Ganxsta Zolee koncertje Zalabán

A nagyváros zajától és a szmogtól mentes falu ideális a pihenni és kikapcsolódásra vágyóknak, testi-lelki felüdülést nyújt azoknak, akik csendre vágynak, pihenni érkeznek. Ezzel együtt, mint minden kistelepülés, Zalaba is fontosnak tartja korábbi évtizedekben kialakult hagyományaink ápolását, újak kialakítását. A múlt hét folyamán egy győztes projektnek köszönhetően több száz kultúrára kiéhezett polgár érezhette a hazaiak vendégszeretetét, valamint élvezhette a kultúrműsorok sokaságát.

Az esemény az Euróapai Unió (INTERREG) támogatásával valósult meg

Az Ipoly-vidék és a Börzsöny tizenkét magyarországi, illetve szlovákiai településén összesen 174 ingyenes koncerttel, kézműves, hagyományőrző és gasztronómiai programmal, természetjáró túrákkal várta a közönséget a II. Ipoly Feszt június 18. és 20. között, amibe az idei évben Bögi Pathó Melinda vezette Zalaba község is sikeresen bekapcsolódott.

A rendezvény egy összművészeti fesztivál műfaji sokszínűséggel, ahol minden korosztály tartalmas kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget talált. A szervezők külön figyelmet fordítottak arra, hogy minden településen naponta egyházi komolyzenei koncert is legyen, így ötvöződjön a szakrális kultúra a világi kultúrával. Nem történt ez máshogy Zalabán sem.

A kicsi, de annál aktívabb település múlt hét szombatján felejthetetlen élményekkel gazdagította az odalátogatókat. A változatos programokban minden korosztály megtalálhatta az önfeledt szórakozás lehetőségét. A délelőtti órákban gyerekzsivaj töltötte be a falu központját, ugyanis a szervezők a fiatalkorúakat szabadtéri programokkal várták. Délben közös imádságra szólították a falu apraja-nagyját, majd a könnyűzene vette át a főszerepet.

Fellépett a Kiss Band, a Triton, valamint a híres Rómeó Vérzik zenekar frontebere, Kovács Koppány adták meg a fesztivál alaphangját. Színpadra lépett továbbá a  magyarországi X-Faktor ötödik szériájának győztese Tóth Andi akusztikus koncertje.

Az esti órákban a felvidéki Trapéz zenekar mulattatta az egybegyűlteket, majd a budapesti magyar rapper, dobos, előadóművész és színész Ganxsta Zolee szórakoztatta a nagyérdeműt. Akinek ez sem volt elég, tovább élvezhette a zenét az LM Retro Band előadásában.

Minden évben igyekszünk fesztiválokat szervezni, mert fontosnak tartjuk, hogy a nagyvilág megismerje ezt a csodaszép vidéket. A vidéki emberek is megérdemlik, hogy elérhető legyen nekik a kultúra. A jövőben szeretnénk, hogy fesztiválos településként kerüljünk be a köztudatba. Szeretnénk, hogy aki egyszer ide eljön, az mindig szívesen térjen vissza. A Zalabaiak vendégszeretete a biztosíték arra, hogy ez sikerüljön.

– nyilatkozta portálunknak Bögi Pathó Melinda polgármester.


fotók: Zalabai Önkormányzat

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb