Az önkormányzatok a választási időszak feléhez érkeztek, ezért itt az értékelés ideje, illetve az új feladatok meghatározása. Néhány Garam- és Ipoly menti polgármestert kértünk meg, fejtse ki véleményét. Ezúttal Cseri Zita polgármester asszonyt kérdeztük.

Cseri Zita, Nagyölved polgármestere.

A választási időszak feléhez érkeztünk. A tervezett feladatok közül mit sikerült kipipálni, és mi az, ami nem jött össze?

Kicsivel több, mint a fele eltelt a választási időszakból, ez így igaz. Annak is szinte a fele a vírus megjelenése jegyében. Az elmúlt két évben mondhatni sikeres pályázataink kivitelezése körül sürögtünk, forogtunk. Szinte öt év munkája vált valóra, hiszen 2019 novemberre elkészült a gyűjtő udvar, ahol a válogatott szemetet tároljuk. Az elmúlt év januárjától így a háztartási hulladék nagyobb szelektálására ösztönöztük lakosainkat. Megváltoztattuk a szemételhordás illetékét. Nem személyre, hanem háztartásokra szabottan állapítottuk meg az illetéket. Így egy év elteltével mondhatjuk azt, hogy a lakosok megértették, mit szerettünk volna közösen elérni. Célunk az egyre magasabb százalékú szeparálás volt.

“Szinte öt év munkája vált valóra, hiszen 2019 novemberre elkészült a gyűjtő udvar, ahol a válogatott szemetet tároljuk.”

Pontos adatokat még nem tudok mondani, de elértük, hogy 30-40 százalékkal kevesebb háztartási hulladékot szállítottunk el, s emelkedett a kiválogatott műanyag, üveg, fém, papír és egyéb hulladék mennyisége. Mindezeken felül ingyen elszállítják az elhasznált háztartási olajt, járműabroncsokat és az idei évtől a háztartási bio hulladékot is. Ami még nehézség, a falevelek és a gallyak gyűjtése. Jelenleg elbírálás alatt van egy nagy komposztálóra beadott pályázatunk. Ha sikerülne megnyerni, akkor bízunk abban, hogy ez a probléma is megoldódik.

Következő projektként a Közösségi Központ kialakítása lett sikeres. Jelenleg ez az építkezésünk folyik. A régi kultúrház egy részét alakítjuk át, ahol megoldódik a fűtés rendszer, a mellékhelyiségek, egy kiszolgáló konyha, valamint iroda és olyan helyiségek, ahol kisebb közösségi munkára lesz lehetőség.

A gazdasági és a pénzügyi válság, valamint a koronavírus-járvány miként hatott a községre?

Voltak megszorítások, a községi hivatal kiadásait is csökkentenünk kellett, de lényegében nincs komolyabb okunk a panaszra.

Milyen módon oldja meg az önkormányzat a bevételi eszközök fogyatkozását?

A részesedési adóbevétel összege jelentősen csökkent. A kiesések pótlására a kormány 26 ezer eurós kamatmentes kölcsönt folyósított. Néhány feladat ütemtervét módosítanunk kellett.

A hátralévő kétéves megbízatás alatt melyek az önkormányzat prioritásai?

Célkitűzéseink közé tartozik a kultúrház bejáratának és nagytermének a felújítása is. Épp a napokban jelent meg egy pályázati kiírás a községi épületek szigetelésének és korszerűsítésének lehetőségével. Nem szeretnénk ezt a lehetőséget elszalasztani, így két falubéli építész dolgozik azon, hogy időben leadható legyen a tervezet. Tennivaló van és lesz is bőven.

A régi kultúrház
A felújított kultúrház egy része (közösségi központ)

Nem elhanyagolható az úthálózat javítása. A hetvenes évektől, mióta megépültek útjaink, semmilyen támogatás nem jött célirányosan, vagy pedig pályázati formában erre a célra. Az elmúlt majdnem öt évtizedben megváltoztak a mezőgazdasági gépek, teherszállító eszközök. Ezáltal közútjaink túlterheltek és a nagy súly alatt töredezik az aszfalt. Igyekszünk minden évben javítani rajtuk, de legalább háromszáz-négyszáz euró kellene ahhoz, hogy korszerű, teherbíró belső úthálózatunk legyen.

Sokan igényelnék a szennyvízelvezető hálózat megépítését is, reméljük a mostani kormány másként áll majd ehhez a kérdéshez. Szeretném, ha a mostani helyzet a végét járná. Kiéheztünk az élő emberi kapcsolatokra, hiányoznak a szemtől szembe való találkozások.

Reménykedem a boldogabb és személyesebb jövőben, ahol a szeretet és az egymásra figyelés nagyobb hangsúlyt kap.


fotók: Cseri Zita polgármester archívuma

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb