Filip Monika volt államtitkár leváltása előtt néhány nappal még az Ipoly menti magyar kisiskolákat látogatta meg, hogy megismerje és felmérje az intézmények problémáit és igényeit. 2021 június 17-én, csütörtökön Ipolynyékre, Ipolyszakállosra és Ipolyviskre látogatott el,  majd június 23-án az oktatásügyi miniszter szakmai kérdésekben fennálló ellentétekre hivatkozva visszahívta Filip Monikát a minisztérium államtitkári posztjáról.

A volt államtitkár asszony a több mint egy éves munkája során számos iskolát látogatott meg, szorgalmazta a szlovák nyelv második nyelvként való oktatását a kisebbségi iskolákban, továbbá elérte, hogy az intézmények és szervezetek számára magyar nyelven is elérhetővé váljanak dokumentumok, nyomtatványok és módszertani útmutatók. 

Az ipolyszakállosi és az ipolyviski iskola az elmúlt években látványos és szakmai változáson estek át. Külsőleg és belsőleg is számottevő átalakulások mentek végbe az intézményekben.

Az ipolyszakállosi magyar tannyelű iskola épületét az elmúlt években felújították, új táblákkal, padokkal és székekkel és számítástechnikai eszközökkel tették barátságosabbá az intézményt. Az iskola minden osztálya vetítővel felszerelt és hat osztályban interaktív táblák segítik a tanítási-tanulási folyamatot.

A szakállosi gyerekek körében

Ing. Herczeg Ágnes, az ipolyszakállosi Alapiskola és Óvoda igazgatónője elmondta:

„Filip Monika államtitkár asszony látogatásáról Gajdács Mónika, a nemzetiségi és inkluzív oktatásért felelős főigazgató értesítette iskolánkat. Azzal a szándékkal érkeztek hozzánk, hogy körülnéznek intézményünkben és elbeszélgetnek a pedagógusokkal az aktuális problémákról. Örültünk a látogatásnak, hiszen több mint 15 éve nem járt itt nálunk senki a minmisztériumból.

Vendégeink június 17-én délelőtt érkeztek és bő egy órát töltöttek nálunk. Fogadásukra megérkezett községünk polgármestere Ozsvald Arnold, valamint az ipolysági iskolaügyi szakosztály vezetője Révész Angelika is. Előbb az óvodában néztek körül, ahol a kis ovisok egy részletet mutattak be az év végi műsorukból és átadták nekik rajzos ajándékukat.”

Az intézménybeli élet aktív és változatos. Az iskola a Multikulturális nevelés pályázatból konyhasarkot rendezett be és felújították a tornatermet is. A pedagógusok a szülőkkel karöltve évről-évre iskolai majálist, karácsonyi vásárt és tematikus napot rendeznek. Évente tanulmányi utakat, kirándulásokat, sítanfolyamot, úszótanfolyamot szerveznek a diákoknak. Az iskola igazgatónője elmondta:

„Regionális iskolai verseny szervezői vagyunk Szivárvány projekt címen, amelyen a tanulók saját prezentációjukat mutathatják be szakmai zsűri előtt különböző témakörökben. Ezt a versenyt a SZMPSZ is besorolta programfüzetébe.”

A vendégekhez az iskola tantestületi szobájában csatlakozott néhány pedagógus.

Mi főleg a nemzetiségi iskolák esélyegyenlőségére voltunk kíváncsiak, illetve az iskolahálózat optimalizációjáról érdeklődtünk. Rendszergazdánk elmondta az új EDUNET hálózat hátrányait, ami miatt lassabban működik az internet kapcsolat, mint azelőtt. Érdeklődtünk a magyar iskolák számára megvásárolható tankönyvkínálatról és ennek bővítéséről. Beszélgettünk a szlovák nyelv oktatásáról. Az államtitkár asszony elmondta, hogy az iskolahálózat optimalizációját 2025-re halasztották el. Az iskolatörvényben csak kisebb változások várhatóak. Biztatott a minisztérium által kiírt pályázatok felhasználására”

tette hozzá Herczeg Ágnes igazgatónő.  

Az iskola vezetője felvette, hogy a régióban elképzelhető megoldás lehet az iskolák közötti szakmai együttműködés, ami biztosíthatná, hogy szakos pedagógus oktassa a tantárgyakat. Ez sokszor nagyobb iskoláknál is gondot jelent. Elmondta, hogy a pályázatokba most is bekapcsolódik az iskola:

A távoktatás után felzárkóztatjuk a tanulókat és bízunk abban, hogy a „Modern iskola” elnevezésű pályázatunk is sikeres lesz. Augusztusban egy hétre pályáztunk a Nyári Iskolák programra is. A BGA Zrt. felé minden évben pályázunk. Jelenleg egy kinti osztályterem megépítésére adtuk be a pályázatot.”

Az iskola alacsony létszámú, amelynek a hátránya s egyben az előnye is van, hiszen a pedagógusok jobban oda tudnak figyelni az egyes tanulókra.

„Bátran mondhatjuk, hogy családias jellegű az intézményünk. Gyönyörű természetes környezetben található az iskola, tágas udvarral, játszótérrel. A fő tantárgyakat, földrajzot, fizikát, kémiát szakképesített pedagógusok tanítják. Az alsó tagozat teljes mértékben szakosított. A változásokra rugalmasan reagálunk, nyitottak vagyunk az újra, de őrizzük a hagyományokat és gondozzuk a tehetséget. Gyerekeinknek biztonságot nyújtunk, támogatjuk őket, odafigyelünk a részletekre. Tesszük ezt nap mint nap, táv- vagy jelenléti oktatásban, mert fontos számunkra a régióban élő felnövekvő nemzedék jövője”

egészítette ki Herczeg Ágnes, igazgatónő.

Az Ipoly menti magyar kisiskolák gyereklétszáma évről-évre csökkenő tendenciát mutat, azonban úgy tűnik Ipolyvisken ezt a folyamatot sikerült megállítani és visszafordítani. Hiszen az új arculatváltásnak és a zene teremtő erejének köszönhetően az ipolyviski magyar iskola nemcsak, hogy megmenekül, de olyan lehetőséget kínál a környékbeli tanulóknak, amelyre eddig csupán a városi zeneiskolákban volt lehetőségük.

Látogatás az ipolyviski alapiskolában

Mgr. Szabó Balázs Szabina, az Ipolyviski Alapiskola igazgatónője elmondta:

„Az államtitkár asszony látogatása jelentős eseménynek számított az Ipolyviski Alapiskola életében. Talán nem túlzok, ha azt mondom, erre még nem volt példa. Iskolánk két tanulója virágcsokorral köszöntötte a vendégeket. Körbevezettük őket az iskolában, bemutattuk a tantermeket, beszélgettünk az iskola új profiljáról, mely az utóbbi 1-2 évben teljesen megújult. Egyetértettünk abban, hogy fontos felismerni a gyermekekben rejlő tehetséget és lehetőségeinkhez mérten legnagyobb mértékben támogatni azt. Minden gyerek tehetséges valamiben! Örömmel és nagy meglepődve fogadták, hogy az iskola saját biciklikkel és az ehhez tartozó teljes felszereléssel rendelkezik, melyeket aktívan használnak tanulóink.”

Az ipolyszakállosi alapiskolához hasonlóan, az ipolyviski intézmény is él a pályázatok adta lehetőségekkel.

„Beszélgettünk a Minisztérium által meghirdetett pályázatokról, melyekbe bekapcsolódott iskolánk, kiemeltünk annak pozitívumait. Szintén nagy meglepetést okozott az iskola magyar osztályát látogató tanulóinak hangszeres tudása, melyről én is azt gondolom, hogy egyedülálló környékünkön. Búcsúzóul iskolánk diákjai saját készítésű ajándékaikat adták át. Személy szerint pedig úgy gondolom, pozitív volt a látogatás, hiszen megerősítettek abban, hogy jó úton haladunk és valami különlegeset csinálunk”

tette hozzá az igazgatónő.

Mgr. Antal Nyustin Ágnes polgármester asszony elmondta, hogy amióta polgármester lett, az első pillanattól kezdve az iskola az elsődleges prioritások közt szerepelt.

„Gyorsan felismertük, hogy szükséges a gyors váltás az iskola megmaradása érdekében. Az előző években fokozatosan csökkent a létszám. A szülők a gyermekeiket inkább a közeli Ipolyságra vitték, és az ottani magyar tanintézményekbe íratták be.  Ipolyvisken összetett problémával néztünk szembe. Összevont egy osztály, mely tanulóinak jelentős hányada szociálisan hátrányos helyzetű családokból származott. Emellett a tanulók többségének a magyar nyelvvel is gondjai voltak. Nem volt túl jó a kapcsolat az Önkormányzat és az iskola között sem, egymás mellett dolgoztak ugyan, de nem együtt. Szerencsére mára ez teljesen megváltozott, napi szinten vesszük át az iskola gondjait és együtt örülünk az apró sikereknek is.”

A koncepcióváltást követően 2020 szeptemberében nyílt meg megújult iskola két új, magyar és szlovák tannyelű osztálya. A szülők bizalmat szavaztak az iskolának. Újra vannak magyar anyanyelvű gyermekek a magyar iskolában, hiszen a beiratkozás ismét eredményes volt. Szeptemberben három elsős érkezik a magyar osztályba, négy pedig a szlovák osztályba. A polgármesterasszony elmondta:

A jövőbeni terveink közt szerepel az épület teljeskörű felújítása. A legfontosabb a tetőszerkezet kijavítása, a nyílászárók cseréje, az épület hőszigetelése és a mellékhelyiségek felújítása. Az esztétikus környezet megteremtése már alapkövetelmény. Az osztálytermek, az iskolakert és a melléképületek felújítását már megkezdtük. Terveink között szerepel egy tornaterem kialakítása is. Folytatjuk a korszerű bútorok és segédeszközök beszerzését is. Bővíteni szeretnénk az iskola programját is, ha minden jól alakul, hamarosan megkezdődhet a népi hangszerekkel való munka.”

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb