Csonka Ákos zselízi önkormányzati képviselő levélben fordult a Közlekedésügyi Minisztériumhoz a Zselíz–Garammikola–Sáró közötti I/76-os főút felújítása érdekében.

„Korábban két alkalommal is írtam az érintetteknek a Zselízen keresztül haladó I/76-os állami főút állapotával kapcsolatban. Azóta az egyik kritikus szakasz, a Zselíz és Lekér közötti 2021-ben teljes körűen megújult. Sajnos korábban több halálos baleset is történt a szakaszon, azóta sokkal biztonságosabb lett. Az útszakasszal kapcsolatos problémák egésze ugyanakkor nem oldódott meg. Ahogy a régió számos települését, a központinak tekinthető Zselíz városát is fokozottan érinti a tranzit teherforgalom, ami megterheli a város főutcájának forgalmát, és egyre több panasz érkezik az ott lakók és dolgozók részéről. A megoldás egyértelműen egy elterelő út lenne, ami elvezetné a Párkánytól Léva felé irányuló forgalmat és tehermentesítené a várost” – fogalmazott a képviselő az előzményekről.

Mint elmondta: „Sajnos a negatív tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy sem az elkerülő útra, sem a gyorsforgalmi utakra még egy jó ideig nem számíthatunk, ezért egy sokkal kisebb volumenű megoldási kéréssel fordultam Jozef Ráž miniszter és Igor Choma államtitkár urakhoz, valamint Norbert Polievkához, az SSC (Szlovák Útkezelő Társaság) főigazgatójához. Az I/76-os út felületének Zselíz, Garammikola és Szódó városrészeken áthaladó szakasza – hozzávetőleg 1,5 kilométeren – a többi résznél is rosszabb állapotban van (33,620 – 36,705 folyamkilométer). Számos kisebb-nagyobb kátyú, foltozás, vályúsodás, illetve az aszfalt feltüremkedett részének felmarása terheli az útszakasz állapotát, ami nemcsak az azon közlekedő forgalmat nehezíti, de az út mentén lakók életét is megkeseríti a rázkódás miatti zaj és rezgés.”

Csonka rámutatott: „Az útszakasz nem csak Zselíz és a térség szempontjából fontos, hiszen gyakorlatilag Lévát/Kálnát köti össze Párkánnyal. Ezért Zselíz város önkormányzati képviselőjeként az ott lakók, a közlekedő gépjárművezetők és valamennyi érintett nevében kértem az érintetteket, hogy a szakasz felújítását ütemezzék be a következő időszakban, hogy ez a fennálló probléma legalább részben megoldódhasson.”

Igor Choma államtitkár válaszlevelében tájékoztatott, hogy az SSC tervezetében szerepel az I/76-os út zselízi szakaszának, illetve egészen a sárói körforgalomig terjedő részen, mintegy 5,581 kilométeres szakasz felújítása, de erre jelenleg anyagi keret nem áll rendelkezésükre. Az államtitkár biztosította a képviselőt, hogy arra törekednek, hogy a kormány bővítse az erre irányuló keretet, amennyiben ez megtörténne, úgy a zselízi út projektje is zöld utat kapna.

„Magyarán nesze semmi, fogd meg jól… de legalább érezhetik a nyomást… a lekéri út felújítására sem volt sokáig keret, aztán a fokozott nyomásgyakorlás miatt egyszerre lett. Bízzunk benne, hogy hamarosan találnak rá Pozsonyban pénzt és a 21. századhoz méltó színvonalú úton közlekedhetünk” – kommentálta Csonka a választ.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.10.04.

Megkezdte a munkát a Magyar Szövetség új elnöksége

Konstruktív légkörben tartotta első ülését a Magyar Szövetség újonnan megválasztott elnöksége, és azonnal a Gubík László elnök által…

2024.10.04.

Idén is folytatódik a zselízi Esterházy-mauzóleum restaurálása

Fotó: Csonka Ákos Az előző évekhez hasonlóan idén is Nyitra Megye Önkormányzatának támogatásából folytatódott a zselízi Esterházy-mauzóleum felújítása,…

2024.10.04.

Kellemes őszi hangulatban zajlott a ParkFest Zselízen

Fotó: Puksa Mátyás Ferenc A hamarosan megújuló, festői környezetű zselízi Esterházy kastélyparkban szervezték meg azt az őszi fesztivált, amely…

2024.10.07.

XVII. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Alkotópályázat és kiállítás

A XVII. Harmos Károly Országos Alkotópályázat ünnepélyes díjátadójára és kiállítás megnyitójára a Szlovák Nemzeti Múzeum, Magyar Kultúra Múzeumának…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb