Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott karanténba kényszerült szövetségi kapitánya szerint játékosai partnerként tekintettek egymásra, megvolt az önbizalmuk és fegyelmezetten játszottak, így tudták legyőzni szerda este Törökország csapatát és nyerték meg csoportjukat a Nemzetek Ligája B divíziójában.

fotó: mti

A koronavírusos olasz szakember az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőhöz és a vasárnapi, Szerbia elleni NL-meccshez hasonlóan szerdán is televízión keresztül figyelte csapatát és telefonon tartotta a kapcsolatot a pálya mellett dolgozó stábjával.

“Fokozta a helyzet érdekességét, hogy a valós történésekhez képest több másodperces csúszással láttam a képet, ezért telefonon már előbb értesültem bizonyos eseményekről, mint ahogy a saját szememmel láttam volna. Már a mérkőzés első félidejében is csoportgyőzelemre álltunk, de csak akkor nyugodtam meg, mikor a telefonomon megkaptam az információt, hogy megszereztük a második gólunkat is”

– idézte az mlsz.hu a szakvezetőt a 2-0-ás siker másnapján.

“Rengeteg pozitívumot ki lehet emelni a csapattal kapcsolatban, hiszen kiemelkedően eredményes időszakon vagyunk túl. Kényszerből szinte minden mérkőzésen különböző összetételű csapattal álltunk fel, ezért elsősorban azt emelném ki, hogy mindenki végig partnerként kezelte a pályán mellette játszó csapattársát, illetve végig kellő önbizalommal, kiváló csapatszellemben és rendkívüli fegyelmezettséggel játszottunk.”

Rossi nem csupán a törökök elleni szezonzáróval volt elégedett, hanem együttese tejes őszi produkciójával, hiszen nyolc meccsen egyetlen vereség mellett ötször győzött és két döntetlent ért el a csapat. A bolgárok és az izlandiak legyőzésével kijutott az Eb-re, míg az NL-ben 11 ponttal végzett kvartettje élén, megelőzve a nála előrébb rangsorolt orosz, szerb és török együttest, és feljutott a legjobb 16 csapatot magába foglaló A divízióba.

A tréner úgy véli ahhoz, hogy jobb képességű csapatok ellen eredményes lehessen a magyar válogatott, mindenképpen szükséges bizonyos hátrányokat fizikai és akaratbeli pluszokkal kompenzálni. A kapitány szerint ez mindvégig megfigyelhető volt a pályán, és talán ez lehet a legfontosabb tényező, amiből a válogatott meríthet a következő időszakra.


(mti)

Címkék: , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

2024.04.11.

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét. A beruházásra az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 programból nyert támogatást…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb