Több mint két hónapos kihagyás után folytatódott, majd szombaton befejeződött az OTP Bank liga 2019/2020-as idénye. Az újraindulást követően nyolc fordulót játszottak le a csapatok.

A Ferencváros labdarúgói az Albert Flórián-szobornál a bajnoki serleggel. (forrás: az FTC facebook-oldala).

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Szergej Rebrov vezette Fradi teljesen megérdemelten megvédte bajnoki címét és a klub történetében 31. alkalommal állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A zöld-fehérek mindössze három alkalommal ízlelték meg a vereség keserű ízét, hétszer döntetleneztek és az összecsapások végén huszonhárom ízben vonulhattak az öltözőbe győztesként. Nem kevesebb, mint tizenhárom ponttal előzték meg a szintén jó erőkből álló vetélytársukat, a MOL Fehérvárt.

A bajnokságból a Kaposvár és a Debrecen esett ki. A szép hagyományokkal büszkélkedő Tiszántúli csapat kényszerű búcsúja annyira feldúlta a szurkolók idegállapotát, hog azok csak a lefújás után két órával később hagyták el a nagyerdei sportlétesítményt. Először a pályára berohanva megpróbálták a játékosokról letépni a mezt, majd a Loki labdarúgókat  a stadion előtt várták számonkérésre.

Szerencsére tettlegességre nem került sor. A piros-fehérek egyébként huszonhét évet húztak le egyfolytában az NB I-ben, ahol hétszer nyertek bajnokságot, hat alkalommal lettek kupagyőztesek, öt ízben pedig a szuperkupát is magasba emelhették.

Óriási fegyvertényt hajtott végre a Puskás Akadémia legénysége, hiszen az általuk kiharcolt bronzérem azt jelentette számukra, hogy a MOL Fehérvárral együtt ősszel az Európa Liga sorozatában indulhatnak.

Kétségkívüli sikerükből két felvidéki sportember is alaposan kivette a részét. Névszerint a Köbölkútról származó Hornyák Zsolt edző és az ipolysági Urblík József.

Külön érdekességnek számít, hogy 57 éve volt elég ilyen kevés találat a gólkirályi címhez. Legutóbb 1963-ban a Budapesti Honvédot erősítő Tichy Lajos volt tizenhárom találattal gólkirály, idén pedig a zalaegerszegi Radó András másolta le nagy elődje teljesítményét.

A 2020/2021-es (sorrendben a 119. magyar labdarúgó-bajnokság) küzdelem sorozata augusztus 15-én veszi kezdetét, a tizenkéttagú mezőny két újonca az MTK Budapest és a Budafoki MTE lesz.

Címkék: , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.07.09.

Csenger Tibor: újabb 9 millió euró érkezik a régióink fejlesztésére

Újabb fontos döntések születtek Nyitra megyében – erről számolt be a Reflex24-nek Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke, aki…

2025.07.10.

A meghajlások közben nem mindig tudunk mosolyogni, néha elsírjuk magunkat

Az Örökös Aranygyöngyös Táncos címmel kitüntetett Németh Eszter a Fitos Dezső Társulat alakulása óta annak oszlopos tagja. Megformálta…

2025.07.08.

Lakatos Bandi személyében új futballcsillag jelent meg a zselízi focivilág egén?

(Fotó: Marcel Bott) Nem semmi gólmutatót produkált egy fiatal zselízi tehetség az AC Nyitra III. ligás U15-ös csapatában.…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb