A csoport 1996-ban alakult Gunyics János kezdeményezésére a farnadi magyar alapiskola tanulóiból. Az első években a zselízi Juhász házaspár oktatott táncokat. A gyerekek szívesen táncoltak és egyre többen jelentkeztek az együttesbe, az azóta eltelt évek során több mint 250 helyi, illetve környékbeli fiatal kóstolt bele a néptánc világába. Jelenleg Bohák Emese és a közelmúltban a községünkbe költözött Dohány István az együttes művészeti vezetői, akik szívvel, lélekkel igyekeznek tanítványaiknak továbbadni kulturális örökségünket.  

A községi hivatal sikeres pályázatának köszönhetően a Művészeti Támogatási Alap állami forrásából a Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes új koreográfiával bővítette repertoárját, valamint a helybéli csoportok új viseletekkel gazdagodtak, amit szombaton kora este 18:00 órai kezdettel megtekinthetett a kultúrára éhes közönség a nemrégiben színpompásra felújított kultúrház nagytermében.

A gálaműsor kezdetén hazai Vág és Garamközi, illetve Kelet-szlovákiai térség táncaival  Dohány István vezette Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes szórakoztatta a nagyérdeműt, majd a fiatalabb korosztály Nádaska ügyes gyerkőcei mutatták meg tudásukat, azonfelül a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjaiból álló Kis Nádas szerepelt, mindemellett a szlovák alapiskola mellett működő Venček táncosai is felléptek, majd a farnadiak aranylábú tehetsége Farkas Gábor szólótáncát leesett állal bámulták a kilátogatók. A muzsika szót a Varjos zenekar biztosította, majd a műsor végén Tóth Tilda mesés hangja kápráztatott bennünket, de előtte Kramár Tibor, Sipos Dávid és a csapatvezető István szólói valósággal felszántották a színpadot.

A szebb napokat is megélt néptánccsoport lélekszáma nagy mértékben csökkent, de szerencsére az ifjak lelkesedése a néptánc iránt nem apadt. 

A hagyományt nem ápolni kell, mert nem beteg, nem őrizni kell, mert nem rab, megélni kell azt!

– Rúzsa Magdi szavai mondandóját Farnadon teljes mértékben átérezzük.

Mi nem engedjük a lángot kialudni!


fotók: Monika Búri

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb