Hirdetés

Hirdetés

Az önkormányzatok a választási időszak feléhez érkeztek, ezért itt az értékelés ideje, illetve az új feladatok meghatározása. Néhány Garam- és Ipoly menti polgármestert kértünk meg, fejtse ki véleményét. Ezúttal Antal Nyustin Ágnes ipolyviski polgármestert kérdeztük.

A választási időszak feléhez érkeztünk. A tervezett feladatok közül mit sikerült kipipálni, és mi az, ami nem jött össze?

Két saját nyertes projekt megvalósítását alpolgármesterként vittem véghez. Elsőként az óvoda első felújítási szakaszához fogtam hozzá. A 15 millió forintnyi támogatásból a nyílászárók cseréje, a fűtési rendszer korszerűsítése és a talajburkolat cseréje készült el, valamint az óvoda játszóterét is rendbe tettük. A felújítást követően 2019 áprilisában adtuk át a megszépült intézményt.

A másik nyertes tervezet implementációja, a szennyvízhálózat első szakaszának kiépítése során a szükséges engedélyek beszerzése volt talán a legigényesebb feladat. Partnerszervezetként csatlakozott még 2018-ban a község további két nyertes projekthez. 2019 tavaszán a Hont-Ipolymente Társulás által megvalósult 94 darab 1050 literes komposztáló szétosztása.

Jelentős eredményeket értünk el a vízi turizmus fejlesztése területén az Interreges “Egy folyóban evezünk” nemzetközi projekt által az Ipoly Eurorégió, az Ipoly-Táj Területfejlesztési Társulás, az Ipoly Unió és további négy szlovákiai ls öt magyarországi település partnereként 2018 januárja és 2019 augusztusa között, ami által többek között stégek kerültek a vízre, tároló konténereket, bérelhető kenukat, kajakokat és az evezéshez szükséges felszerelést szereztünk be.

(forrás: az ipolyviski önkormányzta archívuma)

Ezen projekt lezárása után tovább fejlesztjük a már kialakított szolgáltatások minőségét a turisták igényei szerint. A 2020-as évben Nyitra megye támogatásának köszönhetően kajak és kenu szállító kocsikat szereztünk be, illetve egy speciális utánfutót, amely segítségével sokkal könnyebben tudjuk majd a szállítást biztosítani az egyes kikötési pontok között.

Amire talán a legbüszkébb vagyok, az az, hogy a helyi civil szervezetekkel (CSEMADOK, SZMSZSZ, sportszervezet) jelentősen javult az együttműködés minősége.

Az akarat eddig is megvolt, de valószínűleg kommunikációs gondok akadályozták a hatékony munkát. Szintén nagyon fontos, hogy gyümölcsöző az összhang a képviselőkkel és a község egyes intézményeivel. A választási ciklus közepén kijelenthetem, hogy összeszokott, erős csapatként tudunk dolgozni.

Több illegális szemétlerakatot is megszüntettünk, és ami a legfontosabb, ezen területek folyamatos megfigyelését is biztosítjuk az újabb környezeti károk megelőzése céljából.

Számos ingatlant is megvásároltunk, illetve akadtak olyanok is, amelyekhez ajándékozás útján jutottunk. Ezeket részszint középületként tervezzük üzemeltetni, részszint pedig fiatal családok lakhatási körülményei megoldására szánjuk. Ugyancsak fontosnak tartottuk, hogy rendezzük a közterületek, a középületek és a település által használt területek alatti parcellák tulajdonjogi viszonyát.

Könyvtárunk az utóbbi években szintén nagy népszerűségnek örvend. Bár az intézményben idén nem igazán valósulhattak meg rendezvények, a könyvállományt folyamatosan bővítjük és az olvasók száma is töretlenül emelkedik. Új könyvtárosunk példa értékűen vezeti a falusi könyvtárt és a tájházat is, amelyet 2019-ben adtunk át.

A tájház kemencével, több funkciós pódiummal és egy újépítésű kültéri pavilonnal is büszkélkedhet. (forrás: az ipolyviski önkormányzta archívuma)

A felújítás során a tetőszerkezet egy részét meg kellett erősíteni, a veranda ereszének egyik tartógerendáját is kicseréltük és az udvar felőli falat is újra vakoltuk. A porta kemencével, több funkciós pódiummal és egy újépítésű kültéri pavilonnal is büszkélkedhet.

Köszönet illeti az anyagi támogatást nyújtó Nyitra Megyei Önkormányzatot, a Bethlen Gábor Alapítványt és az önkéntesek adományait is.

A 2019-es év fontos eseményének számított az a megemlékezés, amellyel a falunkból Csehországba deportált egykori lakosok iránt tisztelegtünk. Nepomuki Szent János késő barokk stílusban, homokkőből készült szobrát helyreállította a Pozsonyban élő Mag Gyula szobrászművész.

(fotó: REflex24)

Tavaly októberben befejeztük óvodánk teljes felújítását. A Kárpát-medencei óvoda fejlesztési programnak köszönhetően húsz millió forintnyi támogatásban részesültünk. Komplett tetőcserét végeztünk és elkészült a tetőtér és a falak külső szigetelése is. Mindemellett járdaszegélyt és fedett teraszt is kialakítottunk Szabó Gyula felajánlása révén. Szintén az ősz folyamán a belügyminisztérium segítségével részlegesen felújítottuk az Önkéntes Tűzoltóságág tetőszerkezetét és kéményét, mennyezetet cseréltünk és hőszigeteltünk közel 30 ezer euró értékben.

Önerőből felújítottuk a községi hivatal fűtési rendszerét, megvalósult a szennyvízhálózat kiépítésének második és harmadik szakasza, és teljes mértékben megújult a kultúrház konyhája.

A gazdasági és a pénzügyi válság, valamint a koronavírus-járvány miként hatott a községre?

A körülményekhez alkalmazkodva módosítottuk elképzeléseinket, több tervet akaratlanul is csúsztatnunk kellett, de lemondani egyikről sem kellett. Némely pályázatunk lassan már egy éve elbírálásra vár, másokat pedig kiértékelés nélkül utasítottak el a járványhelyzet miatt.

Milyen módon oldja meg az önkormányzat a bevételi eszközök fogyatkozását?

Kemény megszorításokat, átcsoportosításokat és hatékony takarékosságot vezettünk be. A képviselő testület tagjai lemondtak juttatásaikról, jómagam pedig az emelt béremről, így csak a törvény által meghatározott legalacsonyabb fizetésemre tartok igényt. Több kisebb pályázati lehetőséget igyekszünk kihasználni, melyekhez nem szükséges jelentős összegű önerő megléte.

Hídnap Ipolyvisken (forrás: az ipolyviski önkormányzta archívuma)

A hátralévő kétéves megbízatás alatt melyek az önkormányzat prioritásai?

A Zöld község tervezet keretében 87 darab fát ültetünk majd ki. Ingyenes internetes hozzáférést biztosítunk a lakosoknak, támogatást nyertünk egy közösségi központ megépítésére is, a beruházás értéke 320 ezer euró.

A kultúrház belső felújítására benyújtott pályázatunk, az iskola balesetveszélyes állapotának az elhárítására benyújtott kérvényünk és a vízkiadó állomások kialakítására leadott igénylésünk is elbírálásra vár. A tervek között szerepel a szennyvízhálózat kiépítésének a folytatása és lehetőleg a befejezése is.

Megkezdtük a bérlakások építésének előkészületeit, szeretnénk teljes egészében felújítani a kultúrházat és a közterületeket, valamint egy hulladék gyűjtő udvart létrehozni.

Szándékaink közt rejlik a helyi szociális vállalat megalakítása és a községi utak részleges felújítása is.

Címkék: , , , , , ,

Hozzászólok
Olvasta már?
2021.02.25.

Életem egy szép regény: főiskola (VII. rész)

Havilapunk szeptemberi számában részleteket közöltünk egy páratlan személlyel, Dulai Ferenc nyugdíjas tanárral készült beszélgetésből. Az interjú teljes szövegét…

2021.03.01.

Az egykori borüzem helyén bővülhet az ipari park Zselízen

Lebontották Zselízen az egykori borüzem romjait, aminek helyén az ipari park bővítését tervezi a területet megvásárló és rendező…

2021.03.01.

RE-NEWAL: Megosztott szolgáltatások létesítése az Alsó-Ipoly völgyében

A projekt fő célkitűzése olyan megosztott szolgáltatások létrehozása, amelyek az Alsó-Ipoly völgyében jelenleg is meglévő, illetve a RE-START…

2021.02.27.

Kezdhetünk egy újabb évadot?

Azt megállapítani, hogy 2020 nem feltétlenül volt az esküvők éve, nem nehéz – 2020 nagyjából semmilyen társasági esemény…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb