ŠALIGA JÓZSEF
a Lévai Területi Labdarúgó-szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke

“Naponta nagy számban érkeznek telefonhívások, az egyesületek és a focisták egyaránt aggódnak a kialakult helyzet miatt, tanácstalanok a jövőt illetően. Az ifjúsági és a felnőtt labdarúgás egyik napról a másikra leállt. Mindenki kedveszegett, a hangulat mindenütt szomorkás. Sokáig senki sem tudta, hogy meddig tart ez az állapot. Április végén azonban a végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy a veszélyhelyzetre  való tekintettel valamennyi korosztályban befejezettnek nyilvánítjuk a 2019/2020-as idényt. Ezáltal bajnokot nem hirdetünk, mint ahogy kieső sem lesz idén. Így csak az őszi sorozatban láthatnak majd a szurkolók bajnoki mérkőzéseket. Hamarosan pontosítjuk az őszi szezonra való bejelentkezés időpontját is. Mellesleg nincs róla tudomásom, hogy az egyes klubokban zajlanak-e az edzések”.

BENKÓ DÁNIEL
a III. ligás nagyölvediek tapasztalt kapusa

“Sikeres téli felkészülés állt mögöttünk, öt előkészületi összecsapást vívtunk jó képességű csapatokkal és végre sérültjeink is felépültek. A nagyszombati fakó elleni tavaszi nyitómeccs is összejött, idegenből raboltunk el egy pontot. Március tizedikén sajnos kénytelenek voltunk megszakítani az edzéseket, mindenki egyénileg készül az őszi újrakezdésre. Mindannyian megkaptuk az egyéni edzéstervet, amit igyekszünk is betartani. Jómagam fitness teremben gyűjtök erőt és a zsitvabesenyőieknél szereplő Tamás öcsémmel lélegzetelállító házi futóversenyeket szervezünk egymás között. Hogy gyorsabban és hasznosan teljen az idő, a ház közül buzgólkodom, ugyanis kedvelem a mutatós udvart és a szép füvet. Örülök annak, hogy a vezetőség határozata értelmében a 2020/2021-es bajnoki idényt is a III. ligában folytathatjuk.


fotók: facebook

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb