligens (smart) energetikai közösségek
  6. Komáromi gazdasági zóna (kikötő fejlesztése)
  7. Attraktív, komplex idegenforgalmi kínálat kialakítása a helyi turisztikai sajátosságok alapján
  8. Regionális innovációs és fejlesztési központ kialakítása az ipar-, az intelligens (smart) mobilitás, valamint a mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás fejlesztésére
  9. Fenntartható regionális agrár-élelmiszeripari komplexum és különösen a feldolgozási és forgalmazási lánc fejlesztése
  10. A szociális gazdaság fejlesztése
  11. Az intelligens (smart) szociális és egészségügyi szolgáltatások fejlesztése, különös tekintettel a megoldások és eredmények összetettségére
  12. Innovatív oktatás
  13. A kulturális-, a sport-, és a közösségi élet fejlesztése

Ezek részletes leírása Nyitra Megye Önkormányzatának honlapján tekinthető meg.

Kép: wellingtonwaste.co.uk

„Ezt az eddig elkészült javaslatcsomagot a megyei testületen jóvá is hagytuk, mivel továbbítani kellett Remišová miniszter asszony által irányított szaktárcának, ahola megyei javaslatokból készítenek egy egységes stratégiai dokumentumot, amit majd Brüsszelben tárgyalnak meg. Nyilvánvalóan ugyanis az Európai Uniós alapelvek szerint lesznek meghatározva a prioritási tengelyek, így a regionális javaslatokat azokkal kell összhangba hozni.

Ez fogja az egész folyamatnak a gerincét alkotni, viszont további kiegészítések, módosítások alkalmazhatók lesznek még, akárcsak újabb javaslatok is bekerülhetnek, bővülhetnek. Ez a jelenlegi „covidos“ időszak ugyanis képlékennyé tesz szinte mindent, így kihatással van ezekre a tervezési folyamatokra, javaslatokra is. Ráadásul a gazdaságban is keletkezhetnek még további nem várt hatások, amiknek orvoslását ugyancsak kezelni hivatottak ezek a források.  

Az már most tudható, hogy az egyik legfőbb prioritás a „zöld vonal“ lesz, tehát a környezetvédelemre és az ezzel összefüggésben álló témakörök, mint a hiányzó vízellátás biztosítása, a vízminőségének javítása, a szennyvízelvezetés, hiányzó csatornahálózatok kiépítése, nem utolsó sorban pedig a hulladékgazdálkodás“

magyarázza Nyitra megye zselízi alelnöke.

De nézzük milyen konkrét javaslatok merültek fel a Garam és az Ipoly menti régióból ez idáig: 

  • ipari parkok bővítése, a rákötődő infrastruktúra kiépítése (áram-, víz-, gázellátás kanalizáció), a meglévők bővítése, fejlesztése (Zselíz, Ipolyság, Léva)
  • a zselízi, az ipolysági és a lévai elkerülő utak megépítése, az R1-es, R3-as és R7-es gyorsforgalmi utak rákötődésének előkészítése
  • Az I/76-os út zselízi ipari park letérőjének kiépítése
  • a geotermális források kiaknázása, főleg a Szántói Gyógyfürdő fejlesztése és a zselízi újraélesztése tekintetében
  • Az Esterházy kulturális örökség megőrzése és felvirágoztatása. A zselízi kastély és az angolpark felújítása és gazdaságos kihasználtságának biztosítása.
  • A Lévai vár kihasználtságának és jelentőségének növelése a régió turisztikai középpontjába helyezésével
  • a régió történelmi épületeinek felújítása és idegenforgalmi kihasználtságának kiépítése
  • az ipolysági kórház felújítása, energiahatékonyságának növelése
  • az idegenforgalom, az agroturizmus és a turisztika fejlesztése
  • a mezőgazdaság, a kreatív- és a feldolgozóipar támogatása
  • Háztáji termékek, őstermelők, kistérségi piacok, mesterségek támogatása
  • hiányzó alap egészségügyi ellátás kiépítése a falvakban
  • a szociális ellátórendszer hiányzó részeinek kiépítése, a zselízi kórházat és sürgősségi ügyeletet helyettesítő egészségügyi integrált rendszer kiépítése
  • közösségi házak, nappali foglalkoztatók hálózatának bővítése
  • iskolarendszer fejlesztése, az iskolai étkeztetés optimalizálása
  • víz- és gázellátás biztosítása, csatornahálózatok továbbépítése, vízgazdálkodás fejlesztése
  • lakhatás fejlesztése, új lakások építése
  • kereskedelmi és magánszálláshelyek építésének támogatása a turizmus élénkítése érdekében
  • az úthálózat-, hidak-, körforgalmak-, járdák kiépítése, fejlesztése, felújítása
  • a Budapest-Zólyom vasútvonal hiányzó szakaszának megépítése Ipolyságnál
  • bicikliút-hálózat kiépítése
  • szabadidő és sportközpontok fejlesztése (multifunkciós játszóterek, wellness)
  • digitális infrastruktúrafejlesztés (pl. optikai kábelezés)
  • biztonsági kamerarendszerek támogatása, közvilágítások optimalizálása
  • középületek felújítása, energiahatékonyságának növelése
  • hulladék-újrahasznosításának támogatása, szelektív gyűjtőudvarok telepítése
  • megújuló energiaforrások használatának támogatása
  • a zöldterületek növelése

A felsorolás egyelőre irányelv jellegű, melyet a több tízoldalas dokumentumból szemezgetett szerkesztőségünk. Az egészen konkrét, végső dokumentum 2021 végére készül el, addig ez gyakorlatilag egy élő munkaanyag, amely tovább bővülhet és konkretizálódhat. Amennyiben tehát tisztelt olvasóinknak is lennének javaslataik, észrevételeik a stratégiai prioritásokat illetően a megyei alelnök úr részére, azokat az eufondstrategia@gmail.com mail címre küldheti el.

Címkék: , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb