Inám község a Hagyomány c. határon átnyúló projekt kapcsán Nyitórendezvényt szervezett 2021. június 4-én Inámon.

A projekt célja a határon átnyúló intézményközi együttműködés szintjének javítása és az állampolgárok közötti határon átnyúló együttműködés kiszélesítése, valamint a határmenti települések – Inám, Diósjenő – vonzerejének növelése. A két mikrorégióban a gasztronómia és népművészetek jegyében kívánják erősíteni a turizmust, ezáltal emelni a régiókba látogató turisták számát.

A nyitó projektesemény során a községek képviselői bemutatták településeiket, a hagyományaikat és történetüket, majd ismertették a projekt keretében megvalósuló rendezvényeket. Inám 2021. június 26-án tartják a családi napot és 2021. július 10-én a Mézfesztivált. A falu arculatát a méz és az egyedi, kézműves jellegű mézes termékek határozzák meg, így ezen a napon a gasztronómia és annak népszerűsítésére szeretnék helyezni a hangsúlyt.

A magyarországi projektpartner, Diósjenő község 2021. július 3-én bábszínházzal egybekötött családi napot tart, majd 2021. július 10-én megszervezik a Jenő-napot, ahol a diós ételeké lesz a főszerep.

Európai Regionális Fejlesztési Alap

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

2024.03.29.

Nagypéntek – Jézus Krisztus kereszthalálának napja

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise.…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb