Fotó: Csonka Ákos

Második alkalommal gyűlt össze őszi forgatagra a környék apraja–nagyja a festői Esterházy-kastély parkjában Zselízen, hogy egy egész napos gasztrokulturális kavalkádon vegyen részt: a Parkfest idén is ismét zsongó élettel töltötte meg a kastély mögötti rendezvényteret.

A kulturális program hátterének egy részét az Interreg Magyarország–Szlovákia Kisprojekt Alap biztosította, amely az ilyen határon átnyúló, lokális kulturális kezdeményezések számára nyújt támogatást.

A nap programja reggeltől estig kitöltötte a parkot: egész napos vásár, kézműves felhozatal, gasztro utca, bor- és kézműves kóstolók, illetve a hagyományos kakasfőző-főzőverseny tartotta mozgásban a közönséget.

A gyerekeknek ugrálóvár, kutyás bemutató és lovaglási lehetőség tette változatossá a kínálatot. A kastély – ugyancsak Interreg projektből megújított – szalonjában pedig projektbemutatók, panelbeszélgetések, jó gyakorlat- és tapasztalatcserék váltották egymást. Volt többek közt hagyományos ételek bemutatója, a kóspallagi specialitás a kolbászgombóc és a helyi, zselízi Sacher-torta bemutató és kóstoló a délutáni program egyik meghatározó gasztronómiai pillanata volt.

Fotó: Dolly Roll Plussz

Kepka Márk helytörténész Franz Schubert és Franz Sacher zselízi kötődéseiről tartott prezentációt, amit a világhírű zeneszerzőről elnevezett művészeti iskola zenés blokkjai tettek még színesebbé. Csenger Tibor, Nyitra megye alispánja a 3 folyó régiója turisztikai projektet prezentálta, Plachi Attila, kóspallagi polgármester pedig a településen alkalmazott önellátó láncolatokat mutatta be. Továbbá Pusztai Tamás és Tolnai Gergely az esztergomi vár történelméről és megújítási fázisairól meséltek.

A zenei programok az esti órákra zárták a napot. A zenematinét a helyi rocklegendának számító, Nautilus akusztikus koncertje kezdte, majd nagyszabású, felejthetetlen koncertet adott a Dolly Roll Plussz zenekar, végül a Mafia Corner és a Restart zenekar éjszakai bulija gondoskodott arról, hogy a hangulat estére is tetőfokára hágjon.

Fotó: Csonka Ákos

A Parkfest idén is azt mutatta, amit a hasonló jellegű rendezvényektől remélni lehet: helyi értékek bemutatása, közösségépítés és kulturális ünnep. A programok között volt helytörténeti előadás, a kastély és az esztergomi vár felújításának aktualitásairól szóló beszélgetés is — ezzel is jelezve, hogy a fesztivál több mint egyszerű mulatság: eszköz a helyi emlékezet és identitás erősítésére. A távlati célok között a helyi termékek, piaci szereplők és a turisztikai kínálat összekapcsolása szerepel, hogy a Parkfest ne csak egy napos esemény maradjon, hanem hosszabb távon is hasznot hozzon a régiónak.

A három főszervező civil egyesület (Baglyosház PT, Csemadok, Sacher PT) illetve a hozzájuk társult partnerek (Franz Schubert Művészeti Iskola, Kóspallag Önkormányzata, Magyar Nemzeti Múzeum esztergomi Balassi Bálint Múzeum alegysége, Pontibus EGTC) ünnepélyesen aláírt memorandumban rögzítették, hogy együttműködésükben azon fognak dolgozni, hogy a régió kulturális értékei egyfajta hálózatot alkossanak a jövőben is.

Fotó: Csonka Ákos

A nap folyamán a Parkfesten mintegy kétezer látogató fordult meg a programokon – a családok, a helybéliek és a környező települések vendégei vegyesen alkották a közönséget. A jó idő és a kastélypark idilli miliője pedig még inkább vonzotta a látogatókat.

A visszajelzések szerint a látogatók és a kiállítók egyaránt elégedettek voltak: a gasztronómia és a zene találkozása működött, a családbarát programok pedig külön dicséretet kaptak. A szervezők már most jelezték, hogy a tapasztalatok alapján finomítanak a következő év programtervén, hogy az jövőre még frenetikusabb legyen.
„Úgy érzem, hogy civil kezdeményezésünkkel sikerült egy nagyon színvonalas rendezvényt megvalósítanunk. A teltház egyértelműen bizonyítja, hogy nagy igény mutatkozik az ilyen jellegű eseményekre. Minden résztvevő elégedetten távozott. Úgy gondolom, hogy a Parkfest sikere nem csupán a jó zenében vagy a finom falatokban mérhető: abban is, hogy egy közösség képes együtt ünnepelni, bemutatni a helyi értékeit és vendégszeretetével tágas teret nyitni a találkozásra. Reményeink szerint a rendezvény hagyománnyá növi ki magát, és a kastélypark rendszeresen otthont ad majd ennek a határokon átívelő, gasztronómiai és kulturális ünnepnek” – nyilatkozta a főszervező, Kovács Csenger Adrienn.

Csonka Ákos

Fotó: Csonka Ákos

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.11.02.

Halottak napján az ipolysági kórházalapítóra, a 110 éve elhunyt dr. Kovács Sebestény Endrére emlékezünk

Halottak napján az ipolysági kórházalapítóra, dr. Kovács Sebestény Endrére emlékezünk, aki 110 éve, 1915-ben hunyt el. Az első…

2025.11.02.

Szívátültetésre vár egy zselízi fiatal, aki a nyilvánosság segítségét kéri

Vannak történetek, amelyek arra késztetik az embert, hogy egy pillanatra elcsendesedjen. Nem azért, mert a halálról szólnak – hanem…

2025.11.05.

Az utolsó Zselízen élt grófnőnek állítottak emléktáblát

Fotók: Sacher PT és Bíró Bernadett Zselízen nagy hagyománya van az Esterházy-kultusznak. A nemesi család itteni ága évszázadokig…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb