A B-prepared projekt konzorciumának felhívása
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet partnerként vállal szerepet – az Európai Unió támogatásával – a Horizont Európa program keretében megvalósuló B-Prepared elnevezésű kutatás-fejlesztési projektben, amely a lakosság katasztrófahelyzetekre való felkészítését célozza innovatív megoldások és a digitális tartalomfogyasztás különböző formáinak felhasználásával. A 2023 őszén induló és három éven át tartó projekt vezető partnere a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI).
A projekt egy következő állomásaként idén egy virtuális tartalomfejlesztő versenyt, ún. Hackathon-t szervezünk, melynek során a résztvevők a projektben kifejlesztett termékek (Disastropedia, IM-Prepared, VR-Prepared, RU-Prepared) segítségével kétkörös – előbb online, majd személyes részvételt igénylő – vetélkedőn mérhetik össze tudásukat. A megmérettetésen részt venni szándékozók VR szimulációkat készíthetnek, mobilalkalmazás-fejlesztésben vehetnek részt, mini-játékokat tervezhetnek, valamint kreatív, ismeretterjesztő tartalmakat gyárthatnak akár nemzetközi csapatban dolgozva.
A versenyre a diákok csoportosan, egyénileg és tanárok részvételével is nevezhetnek. A pályamunkák benyújtási határideje: 2025. július 15.
A Hackathon-nal kapcsolatban minden további információ megtalálható a projekt honlapján (https://b-prepared-project.com/hackathon/) és a verseny plakátján.
Próbáld ki magad!
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok