Egy sportág, ahol az erőnlét nélkülözhetetlen. Egy sport, amely bár kevésbé ismert hazánkban, azonban a környék fiataljai körében népszerűsége töretlen. Szinte bárhol elvégezhető, hiszen nem kell hozzá sok eszköz, elég a saját tested! Kortól, nemtől és fizikai felkészültségtől függetlenül mindenki megtalálhatja benne a helyét. A gyakorlatok száma szinte végtelen, vagyis csak a fantáziád és az anatómiai felépítésed szabhat határt! Siko Denisszel beszélgettünk.

Denis felügyeli Sokol László edzését

Denis, mesélj kicsit a kezdetekről! Mikor kezdtél el tornázni? Honnan jött az ötlet, hogy ebben a Garam menti kis városkában csapatot alapítsatok?

Középiskolás éveim alatt kezdtem el rendszeresen edzeni. Kezdetekkor nem volt semmiféle kitűzött célom, egyszerűen tetszett, kedveltem azt, amit csinálok. Ekkoriban robbant be a köztudatba ez a mozgásforma, amely a közösségi média hatásának köszönhetően kevés idő elteltével elég nagy közkedveltségnek örvendett hazánkban is.

Edzés után a csapatból páran

Gimnazista koromban valamennyi cimborámmal szinte minden szabadidőnket edzéssel töltöttük. Akkoriban ez a pár lelkes ifjú srác ebből a Garam menti kis városkából (Zselíz – szerk.) gondolt egy nagyot, és saját kis csapatot alapított Thunderbarz néven. Közösen jártuk az ország különböző pontjait, versenyekre, edzésekre látogattunk el.

Egyszerűen leírhatatlanul imádtuk a szabadság érzését, egyre több fiatalt sikerült megismerni, akik ugyanúgy hatalmas lelkesedéssel űzik ezt az utcai szabad sportágat.

Csapat néhány tagja a zselízi pályán

Folyamatosan videókat készítettünk, amelyek célja az eddig nem igazán ismert Street Workoutot népszerűsítése volt. Ezzel szerettük volna a környék fiataljait a testmozgásra ösztönözni. Higgyék el, a mozgásra nálunk is van igény és érdeklődés, csak meg kell hozzá adni a lehetőséget és feltételeket a köznép számára, legyen szó bármely korosztályról. Éppen ezért szerettük volna, ha Zselíz városában mindenki részére elérhetővé válna egy szabadtéri edzőpark.

Van erre a sportra egyáltalán lehetőség szűkebb pátriánkat tekintve?

Erre a sportra minden korosztálynak lehetősége van bárhol, bármikor. Nem kell hozzá semmi más, csak saját testsúly, esetleg egy rúd, amit lehetőség híján akár egy vastagabb faág is helyettesíthet, vagy egy párhuzamos korlát, amit két szék egymás mellé helyezésével is biztosíthatunk. Egyszerűnek hangzik, azonban valljuk be, az ember szívesebben megy el úszni egy arra a célra kialakított fedett uszodába, mint a Garam vizébe. Ugyanúgy szívesebben járunk futni pár kört egy atlétikai stadionba, mint az utcákat összekötő betonútra. Azt gondolom, nincs ez másképp ezzel a sportággal sem.

Dudás Rajmund edzés közben

Logikus, hogy több embert fog vonzani egy erre a célra létrehozott szabadtéri edzőpark, mint egy rozsdás kosárpalánk, ahol mi kezdtük pályafutásunkat. Köztudott tény, hogy az állam nemigazán szponzorálja a rekreációs sport feltételeinek fejlesztését, így a speciális pálya megvalósításához városunk összefogására volt szükség.

Középiskolám, a zselízi Comenius Gimnázium akkori szülői szövetségének elnöke, Sárai András, az egyik csapattársam édesapja és az engem mindenben támogató, szeretett édesanyám, Siko Szilvia pénzgyűjtésbe kezdve lassan, de biztosan megteremtették az erre a célra szánt összeget, azonban városunk kisvállalkozói összefogása nélkül nem sikerülhetett volna létrehozni a máig kitűnő állapotban lévő, mindenki számára elérhető Street Workout pályát.

Zselízi pálya készülőben

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden egyes embernek, aki valamilyen úton-módon támogatott bennünket.

Szerintem ez egy igazán szép példája annak, hogy az emberi összefogás mi mindenre képes. A mai napig jó érzéssel tölt el, hogy egyre több fiatal látogatja az  edzőparkot, így nagyon ritkán  áll üresen.

Ha jól tudom, versenyekre is ellátogattok. Milyen eredményeket értek el a zselízi csapat tagjai?  

Ahogy  egyre nagyobb népszerűségre tett szert a sportág, úgy  fokozatosan több verseny került megrendezésre országos, valamint nemzetközi szinten is. Minden évben Moszkvában rendezik meg a világbajnokságot, ahol minden nemzet legjobbja mérheti össze erejét. A kijutáshoz  az országos bajnokság aranyérem megszerzése szükséges.

Sokol Laci az országos megmérettetés után

A 2019-es szlovák bajnokságra az egyik nagyon tehetséges és erős csapattársunk, Sokol László is benevezett, aki az ország legjobbjai közt a dobogó harmadik fokára állhatott. Ez egy említésre méltó eredmény. Versenyektől eltekintve csapatunknak lehetősége volt reprezentálni magát több sporteseményen, iskolai rendezvényen, tehetségkutatók keretein belül,  amiért hálásak és büszkék vagyunk. Sok szép helyre látogathattunk el, és sok jó embert ismerhettünk meg a sportnak köszönhetően.

Sok munka van benne, de mégis mennyi? Heti hányszor, hány órát edzel?

Minden sportban íratlan szabály, hogy a mennyiség a minőség rovására mehet, sőt megy is. Régebben úgy gondoltam a fejlődés titka az, ha minden egyes nap olyan mértékben szétedzem magam, hogy másnap ne bírjak kikelni az ágyból. Fiatal kori tudatlanságomnak köszönhetően több sérülést szereztem az évek folyamán, és a fejlődés sem érte el a kívánt eredményt. Mivel elég sok tudásra tehettem szert az egyetemi éveim során, mára már tudatosítottam, milyen fontos szerepe van a a kellő mennyiségű pihenésnek, regenerációnak a testmozgásban.

Siko Denis

Egy felnőtt, munkát végző személynek elegendő heti 3×40 perc mozgás ahhoz, hogy formában maradjon. Mivel az edzés szerelmese vagyok, így igyekszem tartani a heti 4-5 alkalmi edzéshez magam, ami bemelegítéssel és az edzés végi nyújtással maximum 1,5 – 2 órát vesz igénybe.

Hogy épül fel egy edzés? Milyen „szakaszai” vannak?

Ahogy bármilyen sportban, legyen az erőemelés, úszás, testépítés vagy akár Street Workout, az edzésnek három szakasza van. Az első és egyben a legfontosabb szakasz maga a bemelegítés, amely szintén további három részere osztható.

A bemelegítést mindig a testhőmérséklet megnövelésével kezdjük, amit akár egy  kis kocogással, ugrókötelezéssel, helybenfutással vagy bármilyen magasabb, de mégsem túlzott intenzitású mozgással érhetünk el. Ebben a szakaszban a cél a testünk és az elménk felkészítése a közelgő terhelésre. Ez a szakasz általában 5-10 percet vesz igénybe, ekkor érezzük a megnövekedett pulzusszámot, ilyenkor sűrűbben szedjük a levegőt. A vérkeringésünk felgyorsul, picit izzadni kezdünk, ezek a jelei annak, hogy rátérhetünk a bemelegítés második szakaszára, ami pedig a dinamikus nyújtás.

Edzés közben…

A dinamikus nyújtás célja már nem a test fiziológiai folyamatainak befolyásolása, hanem az ízületeink és az izmaink felkészítése a terhelésre. Vállkörzések, fejkörzések, csukló és könyök körzések és hasonló szétmozgatások az ízületekben.

A bemelegítés utolsó fázisa a speciális bemelegítés, amikor egy adott  célú edzésre melegítünk be  könnyebb variációjú gyakorlatokat végezve.  Például ha fekvőtámaszokat vagy tolódzkodást tervezünk végrehajtani, előtte elvégzünk pár sorozatot e gyakorlatok könnyebb variációiból, tehát pl. térden végzett, ismertebb nevén „női“ fekvőtámaszból pár ismétlést.

Az edzés második szakasza és egyben a fő szakasz mindig céltól függő. A cél lehet a nyomó vagy húzó gyakorlatok erősítésétől kezdve a kondíciónk növelésén át az egyensúlyunk fejlesztéséig, tényleg bármi. Ez a leghosszabb, legmegerőltetőbb része az edzésnek. Általában 40-60 percet vesz igénybe.
Az edzés utolsó szakasza a funkciók „normálba“ állítása, az izmok ellazítása, nyújtása.

Tehát az edzés végén ajánlatos a statikus nyújtás, aminek lényege hogy egy pozícióban tartva nyújtjuk, lazítjuk a megterhelt izmainkat, pl. amikor lehajolunk és  igyekezünk megérinteni a lábfejünket az ujjainkkal és ebben a pozícióban maradni, futás után lazításképpen.
De rengeteget lehetne még beszélni arról, hogyan épül fel egy edzés.

Bemutató az egyik iskolai rendezvényen

Szerinted miért egyre vonzóbb a street workout?

Ahogy már az előző kérdésekben is említettem, bármely korosztály elkezdheti bárhol, bármikor. Széleskörű  lehetőség adatik a mozgásra az egyre több edzőpark létrehozásának köszönhetően. Ez egy szabad sport, sok-sok gyakorlattal, melynek egyre több ágazata van kialakulóban, nem mellesleg teljesen ingyenes, friss levegőn végezhető sportágról beszélünk, ahol kiélheti kreativitását az ember.

Mindig tud valami újat tanulni, és valljuk be elég menő, ha valaki tud kézen állni 😀

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb