A magyar bál, mint kulturális és közösségi esemény, különösen fontos szerepet játszik. A bálok nemcsak szórakoztató programok, hanem olyan események, amelyek erősítik a magyar identitást, összetartják a közösséget, és lehetőséget biztosítanak a hagyományok ápolására.

Tudatosították ezt már Léván is, ahol a nyelvhatár egyre erőteljesebben szűkül, hogy apró lépésekkel vissza kell építeni magyar kultúra alapköveit, vagy legalább a még megmaradt helyeken méltó módon őrizni azt. A megrendezett bál találkozópontként is szolgált. Lehetőség nyílt beszélgetni a helyi szervetek vezetőivel, a magyar ügyekben tevékenykedő emberekkel, barátokkal és ismerősökkel.

A közösségi összejövetelek, mint amilyen ez a bál volt, lehetőséget adnak arra, hogy a közösség tagjai támogassák egymást, új kapcsolatokra tegyenek szert, és megerősítsék a lévai járás magyar közösségek társadalmi és érzelmi hálóját.

Nem véletlen, hogy a csatai kultúrház ajtaja reggelig nyitva állt. Több mint százan vettek részt az első alkalommal meghirdetett mulatságon, ahová a járás minden szegletéből érkeztek mulatni vágyó hölgyek-urak, kiket a színpadon elhelyezve első látványként a rengeteg tombolafelajánlás fogadott, természetesen csak miután megitták az üdvözlő italt, és letették felesleges ruhadarabokat.

A rendezvény színvonalát a annak megnyitóján az oroszkai fiatal tehetség, Zsákovics László hazafias énekekkel emelte, valamint az érsekkétyi általános iskola diákjainak palotás tánca tette még érdekesebbé, még intenzívebbé.

Ezt követően a területi választmány jelenlegi elnöke, Török Alfréd megnyitójában köszöntött mindenkit, valamint beszédéből megtudhattuk, hogy az alapszervezetek sikeres báli rendezvényeiből inspirálódva igyekeztek egy magasabb szintre emelni a bál jelentőségét, egy közös összejövetelre invitálni a járás magyarságát.

E sorok szerzője szerint ez a bál kulcsfontosságú esemény a Lévai járás magyarsága számára, hiszen nemcsak a szórakozást szolgálja, hanem mélyebb társadalmi, kulturális és akár még politikai célokat is kielégíthet.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.03.14.

A zselízi elsüllyedt kastély rejtélyei

Fotó: Csonka Ákos Zselíz egyik Garam menti erdejében, a Gereblében áll egy kis domb, ahol rejtélyes rom őriz…

2025.03.14.

A 29. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny szlovákiai területi fordulója a SJE TKK Biológia Tanszéke szervezésében

2025. március 7-én sikeresen lezajlott a Selye János Egyetem Tanárképző Kar, Biológia Tanszékének lebonyolításában a 29. Curie Környezetvédelmi…

2025.03.13.

Kelet-Közép-Európa régiói közül Szlovákiában van a legkevesebb autópálya és gyorsforgalmi út

Sokatmondó grafikát tett közzé Lázár János építési és közlekedési miniszter. A kimutatás szerint Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia és…

2025.03.15.

Mácsadi István: Ma is a szabadságért harcolunk, és eszünk ágában sincs ezt feladni!

Június 4., augusztus 20., március 15., dátumok, melyek hallatán minden magyarnak hevesebben dobban a szíve, éljen bárhol a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb