A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítése lehetőséget ad arra, hogy ez a nyár se múlhasson el a szlovákiai magyarok legnagyobb találkozója nélkül. Augusztus 21. és 23. között egy hosszú hétvégére újra megnyílik a gombaszögi völgy kapuja. A rendezvény, amely a Gombaszög LITE nevet kapta, szokásos módon koncertekkel, népzenével, művészetekkel és a megszokott baráti hangulattal várja az érdeklődőket.

(facebook.com)

A táborozók az esemény három napja alatt 6 rendezvényhelyszín, a Kocsmakert, a Szifon Terasz, a FolkSzöglet, a Szoba Chill, a Korona sátor és a Labirintus udvar által kínált programok, koncertek között válogathatnak. Ezen túl az idén is sor kerül az ismert workshopokra, valamint az életvezetési előadásokra. A zenei felhozatal összeállítása során a szervezők a felvidéki zenekarok színpadra állítására helyezik a hangsúlyt.

Természetesen a Gombaszög LITE-on is összemérhetik erejüket a táborozók a csapatjátékok keretében, a legkisebbeket pedig a Gombaovi várja majd.

Jegyek csak elővételben és korlátozott számban, a tábor honapján, a www.gombaszog.sk/jegyek oldalon válthatók. A tábor hivatalos pólójának megvásárlására is csak itt, az online jegyelővétel során nyílik lehetőség. A Gombaszög 2020-ra megváltott hetijegyek, ahogyan azt áprilisban bejelentettük, a jövő évi egyhetes fesztiválra érvényesek  2021. július 12. és 18. között.

A koronavírus-járvány különösen nehéz helyzetbe hozta a kulturális intézményeket, amely alól sajnos Gombaszög sem kivétel. A szervezők ezért úgy döntöttek, hogy a internetes jegyvásárban megnyitják a támogatói jegy megváltásának lehetőségét is. Eszerint aki a 29 eurós jegy árán felül támogatni szeretné a gombaszögi kezdeményezést, az 39, 49, vagy 59 eurót is adhtat a belépőjegyéért.

További információ a tábor honlapján, a www.gombaszog.sk oldalon, valamint a tábor Facebook-oldalán található.


(gnyt)

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.29.

Fábián Janka Ipolyságon

Fábián Janka, napjaink egyik legnépszerűbb női történelmi regényírója, az Ipolysági Városi Könyvtár meghívására érkezett városunkba. A színvonalas rendezvényre…

2024.05.01.

Lampionos felvonulás az esztergomi Kis-Dunán (képgaléria)

Esztergom. 2024.04.30-án tartották meg a hagyományos lampionos felvonulást a Kis-Dunán. Naplemente után több ezer ember gyűlt össze a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb