Kép: Felvidék.ma

A semmiből jött senki. Rövid nadrágban, egy trikóban érkezett Martosra – busszal Léváról – „a városi gyermek”. Egy józan gondolkodású, keresztény-konzervatív ember – mondta róla Duray Miklós, aki ajánlotta személyét Katona Istvánnak. Felvette a magyar állampolgárságot és nyíltan felvállalta – ennyi az érdeme. Gubík László, a Felvidék.ma portált is működtető Szövetség a Közös Célokért elnöke, az Esterházy Akadémia alapító-igazgatója a felvidéki új „nemzeti radikálisok” célkeresztjében.

Mede Ferenc vállalkozó és felvidéki megmondóember hétről hétre botrányszagú vlogokkal szórakoztatja a nagyérdeműt. Ellene és ellenünk – érezd magad megszólítva felvidéki magyar! – már összeesküdött Szijjártó Péter, Potápi Árpád János, Magyarország Kormánya, a „hazugságmarketingben verhetetlen” Orbán Viktor – csak hogy a legutóbbi bejegyzéseiből szemlézzünk. Most egy „tényfeltáró” dokumentumfilmet alkotott, amelynek egyetlen célja van – amellett persze, hogy kimondja a felvidékiek nagy gondjait -, hogy lejárassa Gubík Lászlót. 

Karaktergyilkosság, amely abban a pillanatban vált úgymond tényezővé, hogy megosztotta egy jelenlegi parlamenti képviselő, a Szlovák Nemzeti Tanács magyar üdvöskéje, Gyimesi György (OĽANO). „Kérem nézzék meg ezt a dokumentumfilmet! Nekem nincsenek szavaim” – mindezt bánatos emotikon kíséretében tette közzé hétfőn közösségi oldalán. Akkor nézzük meg! Lássuk a medvét!

Fotó: Felvidék.ma

Megnézted a rólad és a MartFeszt eredetéről szóló videót?

Egy máriavölgyi kis zarándoklaton ért a hír, hogy mit hordtak össze rólam. Nem vele akartam elrontani a vasárnapom. Azóta sem néztem meg.

Így nehéz lesz róla nyilatkozni.

Ha a MartFeszt a téma, ahhoz nem szükséges filmekből tájékozódnom. Mindent tudok a rendezvényről. Szervezési kérdésekben mindig is álltam az érdeklődők rendelkezésére, a szabadegyetem teljes története a nyilvánosság bevonásával zajlik. Sokkal drágábbnak gondolom az emberek idejét és nagyobbra becsülöm az érdeklődésüket, mint hogy piti pletykákkal foglalkozzunk, de szívesen reagálok minden tisztázandó kérdésre vagy felvetésre.

Rendben. Akad néhány. Kiderült, hogy a nullás évek legelején Katona István és Feszty Zsolt – elnézést, ha kihagyok még valakit – álmodták meg a MartFesztet. Mindent alád raktak: ötletet, megnevezést, kapcsolatokat. Így volt?

Nem akarom senkinek összetörni az álmait, de szerintem ezt az összes martosi polgár, szervező, látogató, előadó, sajtós szponzor, védnök meg úgy egyáltalán mindenki, aki valaha megfordult a rendezvényen, másképpen látja.

Katona István a Martosi Szabadegyetemnek nem megálmodója, hanem haszonélvezője volt, akitől a rendezvényre béreltük a Feszty-parkot. Egy megálmodó talán bérleti díjat kér saját magától?

Egyébként maga Duray Miklós adta a javaslatot, hogy tekintsük meg a helyszínt. Több lehetséges célpont közül esett a választás végül Martosra és a Feszty-parkra. Ha akkor másképpen döntök, akkor most teljesen másról beszélgetnénk. 

Szövetségben a közös célokért: Duray Miklós tiszteletbeli elnök és Gubík László elnök (SZAKC). Fotó: Felvidék.ma

Miért távoztatok a Feszty-parkból?  

A rendezvény négy év után kinőtte a parkot, így lezártunk egy fejezetet. Azóta az önkormányzattal közös erővel építettük fel a Martosi Rendezvényligetet, könyvtárat, akadémiát, amelyet a martosiak is használhatnak. Nem privát kezekben van, hanem köztulajdonban. A Feszty-park házigazdájának önkéntesekkel, szervezőkkel és látogatókkal szembeni minősíthetetlen viselkedéséről rengeteg tanú beszélhetne, de nekünk nem kenyerünk a sárdobálás, így ettől eltekintettünk. Csak jelezni szeretném, hogy senki nem hullatott krokodilkönnyeket. Mindenkinek jobb így, csak van, aki nem tudott ezen túllépni. 

Jól tudom, hogy a Feszty-park magánterület, földi halandónak nem látogatható, még a falubelieknek sem?

A Feszty-parkban távozásunk óta nagyjából nem történt semmi, és a közösségi ház, amelyet a Martosi Szabadegyetem támogatására nyújtott a Magyar Kormány, még átadásra sem került, nem beszélve arról, hogy a martosiak be sem tehetik oda a lábukat. Erről mindenki tud, de senki nem beszél róla, mert jóízlés is van a világon. Ugyanakkor őszintén remélem, hogy a ház és a park is egyszer visszakerül jogos tulajdonosához: a martosi emberekhez.

A régi, szép idők… Fotó: Martfeszt

Mennyire vallod és vallottad magadénak a Jobbik eszmeiségét?

Látom, magyaráznom kell a kérdést. A filmben konkrétan a Nemzeti Gárda megalakulása körüli időkről beszél Katona István, a Feszty-park tulajdonosa, aki azt állítja, „erősen jobbikos” voltál még akkor… 

Meglehetősen érdekesen hangzik egy ilyen felvetés egy Fidesz EP jelölt esetében. Ezért a válaszom az, hogy nagyjából annyira vagyok jobbikos, mint Deutsch Tamás. Viszont a Jobbik eredeti nemzetpolitikai célkitűzéseivel egyetértettem, ebből sosem csináltam titkot.

Örülök, hogy ma a kormánypártok képviselik ezt az irányt a Kárpát-medencében. Mindezt olyan szomszédságpolitikával, amely a szövetségkötés és a közös jövőtervezés logikájára épül, nem pedig a meddő ellenségeskedés jegyében történik.

Nehezményezik, hogy Csáky Pál Glatz Ferencet hívta meg a MartFesztre és persze, a Jobbik helyett Schiffer Andrást is meghívtátok– ráadásul többször is.

Eddig csak olyan kritikával találkoztam, hogy a csupa jobboldali gondolkodó miatt egysíkú a martosi program. Ezek szerint ez még sincs így. Mellesleg Csáky Pál a saját fórumára azt hív meg, akit jónak lát. Nem kívánok ebbe beleszólni. Ami pedig Schiffer Andrást illeti, egy ragyogó elmének tartom, ezért biztosítottam neki teret szinte az összes szabadegyetemen.

A Martfeszt-szervezők ballib elhajlásának bizonyítéka: Schiffer a Martfeszten… (Fotó: Felvidék.ma)

A videóban elhangzik, hogy „Gubíkék átvették a hatalmat MartFeszt felett” – mit gondolsz, milyen hatalomra utalhatnak, miért így fejezi ki magát Mede és Katona? Megint csak mondom, mert nem láttad. Katona István többször is így fogalmaz a videóban: „kifordultam a parkomból, beültettem az embereimet” – a közösségi rönkházra sajátjaként utal. Mit jelent ez?

Hűen tükrözik ezek a szavak a közélethez való viszonyulásukat, és tökéletesen visszaadják a személyiségüket. Hatalmi játszmák, másik kinyírása, ellenségképek keresése. Én másképpen működöm. Szolgálatként tekintek minden tisztségre, amelyet betöltök és minden feladatra, amelyet elvállalok. Ezért tudok együttműködni a dolgozó emberekkel, és ezért próbálnak ellehetetleníteni a rombolók.

Katona István szavajárása teljesen helytálló. Ő valóban úgy tekint a Feszty-parkra és a közösségi házra, mint a saját tulajdonára. Mikor felépült, azzal köszöntött bennünket, idézem: “Megkaptam, amit akartam. Most már felőlem mehettek is.”

Mit lehet erre mondani? Mentünk. A nagyobb baj, hogy azóta eltelt 5 év, és az a park és ház nem a rendeltetésének megfelelően működik, ami tulajdonképpen a helyiek meglopása.

Évente mekkora összeggel gazdálkodik a MartFeszt? Jogos felvetés, ha megfogalmazódik valakiben, hogy személyre lebontva drága mulatság az ilyen szabadegyetem, főleg, hogy nincs meg az elvárt hozadéka? Katona így fogalmaz: mennyi pénzbe kerül, hogy egy emberből magyar váljon?

A Via Nova a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának hála évi 10 millió forintot különít el a MartFesztre. Ezt a program alapú támogatások és a jegyárakból befolyó bevételek egészítik ki, amelyek értelemszerűen évről évre változnak.

Aki kicsit is ismeri a soknapos fesztiválok műfaját, pontosan tudja, hogy ez, az ilyen jellegű rendezvények között egy nagyon alacsony költségvetésű programnak számít.

Aki azt állítja, hogy mindennek nincs hozadéka, az sajnos az előadókat és a fellépőket minősíti. Ezt pedig az ő nevükben is kénytelen vagyok visszautasítani. Az itt született további közéleti kezdeményezésekről, házasságkötéssel és családalapítással folytatódó kapcsolatokról, vagy simán csak a szórakozás nyújtotta közösségi élményről meg úgy érzem, felesleges is beszélnem.

Természetesen ez is csak egy beállított kép a Martfesztről…

És mi óriási pénzért cserébe egérkéket szülünk azóta is…

Kérem?

Ezt csak az értheti, aki megnézte a videót. Nem érdekes. Kemény kritika, szeretném, ha reagálnál: „Csak a koncertekre járnak a fiatalok, napközben abszolút szellemi tespedésben, alkoholos állapotban fekszenek a táborban” – ezzel Katona azt is kritizálja, hogy nincs érdeklődő az előadásokon. Ezen felül elítéli a laza erkölcsöket, felemlíti, hogy neki kellett a kisfiával összeszedni a cigarettacsikkeket, műanyagpoharakat, szemetet, óvszert…mert sok volt az alkohol és az „enyhe tudatmódosító szerek” használata.

Azzal egyetértek, hogy a fesztivállal vegyített szabadegyetem elérték a zenitjüket, és talán nincs is értelme keverni a profilokat. Aki igényes szórakoztató műsorokat akar szervezni, szervezzen azt. Aki pedig a közéleti és művelődési programokra helyezi a hangsúlyt, abba fektesse az energiáit. Nem biztos, hogy megfér egymás mellett a kettő, mert a műfaji különbözőségek miatt gyakran veszítenek az értékükből, és a végén senki sem elégedett. Ezért hirdettem meg a MartFeszt átalakítását is a COVID elmúlta után a Tranzit Közéleti Szabadegyetem és Gondolatexpo mintájára. Katona István segítségét mindig örömmel fogadtuk, de az évek során több száz önkéntesünk tanúsíthatja, hogy az a legritkább esetben érkezett.

A drogokra utalás szemenszedett hazugság. Ha észlelt ilyet, miért nem szólt?

Azonnal kipenderítettük volna az illetőt a rendezvényről. Soha nem fordult elő ilyesmi, és ennek sok év utáni híresztelése a kétségbeesett gyalázkodás teljesen egyértelmű jele. Ha az ember egy Tankcsapda után másnap hajnalban néhány sörösdobozt vagy cigarettacsikket talál a földön, az feltételezem, nem valami martosi különlegesség. De lehet én gondolom rosszul, és máshol színházi körülmények között tartják a rockbandák koncertjeit. Megígérhetem, hogy a fejlődésünk érdekében utánanézek.

Fotó:: Martfeszt

Ez cinikus volt. Katona szerint skandallum, hogy az előadásokra is belépőjegyet szedtetek. Míg nála tartottátok a rendezvényt, csak az esti koncertekre kellett jegyet váltani, az előadások ingyenesek voltak – mondta. Így összegzi: „a szellemiséget sikerült 10 év alatt prostituálni”. Itt konkrétan arra gondol, hogy Kövér László előadására 8 eurós belépőjegyet kértetek. A vád: bizniszt csináltatok a MartFesztből – nemcsak jegyeket, de alkoholt is árultok. Ez visszatérő motívum a videóban, Feszty Zsoltot is igen bántja.

Ez az állítás egyrészt nem igaz, a Feszty-parkban is mindig fizetős volt a belépő. Egyedül az utolsó MartFeszten volt az esti zenés programokon kívül minden ingyenes, mert akkor az Esterházy Akadémia előtti udvarra vittük ki az előadásokat. Másrészt, ha ez skandallum, akkor bizony világméretű a botrány, mert ez bizony mindenütt így van. Az ok egyszerű: szervezésileg szinte lehetetlen különválasztani a helyszíneket, ezért maximum idősávonként lehet különböző belépőjegy árakat szabni, de a belépőtől nem lehet eltekinteni. Nekünk utolsó alkalommal sikerült. Ennek az volt az ára, hogy a beszélgetések kiestek a fesztivál területéről, ami viszont azoknak a rosszallását váltja ki, akik nem szeretnének a rendezvény epicentrumából kiesni. Minden mellett és ellen is lehet érvelni. Egy rendezvényszervező dolga, hogy az adott körülmények között a lehető legjobb megoldás mellett döntsön. Ami pedig a jegyárakat illeti, a hasonló rendezvényekkel összevetve összehasonlíthatatlanul alacsonyabbak, de ha valakinek nem ér meg 9 eurót példának okáért egy Rúzsa Magdi koncert, mi nem fogunk megsértődni.

Rúzsa Magdi….és akik drágán megfizettek érte (Fotó: Felvidék.ma)

Nem válaszoltál az alkoholos kérdésre.

Alkohol van egy fesztiválon? Mi lesz a következő skandallum? Netán zene is van?

Erre ráéreztél. A videó dramaturgiai szempontból egyik legfontosabb része – szinte katarzis érzést vált ki az emberből -, amikor felcsendül az Ismerős Arcok Egy vérből való vagyunk zongorajátéka. A néző még egy könnycseppet is elmorzsol…mert, ahogy Feszty mondja: „mégsem férnek bele (az Arcok) az évi zenei elképzelésekbe”. Feszty felteszi a jogos kérdést: milyen hely ez, ahol nem léphetnek fel az Arcok? „Sokat mondó jel” – teszi még hozzá sejtelmesen.

Az Ismerős Arcok az egyik kedvenc zenekarom, ha nem A kedvenc. Egy MartFeszttől eltekintve az összesen felléptek. Ennyit arról, hogy ne férnének bele. Az egyetlen kimaradásnak nagyon prózai volt az oka. Szűkítettük a fesztiválnaptárat egy nappal, mert vasárnap már nem láttuk értelmét esti programot szervezni. A koncertjük átszervezése nagy bánatunkra már nem volt megoldható, mivel a többi napon máshol volt fellépésük. Elismerem, hogy mi szerencsétlenkedtük el, de ez azóta köztünk korrekt módon tisztázásra került. Irigylem azt az embert, aki ilyenen sok év távlatából képes lovagolni. Nem sok valós gondja lehet az életben.

(Így üldözik a martfesztesek az Arcokat. További bizonyíték ITT)

Mikor kezdődött a MartFeszt?

2013-ban. Miért?

A „tényfeltáró dokufilmesek” ennek nem néztek utána. Van egy év elcsúszás az ő történetükben, miszerint 2012-től él a MartFeszt, de nem kukacoskodom. Hogyan volt a Feszty-park bérlése? Állításuk szerint ügyvédhez is fordultak, mert kétéves bérleti díjjal és a kirótt büntetésekkel voltatok adósak. De te egy nap jöttél – most idézek megint a videóból – „falhoz állítottad a kuratóriumot és megzsaroltad Katonát” – ez így hangzik el. És bár elismerted az adósságot és a penálé jogosságát is, mégiscsak a nettó bérleti díjat fizetted ki 2 évre visszamenőleg, és emellett titoktartási nyilatkozatot is aláírattál vele. Mondjuk nem sok értelme volt, ha így történt.

A Feszty-park bérléséért MartFesztenként 3000 eurót fizetett a Via Nova. Összehasonlításképpen az új helyszínen az önkormányzat jelképes áron adja a telkét. A bérlésben nincs semmi titkos, sem szenzációs. Mindent maradéktalanul kifizettünk.

Az egyetlen, amit méltatlannak tartottam, hogy a Martosi Szabadegyetem fejlesztésére és martosi közösségi programokra Katona István fiktív polgári társulásának juttatott 50 millió forintos támogatás után sem engedték el nekünk a bérleti díjat.

Szerintem elegáns gesztus lett volna azok után, amit nekünk köszönhet. Nem gyakorolt méltányosságot, mi pedig tudomásul vettük, és minden anyagi természetű kérdést rendeztünk. Innét ennek a történetnek csak egy adósa van. Katona István: egy köszönömmel!

Nincs itt semmi látnivaló, csak valamit átadnak, amivel gazdagodik a falu… (Fotó: Felvidék.ma)

Az új ligettel kapcsolatban elhangzott Fesztytől az aggódás, és az is, hogy elég bajos, hogy először a kalandpálya készült el, ami nincs körbekerítve, így balesetveszélyes, és nincs, aki felügyelné ott a mozgást.

Ez is egy abszurd állítás. A terület kerítéssel van lezárva, melyen egy tábla világosan jelzi, hogy építkezési terület, ahová a belépés tilos. Ez alól csak az ott dolgozók jelentenek kivételt, illetve akinek a terület tulajdonosa, az önkormányzat engedélyezi.

Mit gondolsz a videóról – amit nem láttál ugyan, de a kérdéseimen keresztül azért csak átjött, milyen lehet?

Közösségi emberként örülnék, ha a sok tálentummal megáldott emberek a jó szolgálatára fordítanák, ami nekik megadatott. Ez a videó sajnos teljesen mást tükröz. Teljesen megértem, ha valaki alkotni képtelen, de annak megálljt kell parancsolni, hogy féktelenül romboljon is. Én együtt tudok élni a személyemet célzó nemtelen hazugságokkal és rosszindulattal, mert tudom, hogy a rosszhiszeműség is a közélet része, és állni kell a pofonokat. Azt viszont nem engedem, hogy ezáltal azokat a szervezeteket, fiatalokat és jó szándékú embereket is mocskolják, akik a közösségünket építő munkájukkal szolgálják, és akiknek fáj látni ezt az öncélú verbális garázdálkodást.

Gyimesi szerint ez egy dokumentumfilm…

Épp csak az érintett megszólaltatása és a dokumentumok hiányoznak belőle. Ez a videó nem valamiféle tényfeltáró filmecske, hanem egy szimpla karaktergyilkossági kísérlet a személyem ellen. Hogy miért most, miért így meg egyáltalán miért, azt a végrehajtóitól kell megkérdezni, de a szándék teljesen nyilvánvaló. Úgy vagyok ezekkel a dolgokkal, hogy az embert a rosszakarói is minősítik.

És bizonyos szempontból büszke is vagyok rá, hogy nekem Katona István és Mede Ferenc jutott, mert az ő modortalanságuktól és stílusuktól minden jó szándékú embernek felfordul a gyomra. Szüntelen gyűlöletkeltésükkel az összes kezdeményezésüket tönkretették, és mivel sajátjuk nem maradt, most másokéval tennék ugyanezt.

Az is megérne egy kérdést, hogy miért asszisztál mindehhez Feszty Zsolt, akinek tiszteletesként az emberek közti béke megteremtése lenne a dolga, nem fordítva.

Világ dokumentumfilmesei, egyesüljetek!

Mi a válaszod a videóra?

Egy jó válasz van az ilyen rombolásra. Az építés. Ismerősen csenghet a példa, mely szerint

„Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig”.

Én pont ugyanígy állok hozzá. Minden ellenem irányuló támadás csak egy újabb és újabb közösségépítő kezdeményezést von majd maga után.

Így lesz ez most is.


Felvidék.ma/Szalai Erika

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb