A Nagysallói Alapiskola a község maroknyi és a környékbeli magyar ajkú gyermekeinek kínál magas szintű anyanyelvi oktatást.

A magyar tannyelvű alapiskola szorosan együttműködik Nagysalló községgel. A kultúra és a hagyomány ápolásából szervesen kiveszi a részét, melyek fontos emberi és közösségi értékeket képviselnek.

Nagysallói találkozón diákjaink várták az érkező fellépőket

A versenyszellem motiválta diákok is kiteljesedhetnek az intézményben, hiszen az alsó és felső tagozatos tanulóknak egyaránt lehetősége van megmérettetni magát különböző versenyeken.

Az iskola diákjai magyar és szlovák szavalóversenyeken évről évre kimagasló eredményeket érnek el. A tűzoltóversenyek is öregbítik az iskola hírnevét, hiszen rendszeresen dobogós helyet ér el az iskola csapata. A tartalmas diákéletet sítúra, erdei iskola, bálok, színházi előadások, különböző kirándulási lehetőségek is gazdagítják. Az iskola facebook-oldala naprakész információkkal szolgál az iskola életéből.

A Nagysallói Alapiskolában minden gyermek különleges figyelmet kap. A differenciált oktatásban részt vevő tanulók a saját tempójukban haladhatnak, amely a lassabban tanuló diákok felzárkóztatást biztosítja. S mivel kis létszámú osztályokról van szó, mindenkire kellő figyelmet tud szentelni a pedagógus. Ez pedig nem elhanyagolható, főleg most a járvány idején, hiszen kis közösségről van szó, amely mindenképpen biztonságosabb a nagyobb közösségeknél. Ez is a kisiskola előnyei közé tartozik.

Erdei iskola

Korszerű épület, megnyugtató környezet, a felújított osztályokban vetítők és interaktív táblák segítik az oktatási folyamatot alsó és felső tagozaton egyaránt.  Az intézmény és a pedagógusok a távoktatáshoz is gyorsan alkalmazkodtak. Az elmúlt időszakban a szükségét jelző diákoknak laptop kölcsönzését is biztosította az iskola.

Aki szeretne egy összetartó, támogató közösség tagja lenni, az válassza bátran a Nagysallói Alapiskolát. Számos remek szakembernek, pedagógusnak, magánvállalkozónak, jogásznak, hivatásos táncosnak adott biztos alapokat a Nagysallói Alapiskola. A magyar iskola a magyarság számára valóban bástya, ezért építsük együtt és védjük meg! A beiratkozásra április 30-ig van lehetőség!


fotók: Nagysallói Alapiskola

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.02.07.

Az asszony összetör

2025. január 21-én teltház előtt mutatták be Klemen Terézia Az asszony összetör című zenés életrajzi színművét Ipolyságon. Január…

2025.02.07.

A Selye János Egyetem Nyílt Napja: Egy nap a jövődért

A Selye János Egyetem 2025. február 14-én, pénteken nyílt napot tart, ahol minden érdeklődőt szeretettel vár. Legyen szó…

2025.02.10.

Közel 100 ezer embert ért el 2024-ben a zselízi Sacher Polgári Társulás

Kiértékelte a 2024-es évét a zselízi Sacher Polgári Társulás, amely a világhírű torta zselízi kötődéseire alapozva ápolja a…

2025.02.07.

Kiértékelte az elmúlt évét a Csemadok Zselízi Alapszervezete

Folytatva az elmúlt évek lendületét, 2024-ben is produktív évet zárt a Csemadok Zselízi Alapszervezete – mutatott rá facebook-bejegyzésében…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb